Az alapszakasz felénél beszélgettünk utoljára, akkor úgy fogalmaztál, jó alapot adtunk magunknak a folytatásra, de nem lehetünk elbizakodottak. Öt győzelemmel zártuk az első kört, a végén kilenc siker áll a nevünk mellett. Hogyan értékeled az alapszakasz második felét?

Az öt győzelem első körben extra volt a csapattól, ezt akkor is láttuk. Ehhez hozzájárult egy jó sorsolás, ami miatt azokat az éles mérkőzéseket, amiket aztán 2-3 ponttal meg tudtunk nyerni, hazai pályán vívhattuk meg. Látszott egész évben, hogy sokkal magabiztosabban mozgunk a Gabányiban, mint idegenben. A második körben öröm volt, hogy Győrben nagyon magabiztosan tudtunk nyerni, viszont például a Csata ellen későn ébredtünk.

Ami kapcsán hiányérzetem van, az az, hogy nem tudtunk tanulni a saját hibáinkból. A rossz kezdés nem egyszer nyomta rá a bélyegét egy-egy mérkőzésre, a felzárkózás rengeteg energiát visz el, ezeket a meccseket nem is tudtuk megfordítani. Ez az első félévben is megvolt, gondoljunk csak a TF elleni idegenbeli találkozóra, ami ugyanúgy ment el, ahogy aztán a Csata elleni is.

Visszatekintve 2026-os év elejére, extrán indult az új naptári esztendő, hiszen a Vasast kiejtettük a Magyar Kupa negyeddöntőjében, majd pár nappal később pillanatokra voltunk a bravúrtól a bajnok Sopron Basket ellen. Úgy tűnt ugyanakkor, hogy az az egypontos vereség megfogta a csapatot, utána érezhetően gödörbe kerültünk.

Ritkán adódó lehetőséget szalasztottunk el a Sopron ellen azon a mérkőzésen. Nyilván láttuk, hogy messze nem teljes csapattal érkeztek, ugyanakkor egy ennyivel magasabban kvalifikált együttest legyőzni, bármilyen felállásban, óriási fegyvertény. Nem mellesleg, az a vereség helyezések tekintetében is megmutatkozott a végelszámolásnál.

Azt látni kell, hogy egy sok fiatalt foglalkoztató csapat életében ezek a hullámzások bőven benne vannak a kalapban. Akármekkora a flow, amiben vagyunk, az előny, amit felépítettünk, azt tudni kell megtartani, menedzselni, és ez is egy tanulási folyamat. Ebben a folyamatban még nem tartunk ott, hogy egy ilyen kaliberű csapat ellen ezt meg tudjuk oldani, azt gondolom, az a vereség nem csapattaktikai hibák, inkább az egyéni önbizalomhiány rovására írható.

Ez a vereség talán azért is volt fájó, mert utána a Vasas elleni hazai bajnokin sem volt esélyünk a győzelemre.

A Vasas elleni mérkőzések mindig kiemelt szerepet kapnak, megfogalmazódik egyfajta elvárás, hogy őket mindenképpen meg kell vernünk. Nem könnyű ellenük játszanunk, hiszen egy magas szerkezetű csapatról van szó, mi pedig nem vagyunk azok. Az tény, hogy egy egypontos vereségnek nem szabadna ekkora érzelmi kilengést okoznia, meg kell tanulnia a játékosainknak azt, hogy az ilyen mérkőzések után is tovább kell lépni. Nagyon nehéz a meccsen felmerülő helyzeteket, érzelmi állapotokat edzésen modellezni. A jó játékos ismérve, hogy arra tud fókuszálni, hogy mit lehet egy adott helyzetben jobban csinálni, egy vereségből miként lehet építkezni. Nincs még meg a játékosainkban az a mentális és tudásbeli stabilitás, ami ilyen helyzetekben a segítségükre lenne.

Sokszor kerül szóba az egyéni felelősségvállalás kérdése. Ki az, akire rábízzuk, hogy egy egálközeli meccsen elvállalja az utolsó dobást? Mindig ugyanazé a felelősség? Az idei évben talán mindennél aktuálisabb ez a kérdés, hiszen nincs egyetlen, egyértelműen kiemelkedő vezére a csapatnak.

Mi abban hiszünk, hogy nem egyetlen embernek kell lennie annak, akire minden esetben kijátsszuk az utolsó figurát. A jó döntéshozatalt, a megfelelő kiválasztást folyamatosan tanítanunk kell, ez egész évben téma. Egyelőre az látszik, hogy nem tudtunk olyan „egot” építeni a lányokban, amivel a pályán „lenne arcuk”. A dobás az a terület, ahol kellenek nyilván alapvető képességek, rengeteg tanulás és gyakorlás, de a végén, éles szituációban a leginkább hitre van szükség. Az önmagadba vetett bizalomra, hogy képes vagy megcsinálni. Jellemző, hogy az első két-három hiba, rossz dobás elbizonytalanítja a játékosokat, ezen meg kell tanulni átlendülni. Éppen a fentiek miatt, nálunk valóban nincs kijelölve egyetlen „befejező ember”, az adott meccsszituáció, az ellenfél, a taktika határozza meg, kire jön ki az utolsó dobás.

Szinte minden meccsfelvezető interjúban azt mondtad, kulcskérdés, hogy egy 40 perces mérkőzés során meddig tudjuk fenntartani a fókuszt, a teljes koncentrációt. Ez hogyan alakult az évad során? Érzed a fejlődést?

Nyilván olyan, extrán védekező csapatok esetén, mint mondjuk a Sopron, a Pécs vagy a Szekszárd, ez sokkal rövidebb ideig megy, mint a velünk egy szinten lévő csapatokkal szemben. Ahhoz az extrém intenzitású védekezéshez, amit a mezőny első fele képvisel, nem vagyunk hozzászokva, nem is tudjuk edzéseken sem modellezni, a fizikális különbség kompenzálása pedig értelemszerűen sok energiát visz el. Nagyjából azt mondhatom, hogy egy erős csapat ellen egy bő félidőn át, a hozzánk hasonló csapatokkal szemben 30-35 percen át tudunk már fókuszáltan kosárlabdázni. Ez mindenképpen előrelépés a szezon kezdetéhez képest, de nyilván ezt is vártuk.

Nem mehetünk el amellett, hogy az NBI legponterősebb U20-as játékosa Drahos Leila lett, és az Utánpótlássport összegzése szerint Fárbás Lizi is dobogón végzett a fiatalok között az alapszakaszban nyújtott összteljesítménye alapján. Mindketten 27 perc felett átlagoltak, ezzel pedig ők voltak a legtöbbet a parketten a csapatból, és nekik a legmagasabb a VAL értékük is.

Nem tértünk le továbbra sem arról az útról, amit képviseltünk eddig is, hogy a fiatalok fejlesztését tartjuk a legfontosabb feladatunknak. Elmondhatjuk azt, hogy bár a három légiós nélkül nem lennénk versenyképesek, de ugyanennyire igaz az is, hogy a fiataljaink nélkül sem tartanánk ott, ahol most tartunk. A két kiemelt játékos, Leila és Lizi esetében is igaz, hogy sokat léptek előre, minden területen, de még mindig rengeteg munka van előttük. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy meg kell tanulniuk "elhasználni” a labdákat, a légiósok kárára is. Sokat beszélgetünk minden játékossal, hogy a mentális oldalukat is építsük. Másodedzőimmel, Vajda Nusival és Mészáros Vivivel folyamatosan monitorozzuk a csapat fejlődési lehetőségeit, az egyéni beszélgetésekben – amiket többnyire ők visznek – arra törekszünk, hogy mindenkit a maga nehézségein átsegítsünk. Ugyanakkor annak is el kell jönnie, hogy a játékosok képesek legyenek magukat is építeni, a nehezebb helyzetből a kiutat meg tudják találni, mert felelősek a saját fejlődésükért.

Az alapszakaszt végük a nyolcadik helyen zártuk, innen futunk majd neki a Play-off küzdelmeinek március végén. Mennyire érzed reálisnak ezt a helyezést?

A versenysportot eredményre játszák, mi pedig minden meccsnek úgy mentünk neki, hogy győzni szeretnénk. A számok nem hazudnak, így azt kell mondjam, a helyezésünk a realitás. Tavaly mondhattuk azt, hogy a bennünket sújtó extrém sérüléshullám miatt talán nem volt reális az évvégi 10. helyezés, hiszen szinte a teljes alapszakaszban bent voltunk a legjobb nyolcban, csak akkor estünk ki onnan, amikor már alig maradtunk. Arra azóta is büszkék vagyunk, hogy a helyzet ellenére az energia végig megmaradt a csapatban, és a bennmaradásunkat egy percre sem fenyegette veszély.

Idén is végig ott tudtunk lenni a legjobb nyolc között, voltunk előrébb is a tabellán, az, hogy a végén ott végeztünk, ahol az az egyéni – játékos és edzői – döntéseink, taktikánk, 22 meccsen nyújtott teljesítményünk tükre, ami most ezt a 8. helyet mutatja.

A Play-off kezdetére még jó három hetet várni kell, mivel telik ez a hosszabb szünet a csapat életében?

Először is, szeretném kiemelni, hogy büszkék vagyunk azokra, akik ebben az időszakban válogatott kötelezettségeknek tehetnek eleget. Az U18-as válogatottban Dinnyés Petra és Tatai Fanni, az U20-asok összetartásán Drahos Leila, Fárbás Lizi és Szauter Petra vesz részt. Emellett Katrina Ozola a lett nemzeti csapatban dolgozik ezekben a napokban. Ez azt jelenti, hogy a 12-es keretünk fele meghívást kapott valamelyik válogatottba, ez pedig jó visszajelzés számunkra is. Egyben azt is jelenti, hogy nem nagyon tudunk csapatedzéseket tartani, hiszen az idei szezon előtt is azt az alapelvet vallottuk, hogy egy-egy posztra nem igazulunk túl sok játékost, hogy ezzel adjunk teret a fiataloknak. Így ebben az időszakban egyéni munkán, technikai fejlesztésen, és a játékoskapcsolatok javításán van a hangsúly. Emellett a lányoknak lehetőséget adunk arra, hogy egy kicsit regenerálódjanak, töltekezzenek, távol a kosárlabdától, hogy aztán feltöltődve, energiával telve tudjunk nekikezdeni a rájátszás küzdelmeinek.