
Tipikus idénynyitó forma, BEAC győzelemmel!

A szép játék nem, ellenben a küzdés dominált az idény első találkozóján, a tavalyi negyedik helyezett Győr elleni mérkőzésen. A végig kiélezett meccs végjátékában mi kosárlabdáztunk okosabban, ennek pedig meglett az eredménye: győzelemmel kezdtük a 2025-2026-os bajnoki kiírást!
Ünnepi pillanatok vezették fel az évad első találkozóját a Gabányi László Sportcsarnokban.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a 2024-2025-ös évad legjobb U18-as leány edzőjének Mészáros Vivient, a legjobb U18-as leány játékosának Drahos Leilát választotta. Az ő köszöntésüket követően a nyári válogatottakban szerepet vállalt játékosainkat és edzőinket is egy-egy szál virággal leptük meg. Jó volt a szép számú társaságra nézni, büszkék lehetünk rá, hogy ennyien képviselhették a nemzeti együttesekben a BEAC fekete-fehér színeit.
Mi kezdtük jobban a találkozót, Katrina Ozola és Marshay Moore két-két pontjára azonban öt győri érkezett válaszul (4-5). Sok volt a hiba, mindkét oldalon, pontszegény, de kiegyenlített volt az első pár perc. A vendégek Zsebe-Weninger pontjaival lógtak meg, az eladott labdáink és az átengedett támadólepattanók sem segítették a helyzetünket, így egészen 9-17-ig léptek meg a vendégek. Jókor jött Koch Dorci táblás trojkája, majd a 8. percben remekül beszálló Dinnyés Petra távolija – ezzel megszerezte első pontjait az élvonalban, nem mellesleg 15-17-re módosította az állást, itt ért véget az első tíz perc.

Győri büntetőkkel indult a második felvonás, Varga Saci pontjai után fonalat veszítettünk elől, jött is Mészárosné Kovács Andrea időkérése (17-23). A távoli kísérleteink rendre leszédültek, a büntetőzésünk sem volt acélos, csak azért nem nőtt ütemesen a differencia, mert a vendégek is hasonlóan idény eleji dobóformát mutattak. A negyed második felében Dubei villantotta meg klasszisát, vezetésével tízre nőtt a különbség (21-31), nem álltunk jól. Dobó Lilla kosarával és három sikeres büntetővel tudtuk félidőre hat pontra faragni a különbséget (26-32). A pontszegény első félidő jól mutatta, mindkét csapat gyenge dobóformát fogott ki, a mieink emellett az eladott labdák száma (10) és az elengedett támadólepattanók (9) miatt bosszankodhattak.
A nagyszünetben Akadémiánk legkisebbjei tartottak bemutatót és még egy köszöntésre is sort kerítettünk. Májusban bronzérmet szerzett kadett csapatunknak tapsolt a Gabányi szép számú közönsége.
Weninger duplájára Shay triplája érkezett válaszul, majd nem sokkal később Fárbás Lizi is megszerezte első BEAC-mezes pontjait (31-34). Lőtávon belült maradtunk a győriekkel szemben, miközben a sokasodó faultjaink okoztak némi fejvakarást – a második félidő első perceiben már 4-4 hiba állt Shay és Vég-Dudás Anna neve mellett is. Üldöztük a Weninger-Dubei-Ruff-Nagy vezette győrieket, többször is felzárkóztunk kettő-négy pontra, de egyenlíteni nem tudtunk. Rozmán triplájával újra hétre hízott a differencia, de a harmadik negyed vége a miénk volt, és egyetlen egységnyi különbséggel vághattunk neki a záró felvonásnak (43-44).
Megint a vendégek indították jobban a negyedet, 0-5-ös sorozatukra először Katrina tudott büntetőből válaszolni. Shay triplája hozta meg az egyenlítést 53-53-nál, majd Rozmán találatát ismét ő annulálta (55-55). Lizi keze nem remegett meg a vonalról, 5 perccel a vége előtt átvettük a vezetést (57-55)! Futottunk, küzdöttünk, sokasodtak a faultok, a büntetők mindkét oldalon, éles végjátékra volt kilátás. Így is lett, a győriek letámadással próbálkoztak, a büntetőpárbajjá alakuló utolsó percekben azonban helyén volt a mieink szíve, és az utolsó öt percben már nem engedték ki a kezükből a megszerzett vezetést! Végül hat ponttal sikerült legyőzni a tavalyi bajnokság negyedik helyezettjét (65-59), egy küzdelmes, sok hibával tarkított, amolyan tipikus első fordulós találkozón.
Bár a bajnokság nagyon hosszú, ez a siker még később jól jöhet, de mindenképp egy jó élménnyel a hátunk mögött vághatunk neki a következő két hét nehéz sorozatának, ahol egymás után a tavalyi bajnokság három dobogós csapata vár ránk.

ELTE BEAC ÚJBUDA - UNI GYŐR 65-59 (15-17, 11-15, 17-12, 22-15)
ELTE BEAC Újbuda: Ozola 13, Koch 6/3, Moore 15/6, Fárbás 10, Varga S. 6. Csere: Dobó 8, Vég-Dudás 2, Swint 2,
UNI Győr: Dubei 15/6, Ruff-Nagy 8, Zsebe-Weninger 19/3, Ács 3/3, Tulonen 2. Csere: Selcova 2, Katona B. -, Rozmán 7/3, Gálos 3/3,
Mészárosné Kovács Andrea: Számítottam rá, hogy tipikus első mérkőzés lesz, de hogy ennyi alapvető butaság, kapkodás és ijedségből fakadó hiba lesz, az engem is meglepett. Az első félidőben rendkívül bosszantó volt az a rengeteg támadó lepattanó, amit az ellenfélnek engedtünk, ezen mindenképp változtatnunk kell. Hosszabb ideig ki kell tolnunk az agresszív védekezésünket, próbáltuk váltogatni, de nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy a Győr is sokféle felállásban játszott. Amikor kintről megy a dobás, akkor könnyű kosárlabdázni, ma nem ez történt, úgyhogy kőkeményen meg kellett küzdenünk ezért a győzelemért.
Fűzy-Antolovics Adél: Gratulálok a BEAC-nak, nagyon első fordulós mérkőzés volt. Valamelyest a BEAC-nak könnyebb volt, hiszen hazai pályán játszottak. Nem vagyunk szomorúak, nagyot küzdött a csapat. Közhely, de 19 eladott labdával biztosan nem lehet mérkőzést nyerni. Megvoltak a helyzeteink, de ezek nem mentek be, bízunk benne, hogy legközelebb nem így lesz.
Fárbás Eliza: Volt nagyon sok hibája a csapatnak, de nagyon fontos volt, hogy a végén együtt tudtunk küzdeni és így győzelmet szerezni.
Ruff-Nagy Dóra: Szeretnék gratulálni a BEAC-nak, tényleg első fordulós meccs volt. Voltak pozitív dolgok, amikre tudunk építkezni, de az eladott labdákat limitálni kell, a dobásainkra pedig jobban koncentrálni.