Teltházas gálaműsorral zárták a szezont a BEAC táncosai
Az ELTE-BEAC Táncszakosztálya ismét bebizonyította, hogy a mozgás öröme és a művészet ereje képes teljesen kiszakítani minket a hétköznapokból.
A félévzáró gálaműsoron a Ferencvárosi Művelődési Központ színpadát a legszínesebb energiák járták át. A latin táncoktól kezdve, a moderntáncon és jazztáncon át egészen a hip-hop és a közel-keleti táncokig mindenből ízelítőt kapott a közönség. A féléves munka gyümölcseként bemutatott produkciók között a kredites kurzusok vizsgabemutatói, a szakosztály állandó esti csoportjai, valamint vendégfellépők váltották egymást a színpadon. A gálát a főszervező, Juranits Rita szakosztályvezető fogta össze, a fantasztikus pillanatokat pedig Simó Szabolcs fotói örökítették meg.
A gála hangulatát azonnal megalapozta az Argentin Tangó, amely elképesztő eleganciával tért vissza a színpadra. A páros két lenyűgöző improvizációs darabbal varázsolta el a közönséget. A nyitó, ritmusos Milonga triste után később a lírai hangulatú La Esquinita hozott igazi szenvedélyt és feszültséget az estbe.
Az ELTE Oriental Hastánccsoport fellépői igazi utazásra hívták a nézőket. A kezdő csoport, vagyis az általános testnevelés kurzus résztvevői egy vidám, magabiztos produkcióval debütáltak az It’s Time to Dance dallamaira. Őket követte az esti haladó csoport, akik a Raks Dejah című koreográfiájukkal a tiszta nőiséget és a lenyűgöző eszközhasználatot hozták el, vastapsot aratva a közönség soraiból.
Az ELTE Moderntánc és általános testnevelés jazztánc csoportok idén is mély, kifejező, mégis elképesztően látványos történeteket vittek a színpadra, ahol a lírai és a dinamikus darabok tökéletes kontrasztot alkottak. A kezdő moderntáncosok a Tavaszi virágzás című produkcióval léptek színpadra, ami gyönyörű, lágy mozdulatokkal ragadta magával a nézőket. Velük szemben a középhaladó moderntánc csoport egy egészen más, feszültséggel teli világot mutatott be a Family Portrait alatt. A jazztánc kurzusok hallgatói szintén kitettek magukért. A kezdő és haladó táncosok egy közös koreográfiát adtak elő. A játékos, klasszikus jazz elemeket ötvöző, pörgős Red jazz című produkciójukkal bizonyították be, mekkora technikai fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hónapokban.
Ha valahol robbantak az energiák, az a hip-hop és a latin szekció volt. Az ELTE Hip-hop táncosai három különböző formációban is megmutatták magukat. Az UNTAMED, a NO REWIND, a Not so basic és a GAME ON című darabok ritmusaira robbantak be a színpadra. Az elképesztően energikus, vagány és tűpontos mozdulatokból azonnal látszott, hogy a csapat tagjai elképesztő magabiztossággal uralják a teret. Ez a feszített tempó és a dögös stílus pedig a nézőteret is azonnal feltüzelte. A hip-hop után a szakosztály bachata csapata következett. A Hay Amores, a Cuando seas mía és a Que Hablen fülbemászó, érzéki dallamaira bemutatott páros táncuk igazi vidámságot, közvetlenséget és hamisítatlan latin klubhangulatot varázsolt a terembe.
Az est fényét emelték a fantasztikus vendégprodukciók is. A Paletta Táncműhely duója egy lélegzetelállító, művészi modern koreográfiát hozott el Gravitáció címmel. Tóth Izabella Fanni, aki gyakornokként is rengeteget segítette a félév során a szakosztály munkáját, egy dinamikus, és technikás jazz szólóval nyűgözte le a közönséget.
A gála méltó koronája a közös finálé volt, amikor az összes csoport, az oktatók és a fellépők egyszerre árasztották el a színpadot. Egymásra figyelve, hatalmas nevetések, hajlások és örömtánc közepette búcsúztatták a szezont. A közönség pedig vastapssal ünnepelte az ELTE táncosait.
Nincs megállás a nyáron sem! Bár a gálaszezon véget ért, a BEAC Táncszakosztályánál a forró hónapokban sem áll meg az élet. Nyári órákkal, workshopokkal és izgalmas táborokkal várnak mindenkit, aki szeretné átélni ezt a csodás közösségi élményt és a mozgás szabadságát. Jelentkezzetek, mert táncolni jó!
A cikket írta: Kocsis Szonja és Tóth Izabella