Nem mindennapi kvalifikációs versenyt tud a háta mögött triatlonozónk, Lévay Petra, aki egy évvel ezelőtt fontos döntést hozott és életmódváltásának köszönhetően megtette első lépéseit egyik legfőbb álmának, a paralimpiai szereplés elérésének megvalósításáért. Végtaghiányos sportolónk a Világkupa-sorozat dél-afrikai állomásáig vezető úton számos segítséget kapott sportszakmától, így felkészülését a triatlon honi világában meghatározó alaknak számító Kis Gyula, valamint az országúti kerékpározás és spinning sportösztöndíjasa, Őszi Krisztián segítették. A legnehezebb pillanatokban - mikor egy apró gesztus is sokat jelent - Kovács András, valamint a január óta edzői minőségben is lányunk mellett álló Erdélyi Nándor támogatta.

Miután júliusban hirdeti ki, hogy a nemzetközi szövetség döntésének értelmében kik kerülhetnek be a tág paralimpiai keretbe, így a pontszerző futamok közé tartozó, East Londonban rendezett verseny jelentős állomásnak ígérkezett Petra életében. Betegség és családi okok miatt végül egyedüli magyar sportolóként utazott ki Dél-Afrikába, ennek ellenére izgatottan várta a viadalt:

“Eljött a verseny napja, pontról pontra átvettünk mindent Nándival az edzőmmel és teljesen összeszedettnek, felkészültnek éreztem magam. Kimentünk a pályára, elmentem bicózni egy kört. Megnyugodtam, mert nem tűnt annyira keménynek a pálya – a madridi verseny óta a biciklis szakasz mumus számomra. A többire azt gondoltam, úgyis megoldom. Láttam a versenytársaimat, előző nap még beszélgettem is a francia ellenfelemmel, aki rendkívül jófej volt. Olyannyira izgultam, hogy amikor elindultunk a szállodából, véletlenül a sofőr helyére ültem be.“

A 17 fokos, hullámzó óceán némiképp lehűtötte Petra kedélyeit.

“Tudni kell, hogy egyrészt Magyarországon a téli időszakban nem lehetséges nyílt vízben edzeni, másrészt a hullámlovagláson kívül még nem sokszor úsztam komolyabban sós vízben. Sajnos be is igazolódott a gyakorlatlanságom, mert az első pár méteren nagyon fejbe vágott a sok hullám – lelki és testi értelemben egyaránt. Túljutottam rajta, futás a bringához.”

Közel 400 méteres szakasz vezetett a depóhoz, a kissé szédelgő Petráról edzője rántotta le a neoprén ruhát. Mindezek ellenére versenyzőnk kifejezetten lendületesen indította a mumusnak számító biciklis etapot, …

“… ehhez képest nagyjából a harmadik kilométernél lekószált elém egy pár. Értsétek jól, lekószált! Nem átfutott, vagy átsietett, hanem lekószált! Kiabáltam, hogy menjenek le, de ez nem történt meg… Buktam egy hatalmasat, csúsztam hosszan a betonon. Nem lassítottam egyáltalán, mert nem hittem el, hogy nem mennek le. Az utolsó pillanatban próbáltam elrántani a biciklit és akkor megtörtént a baj. A szervezők sehol nem voltak… Amikor feltápászkodtam, kiabálást hallottam a hátam mögött. Később kiderült, hogy a bemelegítésen lévő versenyzők mentek utána a párnak, hogy felelőtlenségükért számon kérjék őket. Nagyon komoly baj is történhetett volna. Biztos vagyok benne, hogy ez a sok szeretet, amit kaptam, óvott meg attól, hogy bármim eltörjön, vagy a bringámnak, Harcosnak komolyabb baja legyen.“

Petra összekaparta magát a hámsérüléseiből, de a folytatás során nem dobta fel az a látvány, hogy a jobb oldala, a biciklije, a rajtszáma, mondhatni mindene tiszta vér. Az a tudat viszont örömmel töltötte el, hogy érzékelése szerint még így is a harmadik helyen haladt. Az utolsó etapra, a futásra minden erejét össze kellett szednie, ugyanis az esés közben minden frissítője kiborult. Márpedig a 31 fokos hőségben egy órán keresztül a sós vízből kortyolni minden volt, csak épp mámorító érzés nem. A nagy szembesülés azonban még váratott magára.

“A két körös futás során előbb az angol ellenfelem, a francia haladt el velem szemben… majd az amerikai is. Ekkor szembesültem azzal, hogy a negyedik helyen haladok. Előtte egyáltalán nem láttam őt, nagyon furcsa, mert az 5. helyen haladó dél-afrikai lányt is nyomon követtem. Ezek után már tényleg csak a becsület vitt és az, hogy sose szabad feladni.”

Egy éves triatlonos múlttal a háta mögött példátlan sportteljesítménynek számít Petra negyedik helye. A megpróbáltatásoknak köszönhetően a célban nála és az őt váró szövetségi kapitánynál, dr. Litavecz Annánál egyszerre tört el a mécses. Az igazi csattanó csak ezután következett:

“Hosszú órák voltak mire Nándi és Anna helyre rakta a lelkem és elhitette hogy igen is nagy dolog ez az egész, becsülettel helytálltam. Este újabb pofon érkezett, mert kizártak a versenyből. Érthetetlen, mert végig engedtek, befutottam, egy büntetőkártya felmutatása, vagy bármilyen figyelmeztetés nélkül. Az ok kiderítése és a hivatalos lépések folyamatban vannak, mert ezt nem lehet ennyiben hagyni. Sajnos ezúttal nem túl vidám a történet, de ez is egy fontos állomás volt.“