Meccsről meccsre javuló játékkal tért vissza az élvonalba női kosárlabda csapatunk!
Három évnyi távollétet követően még szoknia kell az első osztály ritmusát Balogh Judit együttesének, amely a címvédő Sopron ellen már kisebb részsikerekig is eljutott. Folytatás csütörtökön a miskolciak otthonában.
Kosárlabda:
Újra az elitben: Balogh Judit együttese négy napon belül két mérkőzéssel, Cegléden és Sopronban kezdte meg elsőosztályú szereplését! Ugyan a papírformát egyik mérkőzésen sem tudta felborítani, ám a hűség városában már negyedet is sikerült nyernie a címvédő ellen.
Szakosztályi honlapunk ceglédi tudósításából kiderül, hogy a nyitányon egyik legponterősebb játékosunk, Süle Krisztina távollétében Pusztai Sára vitte a vállán a mieinket: egymaga 24 egységet szerzett a 49 dobott pontunkból. A ceglédiek már a találkozó első tíz percében több mint 10 pontos előnyre tettek szert, amelyet a második negyedben megőriztek. A nagyszünet utáni felvonás számunkra kedvezőtlen forgatókönyvet hozott: a hazaiak zsinóron termelték a pontjaikat, miközben csapatunk mindösszesen 5-ig jutott. A záró negyedben Balogh Judit bevetette a fiatalok, gondolván hadd szokják a felnőtt élvonal keménységét, ritmusát. Ez a sorunk mindvégig kiegyenlített játékra késztette a ceglédi cseréket, állandósult a felek közti 30 pontos különbség, így a meccs összképét elnézve megérdemelt rajt-cél győzelmet arattak a hazaiak.
Botár László soproni beszámolója alapján kifejezetten bátran, ügyesen és jól játszottak lányaink Sopronban: a 8. perc elején még 15-15 volt az állás, de a nemzetközi rutinnal is felvértezett ellenféllel szemben koncentrált játékkal egyelőre ennyit bírtak. Még a bemutatásnál a legnagyobb tapsot edzőnk, Balogh Judit kapta, aki a hűség városában sok szép, nagy siker – többek között egy Ronchetti-kupa győzelem – főszereplője volt. A mostani összecsapás a második és harmadik negyedben dőlt el: a hazaiak egész pályás letámadása, valamint a szédületes hatékonysággal, közel 65%-os mutatóval dobott hárompontosai miatt egyre csak hízott a felek közti különbség. Előrelépés ennek ellenére is felfedezhető: Pusztai Sáráék már az első félidőben annyi pontot dobtak, mint amit a ceglédi nyitány 38. percéig elértek. A záró játékrészre is jutott kellemes csalódás: egyfelől BEAC-os színekben bemutatkozott a liga legfiatalabb játékosa, a mindösszesen 15 éves Zana Klaudia, aki rögvest élt is a lehetőséggel és társaival együtt meg is nyerték ezt a periódust a hazai cseresorral szemben. Csütörtökön újabb nehéz feladat és reményeink szerint még nagyobb részsiker vár Balogh Judit vezette csapatunkra Miskolcon.
(nők – NB I.) CEKK Sportegyesület – ELTE-BEAC Újbuda 79-49 (25-13, 15-15, 22-5, 17-16)
(nők – NB I.) UNIQA-Euroleasing Sopron – ELTE-BEAC Újbuda 93-52 (25-18, 35-17, 27-5, 6-12)
Ezúttal a fiataljaink bírták jobban a hajrát: alaposan megdolgozott első győzelméért U23-as együttesünk! A Tatabányán elszenvedett hosszabbításos vereséget követően egyik kulcsjátékosunk, Barnai Judit nélkül utaztak lányaink Bajára az amatőr női NB I. második fordulójában. Szakosztályi honlapunkon olvasható tudósítás alapján a hektikusan alakuló első negyedet követően a mieink egyre bátrabb játékkal és szervezettebb védekezéssel rukkoltak elő, így még a nagyszünet előtt sikerült minimális előnyre szert tennünk. A csapatok a folytatásban sem kényeztették el pontokkal a közönséget, de a mérkőzés addigi összképe alapján ez inkább a fegyelmezetten visszazáró együttesünknek kedvezett. Az utolsó felvonás kezdetén még fej-fej mellett haladtak a felek, olykor "mínusz 4"-re is visszajöttek a lelkes bajaiak, ám hölgyeink egy 11-0-s rohammal kívánták egyértelműsíteni azt, melyik csapat gyűjti be a bajnoki pontokat. Az előző héten bemutatott nagy küzdés, szervezett védekezés ezúttal összhangba került az ötletes támadásszövéssel és az ellenállhatatlan harcmodorral, így lányaink megérdemelten szerezték meg első győzelmüket.
(nők – Amatőr NB I., Nyugati csoport) Bajai Női Kosárlabda Klub – ELTE-BEAC Újbuda 50-67 (19-17, 9-13, 8-12, 14-25)
Egyedüliként az ELTE ADSK férfi négyese védte meg címét a jubileumi, 30. SPAR maratoni futóversenyen! A hétvégi, kétnapos megmérettetésen a borongós, szeszélyes időjárás ellenére minden idők legmagasabb nevezési számát regisztrálták magyarországi szabadidősport-rendezvényen: 27860 nevezés érkezett nyolcvan ország képviseletében.
A versenyen a BEAC Atlétikai Szakosztály és az ELTE ADSK színeiben számos atlétánk állt rajthoz és kivétel nélkül jó időeredménnyel teljesítették a 42 kilométeres távolságot. Már egyéniben is több szép sikernek örvendhettünk, hiszen a férfiak mezőnyében az első 11 célba érkezőből 5(!)-en is a mi indulóink közül kerültek ki. Ugyan közülük “csupán” Izer Ádám állt dobogóra – annak is a legalsó fokára -, ám a kiegyensúlyozott produkciójuk csapatban érett be. Izer Ádám, Beda Szabolcs, Szabó Gábor triójának 7 és fél órát épp meghaladó összteljesítménye aranyat ért, míg Burucs Ferenc, Boroznaki Lajos, Varga Dániel összetételű egységünk szintén pódiumra állt. A legkellemesebb meglepetést a női mezőny szolgáltatta: egyéniben Laluska Zsuzsa férfiak megszégyenítő, 3 órán belüli idővel a kategória bronzérmes pozíciójában végzett, míg a Kiss Dórával és Garai Ágnessel kiegészülő hármasuk nemesebb fémmel, ezüsttel koronázta meg aznapi teljesítményét. Rajtuk kívül 10 és 30 kilométeres távokon is top10-ben végző versenyzőkkel büszkélkedik népes csapatunk.
30. SPAR Budapest Maraton®
Férfiak
3. Izer Ádám 2:27:12
5. Beda Szabolcs 2:30:29
6. Varga István 2:30:44
9. Szabó Gábor 2:33:23 (OB 7.)
11. Burucs Ferenc 2:34:11 (OB 9.)
18. Boroznaki Lajos 2:41:02 (OB 12.)
22. Varga Dániel 2:42:50 (OB 15.)
Nők
3. Laluska Zsuzsa 2:50:58
32. Kiss Dóra 3:29:44 (nettó 3:27:03, OB 13.)
41. Garai Ágnes 3:29:09 (OB 17.)
Böngészd végig indulóink részletes eredménylistáját az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub Facebook-oldalán!
Váltóban utolérhetetlennek bizonyult a BEAC Atlétikai Szakosztálya a 30. SPAR maratoni futóversenyen! A férfiak mezőnyében a nemrégiben olimpiai kvótát szerző Csere Gáspárt is felvonultató négyesünk bő három percet vert az őket üldözőkre, míg női kvartettünk futását "csupán" nyomozták a riválisok.
Flóra Maratonistaféta váltó
Férfiak
1. BEAC Atlétika 2:17:08 (Hargitai András, Farkas Dárius, Dani Áron, Csere Gáspár)
5. mindsystem.hu 2:41:27 (Aschenbrenner Zsolt, Holczer Péter, Csőkör Zoltán, Szántó Bence)
9. Élményfutások 2:49:37 (Mencser Zoltán, Ádám Attila, Zelnik Róbert, Galántai György)
15. mindsystem2-s 3:39:03 (Kemény András, Holczer Péter, Gál István, Vahl Tamás)
Nők
1. BEAC 1988 2:42:21 (Ferenc Katalin, Bíróné Molnár Valéria dr., Hajdú Anna, Kenesei Zsanett)
24. Polythlonkák 3:57:04 (Szabó Anna, Szerény Szilvia, Rusz Ágnes, Bernhardt-Torma Noémi)
ELTE-s csapatunkat koronázták meg a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság pontversenyében! Az ELTE ADSK rendezésében az FTC Népligeti Sporttelepének atlétikai pályáján mérkőztek meg a fővárosi egyetemek és főiskolák legjobb atlétái. Fiaink és hölgyeink nem tucatteljesítménnyel rukkoltak elő: összesen 12 számban álltak a dobogóra. Ennek tükrében aligha kérdőjelezhető meg egyetemi csapatunk összetettbeli elsősége. Következzen a dicső 12-ek eredménylistája:
- férfi 100 m síkfutás: Botka Levente 11,72 mp
- női 100 m síkfutás Tornai Virág 14,84 mp
- férfi 800 m síkfutás Rontó Zsolt 1 p 59,19 mp
- női 800 m síkfutás Koleszár Viktórai 2 p 58,6 mp
- férfi magasugrás Botka Levente 170 cm
- női magasugrás Bertalan Réka 135 cm
- férfi súlylökés Hajdú Péter 11,50 m
- női súlylökés Herceg Dalma 8,03 m
- férfi távolugrás Botka Levente 562 cm
- női távolugrás Spolanics Dóra 400 cm
- férfi gerelyhajítás Hajdú Péter 40,52 m
- női gerelyhajítás Herceg Dalma 24,41
Védjegyükké vált a fordulatos végjáték! A hajrában mutatott higgadt helyzetkihasználás a második hazai bajnokin is pontot, pontokat hozott Sajben Marcell vezette női együttesünk konyhájára. Lányaink az újbaroki székhelyű Kalafa SE csapatát fogadták a másodosztályú küzdelmek harmadik fordulójában. Szabó mester tanítványai régóta tagjai az NB2-es bajnokságnak,ahol nagyon kellemetlen ellenfélként ismerik őket.
Az első félidőben a mieink irányították a játékot, és temérdek ziccert alakítottunk ki, amelyekből Kovács Szilvi révén mindösszesen egyet tudtunk kihasználni. A futsal találkozókhoz képest gólszegénynek nevezhető 20 percet követően jöttek a találatok - és a nem várt izgalmak is. Rögvest a játékrész elején hidegzuhanyként érte lányainkat a Kalafa egyenlítése, amely egy csapásra kizökkentettek őket a meccs ritmusából. Winternitz Anna félidő derekán lőtt góljával ismét a mieink kerültek előnybe, ám a vendégek ezt sem hagyták válasz nélkül. Két és fél perccel a vége előtt 2-2-t mutatott az eredményjelző, ám a végjáték külön műfaj. Ebben a két héttel ezelőtt pontot mentő hazaiak jeleskedtek ismét: egy labdaszerzést követően Kovács Szilvi második gólja egyben csapatunk első szezonbeli győzelmét jelentette. A pontvadászat a pécsi Petőfi SE ellen folytatódik a BEAC Sportcsarnokban - újabb drámával?!
(nők – NB II., Nyugat) ELTE-BEAC – Kalafa Újbarok SE 3-2
(férfiak – NB II.) Fradi Futsal-Fisher Klíma – ELTE-BEAC 6-1
Így kell hibátlanul védekezni egy félidőt át! Nem mindennapi első 30 percet produkált Divéki Péter irányította férfi együttesünk, amely a Budapesti Farkasokat fogadta a Budapest Bajnokság I/A. legutóbbi fordulójában. Fiaink a játék minden mutatójában kimagaslóan ellenfelük fölé nőttek: a két kapott gól önmagában sokat elárul szerzett labdáink számáról, a kiváló lábmunkáról és a makulátlan összhangról. Azonban az összképbe belerondított a második félidő nem várt folytatása: érthető módon, de túlzottan is alábbhagyott a mieink lendülete és koncentrációja, így számszerűen és a mutatott játékban is szorosabb játékrészt látott a nagyérdemű. Az eredmény így sem vitás, gólkülönbség javítás.
(férfiak – Budapest Bajnokság I/A.) ELTE-BEAC – Budapesti Farkasok AFKE 36-18 (17-2)
(nők – Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság) KRE – ELTE-BEAC 18-24
Nagypályás labdarúgás
(férfiak – BLASZ III.) Sziget Sport Akadémia – ELTE-BEAC 1-3
(férfiak – BLASZ IV.) Dinamo Torpedo KSE – ELTE-BEAC II. 0-1
(nők – BLSZ 3/4pályás Bajnokság) Fortuna SE – BEAC Hiúzok 6-1
Hamar megszülettek a 2015/2016-os MEFOB-évad első ELTE-s érmei! Október 9-11-e között Szombathelyen gyűltek össze hazánk legjobb egyetemista tájékozódó futói - köztük a Faggyas Eszterék koordinálásában utazó társaságunk. Már a nyitónap bővelkedett számunkra kedves eredményekben: Liszka Krisztián a dobogó legalsó fokára állt fel a rövidtávon, míg ugyanitt Kirilla Péter a pontszerző 6. pozícióban ért célba. A folytatás még sikeresebbnek bizonyult: a Kirilla Péter, Stork Mihány és Liszka Krisztián összeállítású F21-es váltónk egy izgalmas verseny végén ezüstérmet szerzett.
"Házon belül" is összemérték tájékozódó képességüket egyetemünk tanulói, oktatói. Rekordlétszámú - közel félszáz - érdeklődő vett részt a VI. ELTE Kampusz Tájfutó Versenyen, amelyet Zemplényi András és Hajas Csilla főszervezők klubunk Tájfutó Szakosztályával közösen bonyolítottak le október 6-án. A terep már bejáratottnak számított: az április elsejei “futamhoz” hasonlóan a BEAC körüli pályán zajlottak a történések. A 2 és 4 km-es, könnyű és hosszabb etapokkal tarkított, aktualizált útvonalakon felül frissítők és házi sütemények is várták a résztvevőket, míg a győzteseket díjak. A részletes eredménylista elérhető a Tájfutó Szakosztályunk honlapján, míg a hosszútávú kategória győztesével interjú is készült.
Ízelítőt kapott a nagyobb intenzitású, pörgősebb meccsritmusból Szabó Attila együttese. Pólósaink a két osztállyal feljebb, az OB I/B-ben is szereplő OSC-VSE otthonában, a Kondorosi úti uszodában vendégszerepeltek a Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság legutóbbi fordulójában. A kondícióbeli különbségek már a mérkőzés elején letisztázódtak: ellenfelünk rendre élt a gyors kontrák adta lehetőségekkel, így az első negyed végére 6-2-es állást mutatott az eredményjelző. Az összkép a folytatásra sem változott meg gyökeresen: az OSC a többi játékrészben is meglőtte a negyedenkénti 5 gólját, miközben a mieink is be-beköszöntek. Az erőviszonyokat elnézve nem meglepő, hogy a felek közti különbség a végső dudaszó pillanatára már kétszámjegyűvé vált.
(férfiak – Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság) OSC VSE – ELTE-BEAC Vízilabda DSK 21-6 (6-2, 5-2, 5-1, 5-1)