SSZ 283

Az ELTE hallgatói: a sportolás szerelmesei

2026. 04. 27.
SSZ 283

Tudtad, hogy az ELTE hallgatói szívesen mozognak, és a sport szinte minden formáját kipróbálják? A 2025-ös BEAC-adatok szerint a hallgatók aktívan részt vesznek testnevelés órákon, szakosztályi edzéseken és egyéb egyetemi sportprogramokon – ráadásul sokan heti több alkalommal!

A cikkben olvasható kimutatás a BEAC 2025-ös saját szakosztályi tagnyilvántartása, az ELTE testnevelés kurzusok Neptun-adatai, valamint a BEAC 2025. szeptemberi tanévkezdő kampány során készült kérdőív (3286 kitöltés) alapján készítette el a BEAC Iroda. A kimutatásban látható számok összességében még magasabb hallgatói aktivitást mutatnak a sport területén, mert a kimutatás nem tért ki azokra az ELTE hallgatókra, akik más sportklubokban, fitnesztermekben, egyéb fővárosi vagy vidéki helyszíneken végeznek sporttevékenységet.

Sportolnak a hallgatók – tényleg!

A BEAC taglétszáma 2025-ben 1637 fő, ebből 729 ELTE-s hallgató. Az utánpótláskorúak (atlétika, cheer, futsal, kosár, sakk, tájfutás, triatlon) száma 334 fő, a külsősök és alumni pedig 574 fő.

A BEAC által szervezett testnevelés órákon 2025-ben 2674 hallgató vett részt, míg az egyéb rendszeres sport szolgáltatásokat igénybe vevők (pl. aerobik, jóga, spinning, kollégiumi edzések) 1834 főt tettek ki.

Összesen tehát 5237 hallgató sportolt valamilyen formában az év során, a Budapesten nappali munkarendben tanuló hallgatók (28 325 fő) 18,5%-a.

Statisztika 25 sportolok szama

Melyik kar sportol a legtöbbet?

A BEAC regisztrációs adatai alapján a sportolásban részt vevő hallgatók kari megoszlása a következőképp alakul:

2025-ben új regisztrált hallgatók (1787 fő):

  • GTK: 23%

  • BTK: 19%

  • PPK: 14%

  • IK: 10%

  • TáTK: 8%

  • TTK: 8%

  • ÁJK: 7%

  • BGGYK: 6%

  • TÓK: 4%

A 2020–2025-ös, több tanévet, szezont lefedő adatok is hasonló trendet mutatnak: a GTK-s és BTK-s hallgatói vannak jelen legnagyobb számban a BEAC sport programjaiban. Ugyanakkor, ha a kari hallgatói létszám adatokkal összevetjük a sportoló hallgatók számát, akkor a BGGYK-n, a PPK-n és az IK-n sportolnak arányaiban a legtöbben.

Statisztika 25 kari megoszlas

A 18-24 éves korosztályban Európa-szerte jellemző, hogy magasabb a férfiak részvétele, a nők esetében már középiskolás kortól kezdődően tapasztalható egy erős lemorzsolódás. A hazai és nemzetközi trendekkel ellenkező irányt mutat a BEAC-ban sportolók nemi megoszlása. A sportoló hallgatók 56%-a nő, és 44%-a férfi. A csapatsportokban jellemzően több férfi vesz részt (pl. labdarúgás, futsal, vízilabda, ezt ellensúlyozza a női kosárlabda), de a BEAC-ban űzhető számos egyéni, fitnesz, tánc jellegű sportág esetében a női részvétel kiemelkedő.

Statisztika 25 nem

Heti több alkalommal sportol a többség

Az első éves budapesti hallgatók sportolással kapcsolatos attitűdjét vizsgáló Tanévkezdő Sportkampány kérdőívét 3286 ELTE-s hallgató töltötte ki, mely szerint a válaszadók több mint 50%-a heti több alkalommal sportol, további 32% pedig alkalmanként. A hallgatók jellemzően közösségben mozognak, de kb. 15% akár egyedül is szívesen sportol.

Statisztika 25 sportolasi szokasok

Melyik sportág a legnépszerűbb?

A BEAC hallgatói szívesen próbálnak ki új sportágakat: 83 különböző mozgásformát jelöltek meg, a legnépszerűbbek:

  • Röplabda – 304 fő

  • Tenisz – 179 fő

  • Falmászás – 178 fő

  • Jóga – 154 fő

  • Úszás – 146 fő

  • Pilates – 127 fő

  • Boksz – 106 fő

A hallgatók egyaránt érdeklődnek csapatsportok (röplabda, kosárlabda, foci) és egyéni sportok (tenisz, jóga, falmászás) iránt. Érdekesség, hogy a top 30 sportágból 22 a küzdősportok, ütősportok és táncsportok közé tartozik.

Statisztika 25 sportagak

A külföldi hallgatók is aktívak

A testnevelés kurzusok adataiból vehető ki a legjobban, hogy az ELTE által nyújtott sportolási lehetőségek vonzóak a külföldi hallgatók számára is. 2025-ben 14%-a a testnevelés kurzusokat felvevő hallgatóknak volt külföldi diák. Hasonló számok vannak a BEAC által szervezett edzések esetében is. A BEAC edzései, foglalkozásai nyitottak mindenki számára, így külföldi hallgatók is könnyen csatlakozhatnak a programokhoz.

Statisztika 25 kulfoldi

Edzők és helyszínek

A BEAC célja a 128 éves klub, az egyetem identitásának és a sportolók közösségének építése. A BEAC szakosztályai számára fontos, hogy az egyetemi sport közösségét olyan szakemberekkel építsük, akiknek személyes kötődése van az ELTE-hez. Az egyesület edzőinek közel felét, volt ELTE-s hallgatók, alumnusok adják.

Statisztika 25 edzok v2
  • A 2025-ös számokból, felmérésekből elmondható, hogy a széles sportági kínálat jelentős érték, ennek köszönhetően jelentős hallgatói tömeget mozgat meg.
  • Az egyetemi közösségben való sportolás a nappali tagozatos hallgatók számára előnyös és vonzó: a sportoló hallgatók fele heti több alkalommal választja a sportolást szabadidejében.
  • A nemzetközi és hazai trendekkel szemben az ELTE és a BEAC közösségeiben több nő sportol, mint férfi.
  • A két legnagyobb kar (GTK, BTK) hallgatói sportolnak a legnagyobb létszámban, a karok méretét figyelembe véve arányosan viszont a BGGYK, a PPK és az IK a legsportosabbak.
  • Az edzések és a testnevelésórák valamennyi kar hallgatóit meg tudják szólítani, így az ELTE-sek igazi összegyetemi környezetben, közösségben sportolhatnak.
  • A rendszeres sportolás hallgatói népszerűsége, valamint a külföldi hallgatók érzékelhető aktivitása mind azt mutatják, hogy az egyetem közössége használja és élvezi a sport adta lehetőségeket és élményeket.
  • A legnépszerűbb sportágak listája ugyanakkor azt mutatja, hogy számos olyan sport válik népszerűvé, amelynek jelenleg nincs egyetemi infrastruktúrája.

Ha te is szeretnél csatlakozni, a BEAC programjai és testnevelés kurzusai nyitva állnak mindenki számára!

Tájékozódj sportágainkról weboldalunkon: https://www.beac.hu/sportagak

Forrás: BEAC

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech Sportoló Nemzet