Vízilabda-ünnep az uszodában – múltidézés és rangos vendégek az ELTE-BEAC mérkőzésén
Különleges hangulatban, látványos felvezetéssel fogadta az ELTE-BEAC a PannErgy-MVLC-Miskolc csapatát az E.ON Férfi OB I alsóházi bajnokságának 8. fordulójában.
A mérkőzés előtt igazi vízilabda-ünnep hangulat uralkodott: az ELTE cheerleaderei alapozták meg a hangulatot, majd a szakosztály vezetése köszöntötte az 1999/2000-es szezonban az élvonalban szereplő BEAC-os játékosokat. A történelmi visszatekintés méltó keretet adott a találkozónak, amelyre szép számú közönség látogatott ki.
A képen az 1999/2000-es szezonban az élvonalban szereplő BEAC-os csapat egy része
A lelátón a magyar vízilabda ismert alakjai is helyet foglaltak: Manhercz Krisztián, a magyar férfi vízilabda válogatott és az FTC játékosa családjával tekintette meg a mérkőzést, valamint Madaras Norbert, kétszeres olimpiai bajnok, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is jelen volt, akár csak a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán. A BEAC szakosztályvezetői, valamint Simon Gábor igazgató szintén a helyszínen szorított vízilabdázóinknak.
A lelátón Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke Gór-Nagy Miklóssal, az MVLSZ versenybizottságának elnökével
A kezdés a vendégeknek sikerült jobban: a Miskolc az első másodpercektől diktálta az iramot, és az első játékrészben négygólos előnyt épített ki (0-4). A hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, ám a vendégek hálóőre több bravúrt is bemutatott, miközben lefordulásokból és emberelőnyökből is rendre eredményesek tudtak lenni.
A második játékrész kiegyenlítettebb játékot hozott, Pápai Márton több fontos védéssel tartotta meccsben a hazaiakat, míg a támadóoldalon Szőke Benedek ötméteresből szerezte meg a BEAC első gólját (1-4). A félidőig azonban nem sikerült közelebb zárkózni, így háromgólos miskolci vezetéssel fordultak a csapatok a mérkőzés második felére.
A harmadik negyedben végleg eldőlt a mérkőzés: a Miskolc tovább növelte előnyét, kihasználva a hazaiak hibáit és pontatlanságait. A BEAC támadásai több esetben is elhaltak a blokkban vagy a kapufán, míg a túloldalon a vendégek könyörtelenül büntették a hibákat, így a záró játékrész előtt már jelentős különbség alakult ki (1-9).
Az utolsó negyedben ugyan sikerült kozmetikázni az eredményen – Szőke Benedek újabb találatával, valamint Bárd András és Varga Kean góljával –, de a Miskolc támadójátéka továbbra is hatékony maradt, így a különbség érdemben nem csökkent. A vendégek végül magabiztos, 15-4-es győzelmet arattak.
Az ELTE-BEAC számára a mérkőzés tanulságos erőfelmérő volt: a csapat küzdött és próbálta tartani a lépést, azonban a helyzetkihasználás és a támadások befejezése terén ezúttal elmaradt a szükséges hatékonyság. A folytatásban ezek javítása kulcsfontosságú lehet az alsóházi küzdelmekben.
Bóbis Máté, az ELTE-BEAC vezetőedzője: „Örülök, hogy ilyen sokan kijöttek a mérkőzésünkre, kicsit más jellegű meccs volt mint az eddigiek. Sokkal kevesebb gól volt, az első három negyedben szerintem egész jól védekeztünk. Támadásban voltak problémáink, az ellenfél kapusa nagyon jól védett, de nyilván a helyzeteink minősége sem volt olyan, amiből egyértelmű lett volna, hogy többször betaláljunk. Azt gondolom, hogy maradt bennünk gól, de összességében ez a realitás. Azért már látszik nyolc forduló után, hogy mi a különbség az OBI és az OBI/B teteje között. Mi továbbra is élvezzük ezt a szituációt, örülünk, hogy a fiataljaink és a kettős igazoltjaink tudnak sokat játszani és fejlődni. Van még hátra hat mérkőzésünk, szeretnénk belőle a legtöbbet kihozni”.
Herczeg Gergő, az ELTE-BEAC játékosa: „Először is szeretném megköszönni Várhelyi Zolinak (szakosztályvezető – szerk.) és az egész BEAC stábnak, hogy egy ilyen rendezést tudtak nekünk biztosítani! Nagyon jó érzés volt, hogy ennyien kijöttek, sajnálom, hogy nem tudtunk egy jobb meccset játszani. Gratulálok a Miskolcnak, jól játszottak, kijött a fizikális különbség. A saját játékunkból az első három negyedet tudnám kiemelni, mert egyébként kevesebb gólt kaptunk a korábbi meccsekhez képest. Elől sok helyzetet hagytunk ki, nem ment a játék, de sajnos vannak ilyen napok. Jövő héten a Pécs ellen játszunk, megpróbálunk minél jobb teljesítményt nyújtani”.
E.ON Férfi OB I – Alsóházi bajnokság – 8. forduló – 2026. április 25., szombat
ELTE-BEAC – PannErgy-MVLC-Miskolc 4 – 15 (0-4, 1-1, 0-4, 3-6)
Helyszín: Komjádi Béla Sportuszoda
Játékvezetők: Ádám Frank, Weszelovszky László
ELTE-BEAC: PÁPAI – Farsang, Herczeg, Bárd András 1, Goschi, Horváth, SZŐKE 2, ill.: Bárd Ádám, Varga 1, Lakatos, Németh, Szabó, Kecskeméti
Edző: Bóbis Máté
PannErgy-MVLC-Miskolc: MORAVCSIK – BIKKI-PETRÓ 2, NÉMETHY 3, Dubinák 1, Gusakov, VÁRKONYI 2, Szabó István 1, ill.: Sipos – Almás 1, Regős, Szabó Bence 1, Füzesi 1, MOLNÁR 2, Kedves 1
Edző: Popovics Miklós
Fotó: Simó Szabolcs