Lágymányosra költöznek az "Elsők"
Október 4-én 12 órakor megkezdődik a BEAC-Az elsők című vándorkiállítás ELTE-s körútja, melynek első állomása a Lágymányosi Campus lesz!
A vándorkiállítás májusi megnyitóján dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, a kiállítás fővédnöke kiemelte: “A sport találkozik azzal a hitvallással, amit az egyetem is képvisel, vagyis a minőséggel. Az ELTE és a BEAC elválaszthatatlanok egymástól. Nincs egyetemi sport a BEAC nélkül, és nincs BEAC az ELTE nélkül.”
A kiállítás célja, hogy az egyetemi polgárság megismerje az ELTE és a BEAC közös, 118 éves sporttörténetét, az egyesület kiemelkedő sportolóit, valamint, hogy felhívja a figyelmet a jelenlegi, számos egyetemi sportolási lehetőségre.
A kiállítás ugyanakkor már nem csak személyesen látogatható, ugyanis egy látványos honlap is készült, mely a BEAC-os kiválóságokat mutatja be. A honlap az alábbi linken elérhető: beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/