Kezdjük a Magyar Kupával. Eltelt már lassan két hónap a négyes döntő óta, most már higgadtabb fejjel, hogyan értékeled azt a negyedik helyet? Nem titok, hogy ott és akkor nagyon fájdalmasan éltük meg mindannyian a Sopronban történteket.

Mészárosné Kovács Andrea: Örökké hiányérzet marad bennem. Ugyanakkor, amilyen hektikusak voltunk a szezon közben, olyan hektikusak voltunk a Magyar Kupa mérkőzésein belül is. Nem egyszer fordult elő, hogy jelentős előnyt adtunk az aktuális ellenfelünknek, aztán a végjátékra „felhúztuk” magunkat, és kihoztuk a helyzetből a maximumot – de volt, amikor ez az energia már nem volt elég. A Magyar Kupában is ez történt a Szekszárd ellen: elmentek egy nagyobb előnnyel, mi elkezdtünk visszajönni, de elfogyott az idő. Ebből viszont profitáltunk később, mert a rájátszásban a Szekszárd és a Csata ellen is ezekből a visszakapaszkodásokból nyertünk. Azokon a meccseken már időben át tudtuk venni a vezetést.

Valóban többször fordult elő az alapszakaszban, de még a rájátszásban is, hogy nagyobb hátrányból kellett visszakapaszkodnunk, a meccs elején „elengedtük” az ellenfeleinket. Mi áll emögött?

Leginkább az, hogy alkalmazkodnunk kell az aktuális ellenfélhez. Készülünk rájuk egész héten, de edzésen nyilván nem tudjuk azt a sebességet, intenzitást, keménységet, stílust demonstrálni. Viszont a játékosok nagyon gyorsan adaptálódnak. Egy mérkőzésen belül is tudtunk változtatni, és ez a szezon végére nagyon látványos lett. Edző kollégáim, Vajda Nusi és Mészáros Vivi óriási munkát végeztek egész évben azért, hogy minden mérkőzésre olyan taktikai repertoárral készüljünk, amivel a lehető legtöbbet hozhatjuk ki az adott meccsből. Mérkőzések közben is sokszor beszéltük: „Oké, ezt már megcsináltuk, mit tudunk még javítani?”. Folyamatosan változtattunk a meccseken belül, támadásban, védekezésben egyaránt, és erre a lányok szerencsére nagyon fogékonyak voltak. A szezon végére a csapat remekül felvette ezt a ritmust, ebben rengeteget fejlődtek. Ne felejtsük el, hogy korábban nem nyertünk meccset a rájátszásban. Ebben az évben viszont odáig jutottunk, hogy meccseket, azon belül pedig végjátékokat nyertünk meg.

Ha megnézzük a Szekszárd és a Csata elleni párharcokat, mindkettő úgy kezdődött, hogy az első meccsen nagy különbséggel kikaptunk.

Az első Szekszárd meccsre ezt nem mondanám, még ha az eredmény ezt is mutatta. Ott a végén cseréltük szét a mérkőzést, de ezzel együtt jó meccset játszottunk, úgy is, hogy nem voltunk jó formában támadásban, és védekezésben is sok hibát követtünk el. Azt hiszem, ott még a Magyar Kupa fájdalmait nyögtük. De, a lányok túlléptek ezen, és rájöttek, hogy a Szekszárd sem verhetetlen. Ez szült egy nagyon erős akarást, hogy „na, akkor őket mindenáron megverjük”.

Az alapszakasz-végi interjúnkban arról beszélgettünk, hogy az egyéni önbizalomhiány számlájára volt írható, hogy bizonyos kulcsmeccseken – például a Sopron ellen otthon vagy a Csata ellen idegenben – nem tudtuk győztesen elhagyni a parkettet. Ebben viszont nagyot léptünk előre.

Elképesztő nagyot, ráadásul rövid időn belül. Szezonon belül volt akkora az ugrás, hogy mindig volt valaki, aki a „gödörből” ki tudta húzni a csapatot egy-egy egyéni villanással, extra megoldással. A stáb tudta, hogy ott van ez a játékosokban, de idén ez éles szituációban is előjött. Ez az egyik legnagyobb eredménye az idei évünknek. Ez egyéni fejlődés is, amellett, hogy közösen, csapatként dolgoztunk. A lányok bíztak egymásban, és mindig tudtak örülni egymás sikereinek. Ez húzta össze őket. Volt, hogy valaki 20 percen keresztül mélyponton volt, de a végén mégis ő hozott extrát. Leila, Lizi, Shooty, Shay, Kat, Sári de az utolsó meccsen például Dorci nyújtott egészen kiemelkedőt.

A történelemkönyveket kellene fellapozni, de nem tudom, hogy hányszor történt még, hogy egy, a rájátszásba 8. helyen érkező csapat végül az 5. helyre kapaszkodik fel. Biztosan volt már ilyen, de gyanítom, nem túl sűrűn.

Lássuk reálisan: voltak csapatok, akik ellen nem volt esélyünk, mint a DVTK, a Pécs vagy a Sopron. Bár az utóbbi ellen hazai pályán volt, de az egy speciális szituáció volt, ott ők mélyponton voltak, mi pedig végül nem tudtunk élni a lehetőséggel. A 4. és 8. hely közötti csapatok mezőnye viszont sokkal homogénebb volt, ott látszott, hogy van esély a keresztbeverésekre, ahogy ez meg is történt. Hazai környezetben, a Gabányiban egész évben stabil, jó teljesítményt nyújtottunk, és nagyon hálásak vagyunk a közönségünknek – akárhányan is voltak épp az adott mérkőzésen – hogy mindig megteremtették azt a hangulatot, amiben a lányok érezhették a lelátóról érkező energiát. A rájátszásra idegenben is feljavultunk, ez kulcs volt, hiszen mindkét párharcot pályahátrányból tudtuk megnyerni.

Szerinted mi emelt ki minket ebből a mezőnyből?

Talán az, hogy nálunk fokozatosan, de felépült az, hogy minden játékost ugyanúgy kell kezelni, és mindenkinek ugyanakkora felelőssége van. Megvolt az a minimum, amit mindenkitől elvártunk, de nálunk nem volt az, hogy majd a három légiós megoldja. Tudatosult a lányokban, hogy ha eredményt akarunk – és ez a csapat nagyon akarta az eredményt –, akkor csak magukra számíthatnak. Akkor mindenkinek bele kell tennie azt az bizonyos „extrát”. Ez meccsről meccsre jött elő. Év közben is voltak extra villanások, de sokkal ritkábban. A rájátszásra viszont elértünk oda, hogy meccsen belül is tudtak változtatni, és rendre többen is elő tudtak lépni valami kiemelkedővel. Rengeteget videóztunk, egyéni képzéseket tartottunk délelőtt és délután, és ez a munka kijött a rájátszásra.

Azt gondolom, egy olyan évet zártunk, ahol semmilyen tekintetben nincs okunk elégedetlennek lenni. Azt a pályát megfutotta a csapat, amit az évad elején megálmodtunk.

Abszolút. Az én hitvallásom az egyének képzése. Az a mániám, hogy foglalkozni kell azzal, amiben a játékos javulni tud, ami illik a karakteréhez. Meg kell találnunk mindenkinél azt az egy kulcsdolgot, amiben, ha fejlődni tud, akkor nagyot tud ugrani a teljesítménye. Ezt mutatjuk meg a videókon, ezt elemezzük minden játékosnál egyénileg, ezen dolgozunk aztán velük az edzéseken. Ha az egyéni dolgok tisztulnak, az húzza magával a csapatot is, hiszen az egyének teljesítménye adja össze a csapat teljesítményét. Itt ez történt. Mindenki lépett előre, ezzel pedig a csapat összteljesítménye is csúcsra ért az évad végére. Büszke vagyok a lányokra, mert minden mérkőzésen az utolsó másodpercig hittek a sikerben, és meg is tettek érte mindent.

Forrás: https://kosarlabda.beac.hu/hir...