Cheer

Amerikai kvalifikációt ért az ELTE Cheer Team párizsi produkciója!

2015. 11. 10.
Cheer

Lenyűgöző koreográfiájukkal Kovácsik Ritáék az előkelő második helyezést érték el az európai párosok mezőnyében a múlt hétvégi franciaországi megmérettetésen. Irány az orlandoi USA All Star Bajnokság!

Valóra vált az amerikai álom Kovácsik Rita, Miklós Mátyás és Nagy-Kismarci Bence számára. Heti körképünk fókuszába cheerleader triónk kiváló franciaországi szereplése került, de nem feledkezünk meg a 15. Tudás Útja Félmaraton történéseiről és BEAC-os vonatkozású eredményeiről, a szezonbeli első győzelméhez egyre közelebb kerülő Balogh Juditék szekszárdi vendégjátékról és Németh Márk edzői sikereiről a taekwondo országos diákolimpián.

20151104 - BEAC I. - Csepeli VAKE - csapatképAsztalitenisz

Hiába adták fel Szakály Áronék a magas labdát, a formaingadozás sem veszélyeztette szezonbeli veretlenségüket. A Budapest Bajnokság II. pontvadászatának szerdai játéknapján együttesünk a Csepeli VAKE ellen ragadott pingpongütőket. A 16 partiból álló bajnoki a vártnál szorosabb ütésváltásokat és a mieink minimális arányú győzelmét hozta. Szakály Áron és Chartes Eduardo ezúttal is zsinóron szállította a sikereket, fejenként hármat-hármat, ám csapatunk Mészáros Bálint és Kovács Tamás diadalai nélkül szorongatott helyzetbe került volna.

(férfiak – Budapest Bajnokság II.) Csepeli VAKE – ELTE-BEAC 7-9

tudas utjaAtlétika

Ragaszkodtak a hagyományokhoz: futóink sikerével zárult a 15. Tudás Útja! Aki az egyetemre menet leginkább a busz után szokott futni, annak a november 8-án remek lehetősége nyílt egy kicsit tudatosabb mozgolódásra. A 15. alkalommal megrendezett Tudás Útja futóversenyen huszonkét magyar felsőoktatási intézményből közel félezren teljesítették a 6 km-es Akadémiai távot vagy a 21,1 km-es egyetemek, főiskolák és a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt elhaladó félmaraton távot. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség honlapja arról is beszámol, hogy a megnyitó ünnepségen többek között Frank Tibor ultrafutó is köszöntőt mondott, míg a díjátadásban Kontsek Jolán, az 1965-ös Budapesti Universiade bajnoka, a diszkoszvetés olimpiai 3. helyezettje (1968, Mexikóváros) is segédkezett. Idén - a tavalyi évhez hasonlóan - minden félmaratoni és emellett idén minden akadémiai célba érkezőnek is egyedi érmet akasztottak a nyakába, ami a Tudás útja történetében egyedülállónak számít.

Szakosztályunk nagy örömére mindkét távon BEAC-os sikerek születtek. A rövidebbik, akadémiai távon az urak mezőnyében a BEAC Atlétika színeiben induló Lipták Gábor ért leghamarabb a célba 21:30 perces eredménnyel. Mellé a pódiumra még Bolvári Ferdinánd Máté, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatója (22:57) és a harmadik Matényi Márton (23:50) állt fel. A félmaratoni távon a férfiaknál az ELTE-BEAC Polythlon atlétája, Burucs Ferenc (1:10:44) hódította el az aranyérmet. Női vonalon sem maradtunk örömhír nélkül: a nemrégiben Budakeszi-Budapest félmaratont nyerő Balázs Elizának ezúttal ezüstérmet akasztottak a nyakába 1:34:48 órás teljesítményéért.

Dani Áron a Helyi Értékek között! A BEAC országos bajnok futóját, Újbuda Kiváló Sportolóját nemrégiben az Újbuda TV műsorában mutatták be. Bepillantást nyerünk a nemzetközi versenyeken is sikerrel szereplő középtávfutó hétköznapjaiba, s ezen felül arra is fény derül, hogy miként és hogyan lett belőle élsportoló, miközben személyében egy sokoldalú egyéniség is kibontakozik az interjú során.

cheerteamCheerleading

Amerikai kvalifikációt ért az ELTE Cheer Team párizsi produkciója! Újabb lenyűgöző koreográfiával rukkoltak elő az ELTE-BEAC cheerleader edzői, Kovácsik Rita és Miklós Mátyás franciaországi szereplésünk során. Nagy-Kismarci Bence segédletével összetettben a negyedik pozíciót, míg az európai párosok versenyében az előkelő második helyezést érték el a rangos European Open-en. Ez az eredmény egyben azt is jelenti a dobogóról épp csak lecsúszó duónk számára, hogy készülhetnek az orlandoi USA All Star Bajnokságra.

Az összetett verseny eredménye: 1.hely USA; 2.hely Costa Rica; 3.hely Norvégia; 4.hely Magyarország!

DSC00801 (1)Futsal

Tatai-tripla Gödöllőn, rangadót nyert női futsalcsapatunk! A Szekszárd elleni bravúros Magyar Kupa-továbbjutást követően Sajben Marcell edzette társaságunk a Veresegyházi VSK otthonába látogatott a másodosztályú bajnokság legutóbbi fordulójában. Vendéglátóink kezdték kezdeményezőbben a Hajós Alfréd Általános Iskola csarnokában rendezett találkozót: a hazai helyzetek egy védelmi hibát követően a hatodik percben góllá is értek. A félidő közepére mint a talajvíz, úgy jöttek fel lányaink a mutatott játékban. Sőt, egy labdaszerzést követően a veresegyházi védők csak bottal ütötték a jobb szélen elfutó Tatai Krisztina nyomát, aki nem habozott kiegyenlíteni az állást. A forgatókönyv a folytatásban sem változott: a középkezdést követően ismét vendéglátóink kerültek előnybe, ám lélektanilag a legjobb pillanatban, még a dudaszó előtt Winternitz Anna talált be.

Okkal bizakodtak lányaink, hogy nem csupán a térfélcsere hoz fordulatot a mérkőzésbe és erőfeszítéseiket az utolsó percekben siker koronázta. A játékrész eleje még hazai fölényben telt el, amelyet az Újpesten nagypályázó Szennai egy jól helyezett lövéssel használt ki. Egyre többet kockáztatott együttesünk támadásban, ami a mezőnyfölény kialakításán túl a helyzetek számában is megmutatkozott. Tatai újabb találata ismét döntetlent eredményezett, ám a hajrában a megszokott adok-kapok helyett csattanó következett. Három percen belül két újabb góllal terhelték meg lányaink a veresegyháziak kapuját, ám az öt elkövetett szabálytalanságunk még izgalmas végjátékot ígért. A nagy nyomás közepette derekasan védekezett Sajben Marcell csapata, beparkoltak a csapatbusszal a kapunk elé, így megérdemelten hozták el a bajnoki pontokat Gödöllőről. Ebben a sikerszériában igazi ki-ki mérkőzéssé vált a Göcsej SK elleni összecsapás, amelyet a mieink krakkói egyetemi futsal tornán való szereplése okán későbbre halasztottak.

(nők – NB II., Nyugat) Veresegyházi VSK – ELTE-BEAC 3-5

(férfiak – NB II.) Kelen SC – ELTE-BEAC 7-3

2015_Diákolimpia_870Harcművészet

Két bronzérmet szerzett sportszervezőnk tanítványa a taekwondo országos diákolimpián! Beérett Németh Márk edzői munkája: harcművészeti szakosztályunk egyik frontembere sikeresen készítette fel Demeter-Szatmári Attilát a hétvégi ITF rendezvényre, aki a felnőtt kategóriák közül kettőben is felállt a dobogóra. Attila előbb a 78 kg-osok küzdelmeiben verekedte el magát a bronzéremig, majd a 2-danos formagyakorlatban egy újabb emlékezetes produkcióval tette fel a pontot teljesítményére.

ferfiakKézilabda

Nem sikerült győztes meccsel felavatni az új szereléseket! A SOTE elleni páros fővárosi rangadó várt Divéki Péter vezette női és férfi csapatunkra a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság 2. fordulójában. Előbb a hölgyek kerültek a BEAC Sportcsarnokának reflektorfényébe, ám az utolsó percekig 'ki-ki' mérkőzésen a kevesebb hiba az orvosisok javára döntött. Fiaink mérkőzésén már nem kellett tövig rágnunk a körmeinket, ugyanis a SOTE gárdája a kezdő sípszótól a záróig kontroll alatt tartotta az eredmény alakulását. Nehezen állt össze együttesünk védekezése, amit a vendégek könyörtelenül kihasználtak - miként erről a 26 kapott gól árulkodik is.

(nők – Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság) ELTE-BEAC – SOTE 14-17

(férfiak – Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság) ELTE-BEAC – SOTE 20-26

Felőrlődött férfi együttesünk a folyamatos visszakapaszkodásban! Több meghatározó játékos hiányában lépett pályára Divéki Péter edzette társaságunk a MÖSE ellenében a Budapest Bajnokság I/A vasárnapi mérkőzésén. A Siketek Sportcsarnok öltözőjében ragadhattak fiaink, ugyanis rögvest a mérkőzés elején három gólos hátrányt szedtek össze. Futottak is becsülettel a mieink az eredmény után, több ízben is lehetőségünk nyílt a felzárkózásra, ám a vízválasztó játékhelyzetekben játékosaink rendre rossz döntést hoztak. Csapatunk védekezésében nem mutatkozott nagy hiba, ám ezen a napon a támadásvezetéseinkből hiányzott az átütőerő - igaz, ebben az ellenfél védőinek megtorlatlanul hagyott túlzott agressziója is szerepet játszott.

(férfiak – Budapest Bajnokság I/A) MÖSE – ELTE-BEAC 23-20 (12-8)

pszKosárlabda

Volt tartásunk Tolnán! A Gabányi Sportcsarnok lakkozása okán sorozatban hatodik alkalommal utaztak vendégségbe Balogh Juditék - ezúttal a felemásan rajtoló szekszárdiakhoz. Botár László beszámolója nyomán eleve jelentős hátrányból indult NB I.-es csapatunk, ugyanis Barnai “Judie” a Zalaegerszegen elszenvedett bokasérülése miatt csupán szurkolni érkezett, míg a szintén sérült Kádár Kinga és Király Lili el sem utazott a többiekkel. A pontvadászat 6. fordulójában a centergondokkal küzdő csapatunk jelentős, 16 pontos hátrányt szedett össze a mérkőzés első félidejében. Sorainkból hiába jeleskedett a pontgyártásban Süle Krisztina, olykor teljesen magára maradt a támadások befejezésnél, így nem csoda a nagyszünetre ő is elfáradt.

A szünetet követően egyszemélyes hadseregünk mellé Pál Szandi is felzárkózott, ponterős játékuknak köszönhetően tartani tudtuk a lépést ellenfelünkkel. A hazaiak egyik legértékesebb dobójának számító Mansare kipontozását követően a záró negyed már a mienkről szólt. A hazaiak szinte csak büntetőkből találtak a kosarunkba, míg a túloldalon egyre inkább "ültek" a duplák és el-elvétve a triplák. Összességében győzelmi esélyeink az első játékrészben elszálltak, de tartásáról tanúbizonyságot tevő csapatunk emelt fővel vonult le a pályáról.

(nők – NB I.) Atomerőmű KSC Szekszárd – ELTE-BEAC Újbuda 69-59 (21-15, 23-13, 16-13, 9-18)

kicsik

Magabiztos győzelmet aratott U23-as csapatunk kiemelt kadett segítséggel. Szigetszentmiklóson vendégszerepelt együttesünk az amatőr NB I. Nyugati csoportjának 5. fordulójában. Szakosztályi tudósításunk alapján a második negyed eleji "robbantás" alapozta meg hölgyeink sikerét. Ugyan ellenfelük többször is közelebb lopózott, de a folytonos felzárkózás a jelek szerint sokat kivett belőlük. Lányaink a kritikus helyzetekben újítani tudtak, s a harmadik negyed végén bemutatott 8-0-s rohammal végleg lerázták magukról riválisukat, és végül fölényesen nyertek. Sikerünk értékét növeli, hogy aktív részesei vagy a meccset megelőző napon, vagy a találkozó délelőttjén is játszottak.

(nők – Amatőr NB I., Nyugati csoport) BKG DSE – ELTE-BEAC Újbuda U23 56-77 (21-23, 17-20, 13-16, 5-18)

ffi

Végjátékban remekelt mindkét MEFOB-együttesünk, páros győzelem a jutalma! Női együttesünk szezonbeli első mérkőzésére utazott Veszprémbe, és az utóbbi évben alaposan összekovácsolódó csapategységük révén a mieink kerültek ki győztesen a hektikus párharcból. Különösen Árvay Júlia dobált bombaformában: 23 pontjával és 7 lepattanójával sokat tett azért, hogy lányaink győztesen hagyják el a parkettet.

Időközben Varga Zsolt irányította férfi együttesünk is begyűjtötte első győzelmét a sorozatban! A pécsiek elleni ütközetnek a Tüskecsarnok adott otthont, és az ELTE Online tudósításából az derül ki, hogy szezonbeli harmadik találkozójukon már nem sikerült átaludni fiainknak az első negyedet. A döntés a korábbi összecsapásaikhoz hasonlóan most is az utolsó negyedre maradt: Buza Dani extra dobóteljesítménye mellett a védekezésünk is egyre olajozottabban működött, így egy sok izgalmat tartogató hajrá végén megérdemelten diadalmaskodtak.

(nők – MEFOB, Nyugati csoport) Pannon Egyetem Petőfi SE - ELTE-BEAC 67-72 (22-13, 7-16, 20-17, 18-26)

(férfiak – MEFOB, Nyugati csoport) ELTE-BEAC - PTE-PEAC 74-68 (16-13, 15-20, 17-22, 26-11)

(férfiak – NB II. Közép "A") Dunaharaszti MTK – ELTE-BEAC 94-90 (29-28, 21-18, 20-22, 24-22)

férfi fociLabdarúgás

Két mumust egy csapásra! Szabó András irányította BLASZ III.-as együttesünk négy nap leforgás alatt két olyan csapat ellen lépett pályára, amelyek a korábbi szezonokban rendre borsot törtek labdarúgóink orra alá - most azonban még gólig se jutottak. Előbb a Budai XI. SE elleni elhalasztott bajnoki pótlására került sor a Népfürdő utcai pályán. A már-már BL hangulatot teremtő villanyfényes meccs első félidejében javarészt mezőnyjáték folyt és mindkét fél igyekezett hibára késztetni a védelmeket - ki letámadással, ki pontrúgásokkal, de eredménytelenül. Fiaink vezető találata is egy ki nem kényszerített bakiból - büntetőterületen belüli kezezés - és az érte járó tizenegyes értékesítéséből származott. Nizák Jenő mellől Flaskay Miklós sem szeretett volna elmaradni gólszerzésben: rutinos támadónk mindkét félidőben - előbb lábbal, majd fejjel - betalált, így magabiztossá téve az összkép alapján is megérdemelt győzelmünket.

A Büske otthonában a tavalyi tüske kihúzása volt a cél: riválisunk ellen az előző szezon két mérkőzésén 0 pont és 8 kapott gól termett. A harmadosztály mérkőzéseihez képest jó iramú összecsapáson nagy taktikai csata dúlt: a letámadásos harcmodorból adódóan többet futó együttesünk hiába birtokolta kevesebbet a labdát, még előttünk adódtak nagyobb gólszerzési lehetőségek. Szabó András fiai a támadások befejezésében rendre pontatlannak bizonyultak, így az ellenfél abban bízhatott, hogy a futball örök törvényszerűsége értelmében mikor szereznek vezetést. Szűrő középpályásunk, Porogi Mátyás azonban másképp gondolkodott: az ellenfél centerének leradírozása mellett arra is jutott ereje, hogy egy-két szóló idejére fellépjen a támadószekcióba. Egyik váratlan megindulását követően kitűnő ütempasszal hozta ziccerbe Flaskay Miklóst, aki nem habozott 13 méterről a kapu bal alsó sarkába gurítani a labdát. A folytatásban három ízben is elvarrhatták volna a szálakat támadóink, nem tették, ám gól már a fokozódó hazai nyomás közepette sem született. Csapatunk ezen pontoknak köszönhetően már biztosan a dobogón telel!

(férfiak – BLASZ III.) Budai XI. SE – ELTE-BEAC 0-3

(férfiak – BLASZ III.) Büske – ELTE-BEAC 0-1

(férfiak – BLASZ IV.) MUN SE – ELTE-BEAC II. 2-1

(nők – BLSZ 3/4pályás bajnokság) Metis NFC – ELTE-BEAC Hiúzok 1-1

Masszázs

Sportos szolgáltatásainkról szólnak a hírek! Egyetemünk egyik kari kiadványában, a Tétékás Nyúzban egy féloldalas cikk keretein belül részletezik, milyen csodás munkát végez okleveles sport- és gyógymasszőrünk, Kohajda József. Lapozd fel a nyomtatott vagy az elektronikus kiadás 7. oldalát az élménybeszámolóért, és amennyiben elnyerte tetszésed, úgy tájékozódj a részletekről a honlapunkon, és tégy egy próbát - akár már a december 11-ei Éjszakai Sporton!

Röplabda

(nők – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – ATTE 3:1 (25-16, 25-21, 21-25, 25-21)

(férfiak – Budapest Bajnokság II.) Közgáz – ELTE-BEAC 3:0 (25-18, 25-17, 26-24)

sportdipSportdiplomácia

Európai sportvezetők egyeztettek Budapesten! Kontinensünk egyetemi sport és egészség területén betöltött szerepének és lehetőségeinek bővítéséről egyeztetett Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős biztosa, Kiss Ádám, a MEFS elnöke, Székely Mózes, a MEFS főtitkára,valamint Eric Saintrond, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) főtitkára november elején. A magyar egyetemi sportot képviselő MEFS célja, hogy növelje a nemzetközi sportdiplomáciában betöltött szerepét; ennek érdekében a szervezet fokozza aktivitását az Európai Egyetemi Sportszövetségben (EUSA), a Nemzetközi Sport és Kulturális Szervezetben (ISCA) és a TAFISA-ban, mely a szabadidősport egyik legjelentősebb nemzetközi szervezete.

A tárgyaláson az egyetemi sport 2013-2020-as időszakra vonatkozó szakmai programja, a Hajós Alfréd Terv kapcsán elhangzott, hogy a magyar egyetemi sport példamutató modelleket fejleszt és vezet be az élsportolók tanulását és a hallgatók sportolását illetően. Továbbá a felek között szó esett az Universiade rendezésének megújult feltételeiről is, amelyek lehetővé teszik, hogy a sportrendezvény visszatérjen Európába. Szó esett a Jean Petitjean Díjról is, amelyet a FISU Végrehajtó Bizottsága a MEFS főtitkárának, Székely Mózesnek ítélt oda a Gwangjuban rendezett idei Universiadén. Kiss Ádám beszélt a MEFS nemzetközi egyetemi sportban vállalt szerepéről, míg Székely Mózes bemutatta az egyetemista sportolók tanulását segítő magyar modellt, valamint jelezte, hogy hallgatókat ösztönző egészségfejlesztő intézményhálózat épül ki, továbbá a „Mindenki sportolását” is népszerűsíti az egyetemeken. Eric Saintrond ismertette az Universiadék szervezésének megújítási folyamatát, amely immáron európai városoknak is lehetővé teszi a játékok megrendezését.

A MEFS a kontinens első egyetemi sportszövetségeként elöl jár a megújulásban; célja, hogy elterjessze az egyetemisták körében az egészséges, sportban gazdag életmódot. A sportszervezet korábban Universiadét és világjátékokat (eddig 12-t) is rendezett, jövőre pedig már a 3. Európa-bajnokságot bonyolíthatja le.

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech