DSC04639

Nevezz a XII. ELTE Alumni Kupára

2021. 11. 05.
DSC04639

Az ELTE Alumni Szervezet és a BEAC immáron 12. alkalommal hívja Alumni tornára egyetemünk volt hallgatóinak kispályás labdarúgó és röplabda csapatait az ELTE Bogdánfy úti műfüves pályájára és a Tüskecsarnokba.

A 2021. december 10-én megrendezendő torna célja, hogy a sport által épüljön az ELTE Alumni közösség, és minél több végzett hallgatót vonjunk be újra az egyetemi vérkeringésbe.

Nem csak összeszokott gárdákat, hanem azokat a volt hallgatókat is várjuk, akik erre az alkalomra állnak össze egy csapattal. A tornákra az első 16 csapat nevezését tudjuk elfogadni. A csapatok kizárólag az ELTE volt hallgatóiból, illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

A kispályás labdarúgás időpontja és helyszíne: 2021. december 10. (péntek) 18:00 | Bogdánfy utcai műfű (1117 Budapest, Bogdánfy Ödön utca 10./A)

A röplabda időpontja és helyszíne: 2021. december 10. (péntek) 18:00 | Tüskecsarnok (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.)

Alumni kupa plakat

Nevezési határidő: a nevezési lapot 2021. december 6-ig, e-mail formában kérjük elküldeni az [email protected] e-mail címre. Az e-mail tárgya: „Alumni Kupa nevezés”.

A nevezési lap letölthető innen: XII. Alumni Kupa nevezési lap 2021

Nevezési díj: csapatonként 6.000 Ft, mellyel az ELTE Alumni Központ - az ELTE Alumni Alapítvány bevonásával - a tehetséges ELTE-s hallgatókat támogató, évente kétszer kiírásra kerülő Alumni Ösztöndíj alapját bővíti.

A kispályás focikupa lebonyolítása:
A csapatok 5+1-es felállásban játszanak, 2×12 perces játékidővel. A nevezett csapatokat csoportokba osztjuk, a sorsolást és a csoportbeosztást a tornát megelőző hét folyamán az összes csapatvezető számára kiküldjük e-mailben. A mérkőzéseket a BLSZ és a Beacfoci.hu tapasztalt játékvezetői vezetik.

A röplabda torna lebonyolítása: A szabályok a mix röplabda szabály szerintiek. Ajánlott összetétel 3 lány és 2 fiú, de természetesen ettől el lehet térni. A férfiak a 3-as vonalról támadhatnak, a lányok a hálónál is. A mérkőzések lebonyolítása függ a résztvevő csapatok számától, vagy 1 győztes 25 pontos szett, vagy 20 perc játékidő.

Díjazás: 1-3. csapat kupa, 1-3. csapat pezsgő, minden csapat oklevél. Különdíjak: legjobb kapus, gólkirály.

Kapcsolat: +36 30 657 8665, [email protected]

A program változás jogát fenntartjuk!

A hivatalos facebook esemény ITT található!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA