DSC 8258 1170x650

Kilenc sportág, 1500 sportoló Budapesten – ilyen volt a XIV.KEK

2023. 03. 07.
DSC 8258 1170x650

Idén már a 14. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját rendezte meg a BEAC a Nemzeti Közszolgálati Egyetem társszervezésében. Az eseményen a budapesti és vidéki egyetemek mellett több csapat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről.

A multisport esemény az asztalitenisz, kosárlabda, röplabda, labdarúgás, futsal mellett kiegészült darts, valamint sakk tornával.

Az esemény egyik kiemelt programja a szombati nap során a III. KEK Run volt, melynek főtámogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A közel 400 résztvevő futó között rajthoz állt többek között Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, a KEK nagykövete, Becsei András, az OTP Bank Retail divíziójának vezérigazgató-helyettese, Juhász Péter, a MEFS főtitkára, Eszterhai Marcell a HÖOK elnöke, valamint Kazi Tamás, a Fradi sportolója, 34-szeres magyar válogatott középtávfutó, olimpikon. A mezőnyt Dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora indította útjára.

További részletek a futóversenyről ITT!

CP1 9720 2

A 2023-as torna az ELTE-BEAC Pluhár István labdarúgópályán kezdődött, egy ikonikus BEAC – KEK Felvidék válogatott párharccal. A rangadót a KEK Felvidék válogatott nyerte.

A kosárlabda tornán a nőknél a Testnevelési Egyetem, míg a férfiaknál az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportolói állhattak a dobogó legfelső fokára. Az 6. alkalommal megrendezett röplabda tornán a nőknél a Szegedi Tudományegyetem bizonyult a legjobbnak, míg a férfiaknál szintén a Testnevelési Egyetem zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát. Az öregdiákoknál a Székelykeresztúri Egyesülés csapata aratott fényes sikert.

CP1 9469 1024x684

A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke végezte el. A döntő mérkőzést a Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem játszotta. A végjátékban az ELTE csapata megvédte címét és 2-1-re győzedelmeskedett a TFSE csapata felett.

DSC 0728 2 1024x683

A félidőben a Ludovika SE cheerleader csapata szórakoztatta színes bemutatójával a közönséget.

A díjátadón Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke mellett közreműködött Dr. Christián László, az NKE oktatási rektorhelyettese, Rósa Henrik korábbi válogatott labdarúgó, az NKE Campus Igazgatóságának főigazgatója, Mendel Dániel, az OTP Bank értékesítési vezetője, valamint Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség elnöke.

DSC 1700 2 1024x683

A hagyománnyá vált jótékonysági gyűjtést idén is megtartották a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáinak szervezői. A kupán résztvevők nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket támogatnak idén is, így a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákjai számára gyűjtöttek adományokat!

CP1 9528 1024x684

A multisportesemény támogatói a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Ferencvárosi Torna Club, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az OTP Bank, a BÁV Zrt., a Rákóczi Szövetség, Újbuda Önkormányzata, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Communitas Alapítvány, a Decathlon, az ELTE Online, a Ludovika-FCSM Csata Kosárlabda, az MLSZ Budapesti Igazgatósága, a Budapesti Röplabda Szövetség, a Magyar Sakk Szövetség, a Barcza Gedeon Sport Club, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az ELTE és az NKE Hallgatói Önkormányzata, a VIWA Vitaminwater, a Joma, a Csiki Chips, valamint a MAYER Pincészet voltak.

A KEK Run főtámogatója 2023-ben is az MVM Paksi atomerőmű Zrt. volt, további kiemelt támogatói pedig a Viwa Vitaminwater, a BioTechUSA Magyarország, valamint a Decathlon voltak.

CP1 9359 1024x684

A soron következő 15. jubileumi KEK 2023. március első hétvégéjén újból közös sportolásra hívja, határok nélkül valamennyi magyar egyetem hallgatóit.

A 14. KEK-en készült valamennyi fotó hamarosan elérhető a KEK Facebook-oldalán!

A megnyitó során színpadra lépett az ELTE-BEAC Cheerleader csapata és először mutatta be gyakorlatát a nagyközönség előtt, amellyel 2023. áprilisában Orlandóban képviselik Magyarországot a cheerleading világbajnokságon.

Televíziós megjelenések:

XIV. KEK megnyitó – Sporthíradó

XIV. KEK – Nemzeti Sporthíradó

DSC 1208 2 768x1024

Eredmények

Egyetemi futsal

  1. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem
  2. helyezett: Semmelweis Egyetem
  3. helyezett: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Legjobb kapus: Oswald Dániel (ELTE)

Gólkirály: Suscsák Máté (TFSE)

Legjobb játékos: Kovács Dominik (Semmelweis Egyetem)

Részletes eredmények

Alumni foci

  1. helyezett: Székelykeresztúri Egyesülés
  2. helyezett: Kolozsvári Sixtynine
  3. helyezett: Óbudai Tigrisek

Legjobb kapus: Klein László (Székelykeresztúri Egyesülés)

Gólkirály: Gagyi Tamás (Székelykeresztúri Egyesülés)

Legjobb játékos: Keresztúri Márton (Kolzsvári Sixtynine)

Részletes eredmények

KEK Alumni D2 20 1024x683

Férfi röplabda

  1. helyezett: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  2. helyezett: Óbudai Egyetem
  3. helyezett: Semmelweis Egyetem

Legtechnikásabb játékos: Mhani Mellion

MVP: Fenyő Balázs

Részletes eredmények

Női röplabda

  1. helyezett: Szegedi Tudományegyetem
  2. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem
  3. helyezett: Budapesti Gazdasági Egyetem

Pontkirálynő: Rummel Petra

MVP: Bárdos Ida

Részletes eredmények

Női kosárlabda

  1. helyezett: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  2. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem
  3. helyezett: Budapesti Műszaki Egyetem

Pontkirálynő: Takács Emese (ELTE)
MVP: Kenyeres Anett (TFSE)

Részletes eredmények

Férfi kosárlabda

  1. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem
  2. helyezett: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  3. helyezett: Budapesti Műszaki Egyetem

Pontkirály: Keresztesi Dávid (TFSE)
MVP: Nagy Joel (ELTE)

Részletes eredmények

Asztalitenisz

Páros verseny

  1. helyezett: Medvés Antal – Korábián Tamás
  2. helyezett: Zsuffa Ádám- Kertész Kristóf
  3. helyezett: Szabó Győző – Simon Dániel Gábor

Egyéni amatőr verseny

  1. helyezett: Lieb Liza
  2. helyezett: Tóth Gellért
  3. helyezett: Nagy Norbert Ferencz

Egyéni profi verseny:

  1. helyezett: Mizsei Tamás
  2. helyezett: Medvés Antal
  3. helyezett: Korábián Tamás
KEK Asztalitenisz 0303 72 1024x684

Nagypályás labdarúgás

  1. KEK Felvidék válogatott
  2. BEAC

Sakk

Profik

Férfiak

  1. FM Farkas Richárd (OE) 6 pont
  2. FM Papp Levente (BGE) 5 pont
  3. Kelemen Szabolcs (ELTE) 5 pont

Nők:

  1. WFM Egyed Judit (DE) 3,5 pont
  2. Egyed Viktória (SZTE) 3,5 pont
  3. WCM Szűcs Edina (PTE) 3 pont

Amatőrök

Férfiak:

  1. FM Farkas Richárd (OE) 6 pont
  2. FM Papp Levente (BGE) 5 pont
  3. Kelemen Szabolcs (ELTE) 5 pont

Nők:

  1. WFM Egyed Judit (DE) 3,5 pont
  2. Egyed Viktória (SZTE) 3,5 pont
  3. WCM Szűcs Edina (PTE) 3 pont
Eo 20230304 CSA 8873 1024x682

Futás

Abszolút eredmények:

1.1 km férfi

  1. Páhor Attila- 00:03:18
  2. Horváth András Csaba– 00:03:21
  3. Hámor Endre – 00:03:30

1.1 km női

  1. Heffner Hédi – 00:03:23
  2. Papp Boróka – 00:04:28
  3. Nagy Petra – 00:04:35

5.5 km férfi

  1. Bácskai Bence- 00:17:10
  2. Nagy Richárd – 00:19:28
  3. Kiss Áron – 00:19:43

5,5 km női

  1. Kapás Janka – 00:21:58
  2. Bozsó Tünde – 00:23:50
  3. Rátóti Lilla – 00:24:10

10 km férfi

  1. Sós Barnabás – 00:33:40
  2. Gonda Levente – 00:35:54
  3. Marosi Bence– 00:37:13

10 km női

  1. Nagy Julianna – 00:37:44
  2. Bogdándi Virág – 00:39:18
  3. Sági Barbara – 00:41:45

10 km férfi váltó

  1. Szolgálati Agarak – 00:38:02
  2. Budapest Runners Duo – 00:39:53
  3. Aszfalt Vadkanjai – 00:40:32

10 km női váltó

  1. BudapestRunGirls– 00:43:30
  2. Farkas Lilla – Bozsó Katica– 00:44:29
  3. Eszti – 00:47:04

10 km vegyes váltó

  1. BéKap – 00:39:41
  2. M – 00:41:24
  3. Fekete Párducok – 00:42:51

Részletes eredmények

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech