A második félidő döntött a Vasas ellen
Hárompontos félidei előnyből huszonhat pontos győzelmet építettünk a fővárosi El Classico-n – emberemlékezet óta nem nyertünk ilyen arányban a Vasas ellen. Drahos Leila harminc pontja és Malia Fisher tizenegy labdaszerzése alapozta meg második sikerünket.
Ezúttal sem maradtunk ünnepi pillanatok nélkül a feldobást megelőzően, hiszen búcsúztatásokra és köszöntésre is sor került. Koch Dorci két részletben, összesen 5 idényben viselte a BEAC 5-ös számú mezét, és 122 mérkőzésen szerepelt a neve a jegyzőkönyvekben. Mindez azt is jelenti, hogy pályafutásának több mint harmadát csapatunk kötelékében töltötte. Vég-Dudás Anna két éven át volt NBI-es együttesünk tagja, ebből másfél éven át a csapatunk kapitánya. 58 mérkőzésen viselte mezünket, pozitív életszemléletére pedig a legnehezebb pillanatokban is építhettünk. Mindketten pályafutásuk befejezése mellett döntöttek a tavalyi év után, így ezúton köszöntünk el tőlük.
Búcsúról szerencsére nincs szó, de egy négyéves korszak véget ért a 2025-2026-os szezon végén: történelmi sikerekkel záruló évadunk után immár utánpótlásunk szakmai vezetőjeként dolgozik a korábbi sikerkovács, Mészárosné Kovács Andrea. Neki is köszönjük mindazt, amit az elmúlt 4 évadban NBI-es csapatunkért tett.
Az ünnepi hangulatot kiváló kezdéssel vittük tovább. Két perc után 8-0, három után 12-0 állt a nevünk mellett, csak a kimaradt ziccerek miatt akadt bosszankodni valónk. A rossz rajtot követően három perc után kezdett éledezni a Vasas, Kiss Angelika és Madár Eszter pontjaival fokozatosan kerültek közelebb, az első negyed végére megfeleződött előnyünk, de 22–17-re így is vezettünk – elsősorban Malia Fisher pontjaira és kiváló labdaszerzéseire alapozva.
Megtorpantunk a második tíz perc elején. A Vasas zónavédekezése ellen nem találtuk a hatékony támadójátékot, így fordult a játék képe. A vendégek 9–2-es sorozatot futottak, Madár triplájával 24-26-nál átvették a vezetést. Felváltva estek a kosarak, 34-36-nál még a Vasas tartott előrébb, ám két kulcsemberünk, May és Drahos Leila öt pontjával visszavettük a vezetést a nagyszünetre (39-36).
Nagy kérdés volt, hogy melyik csapat miként érkezik vissza a fordulás után és ki tudja jobban rákényszeríteni akaratát a másikra.
Jó energiákkal jöttünk ki a második félidőre. Dobó Lilla állt a csapat élére, aki óriási energiákat mozgósított mindkét térfélen – remek védekezése és bátor vállalásai új lendületet adtak a csapatnak. Kapitányunk, Varga Sári triplája után már ismét 9 volt a differencia, rögtön jött a Vasas időkérése (49-40). Salamon Zsófi villant a palánk alatt, majd Suti hozott ismét egy 2+1-es akciót, és máris karcoltuk a 15 pontos előnyt. A Rácz Zsófi kipontozódása után beálló Chelsea D’Angelo is elcsent pár labdát, a 14ponttal megnyert negyed végén, jelentős előnyből várhattuk a záró felvonást (65-48).
Kis hullámvölgyünk még akadt az utolsó tíz perc elején, a Vasas 4–0-val kezdett, de 65–52 után ismét a mi pillanataink következtek. Kiss Angelika triplájára Leila válaszolt kintről, majd húsz pont fölé nőtt a különbség. Malia Fisher egyetlen lepattanóval maradt le a tripla-dupláról, és ritkaságszámba-menő 11 szerzett labdával zárt, míg Leila megdöntötte a Szekszárd ellen, a tavalyi play-off-ban felállított 29 pontos egyéni rekordját – ezúttal 30 pont került a neve mellé. De, ezúttal is, a munkából mindenki ki vette a részét, elől és hátul egyaránt, így a félidei szoros eredmény után a második 20 percben gyakorlatilag gálameccset játszottunk a Vasas ellen.
Ezzel megszereztük második sikerünket az évadban, a Gabányiban pedig veretlenek vagyunk – a cél, hogy ezt minél tovább megtartsuk. Jövő szombaton a TFSE csapata elleni hazai találkozóval folytadóik a bajnokság.
Fotó: BEAC/Mészáros Mihály