
Sikeresen zárta a szezont a BEAC Vízilabda szakosztály

A BEAC vízilabda szakosztálya a 2021/22-es szezonban kettő csapatot indított, egyet a Budapest Bajnokságban, egyet pedig az OB2-ben. Az MVLSZ versenykiírása szerint lehetőség volt arra, hogy a játékosok kettős igazolással bármelyik csapatban játszhassanak, így többen is kihasználták ezt a lehetőséget.
A 20 csapatos Budapest Bajnokságban az őszi eredmények alapján, a 2015/2016-os évet követően újra a legjobb 10 csapat közé került a BEAC vízilabda csapata a felsőházba, ahol tavaszi félévben végül a 9. helyen zárták az évet.
Az OB2-es csapat 2021-ben alakult, így először játszottak együtt a játékosok, mivel az előző szezonban mindegyikőjük másik egyesületben szerepelt.A 28 csapatos országos bajnokságban végül a 9. helyen végezett a csapat, de egészen érdekes eredményekkel, hiszen 18 győzelem mellett csupán 2 vereség és 2 döntetlent jegyeztek. Az őszi eredmények alapján egy ponttal maradtak el a felsőházba kerüléstől és tavasszal minden mérkőzésünket megnyertek.
Mivel a bajnokságok befejeződtek és hamarosan itt a vizes VB, így pihenéssel telnek a következő hetek a csapat számára. Július közepén folytatódnak az edzések és augusztus elejétől megkezdik felkészülésüket a következő szezonra.
