Két jó negyed kevés volt
A második és harmadik negyedben egyenrangú partnerei voltunk a negyedik helyezett Szekszárdnak, az első és utolsó játékrész viszont egyértelműen a hazaiak fölényét hozta
Utolsó előtti alapszakasz találkozónkon Szekszárdra látogattunk, a KSC otthonába. A hazaiakhoz megérkezett a régi-új igazolás, Cy Goree, ám csak a civilben bíztatta a társait. Drahos Leila két ziccere és a hazai magasember, Gakdeng két kosara indította a találkozót, 6-6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Innen a hazaiak megugrottak, Nyári triplája után, 21-10-es állásnál jött is stábunk időkérése. Gakdenget nehezen tudtuk tartani, a negyed végére már 10 pontnál járt, ám nálunk is szorgoskodott Christina Dalce a palánk alatt. Ő állította be az első negyed 29-16-os végeredményét.
A második negyed első négy pontjáért is ő felelt, 3,5 percig nem találtak a hazaiak kosárba, Katrina Ozola és Varga Saci szép összjátéka után 29-24-re zárkóztunk fel. Ezúttal a hazaiak időkérése szakította meg a játékot, sikeresen, öt gyors szekszárdi pontra válaszul jött a mi time-out-unk (34-24).Nem tudtuk megállítani a szekszárdi rohamot, egy 13-2-es rohanással 42-26-ra szakadtak el. Saci adott új lendületet játékunknak, a félidőt is ő zárta le egy dudaszós triplával, így 46-33-at jegyezhettünk fel 20 játékperc után.
Egyértelmű volt, hogy ezúttal mélyebb rotációval dolgozik stábunk, miközben a TFSE elleni mérkőzésen mindössze heten kerültek a parkettre, ezen a találkozón már az első negyedben pályán voltak a fiatalok, Szauter Petra és Tatai Fanni is értékes perceket töltött a pályán.
Drahos Leila ponttal indult a harmadik negyed, ám Gakdeng büntetőkkel és Dombai triplával felelt (51-34). Gondjainkat tetézte, hogy az első félidőben 14 pontig jutó Christina gyorsan begyűjtött három faultot, így a kispadra kényszerült (55-38). Shay Moore lépett elő támadásban öt ponttal, de a hazaiak sem tétlenkedtek, maradt a 15-20 pont közötti különbség (60-43). Leila két triplával hozott minket kicsit közelebb (62-49), de a Gakdeng-Baa duó tett róla, hogy ne maradjon nyitott kérdés a záró felvonás előtt (70-53).
Rodriges triplájával érte el a 20 pontot a differencia, miközben a hazaiak letámadása ellen egyre sűrűbben adtuk el a labdát. Mészárosné Kovács Andrea kapott technikait reklamálásért, Dombai triplája után elérte a harmincat a különbség (88-57). Saci és Fárbás Lizi révén ezt végül 24-re faragtuk, kemény mérkőzésen szenvedtünk vereséget az esélyesebb szekszárdiak otthonában (90-66).
Az alapszakaszt szerdán este, Székesfehérváron zárjuk, a DKKA vendégeként, majd hosszú, egy hónapos szünet következik a bajnokságban a felnőtt válogatott világbajnoki selejtezős szereplése miatt.
TARR KSC SZEKSZÁRD - ELTE BEAC ÚJBUDA 90 -66 (29-16, 17-17, 24-20, 20-13)
TARR KSC Szekszárd: Theodoreán 2, Gakdeng 27, Dombai 15/9, Rodrigues 10/6, Szücs 6. Csere: Hencsik -, Pomsár -, Karlen 4, Nyári 6/6, Baa 20.
ELTE BEAC Újbuda: Drahos 13/6, Ozola -, Moore 13/3, Dalce 18, Varga 13/3 Csere: Dobó 6, Fárbás 3, Vég-Dudás -, Tatai -, Szauter -.
Magyar Bianka : Nem most játszottuk a legjobb kosárlabdánkat, de amikor szigorítottunk a védekezésünkön és mindenki éles volt, fantasztikus dolgokat csináltunk, néhány látványos elem is belefért. Nem vagyok maximálisan elégedett, nagyon sok támadólepattanót engedtünk az ellenfélnek, illetve volt pár olyan eladott labda, amit szeretnénk elkerülni. Gratulálok a lányoknak, örülök, hogy bebiztosítottuk a negyedik helyet az alapszakaszban. A asszisztok terén megint jól muzsikáltunk, de tanulni kell ebből az összecsapásból is. Nem engedünk ki, hiszen van még egy meccsünk a TF ellen, ahova bízom benne, hogy sok szurkoló elkísér majd minket.
Mészárosné Kovács Andrea : A második és harmadik negyedet pozitívan értékelem, küzdöttünk keményen, de a belső posztokon nem tudtuk megtartani a Szekszárd centerét. Az utolsó negyedben nagyon agresszív védekezést kaptunk, az eladott labdákból pedig könnyű kosarakat engedtünk az ellenfélnek. Pozitívum, hogy mindenki játéklehetőséget kapott, a fiatalok is meg tudták mutatni, hogy képesek helytállni az élvonalban. Számunkra még egy fontos mérkőzés jön az alapszakaszban.
Gakdeng Maria Teresa : Egy jó mérkőzést játszottunk az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésünkön, ahol a szurkolóknak is szerettünk volna jó játékkal előrukkolni. A csapattársaim most is bíztak bennem, én csak tettem a dolgomat. A külső embereink jó dobásokat vállaltak el, így nekem is nagyobb helyem volt a palánk alatt. Hatékonyak voltunk a támadólepattanók terén, erre mindig nagy hangsúlyt fektetünk, ez fontos része a játékunknak, mint ahogy a védőlepattanók utáni gyorsindítások is. Ezekben próbáltam segíteni a csapatot.
Dalce Christina Yasmine : Úgy érzem, hogy nagyon keményen játszottunk. A Szekszárd egy nagyon jó csapat, akik ellen kitettük a szívünket a pályára. Az első félidő rendben volt, tartottuk a lépést velük. A második játékrészben megnehezítették a dolgunkat a fault problémák, de így is megtettünk mindent, a mezőnyembereink tudtak labdákat szerezni, volt pár gyorsindításunk és tudtuk játszani a játékainkat. A vereség ellenére úgy gondolom azt hoztuk, amit elvártak tőlünk.
Fotó: KSC Szekszárd/Somogyi Gábor