
Két egyetemi siker a héten!

Férfi és női MEFOB csapatunk is magabiztos sikert aratott az egyetemi bajnokságban.
Tahin Péter tudósítása
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi Keleti csoport, 5. forduló
2020. november 16., Tüskecsarnok
ELTE BEAC – DMSE 100 - 64 (18-15, 23-20, 28-14, 31-15)
ELTE BEAC: Honti B 18/3 14, Szabó B 12/3, Timár G 9/6, IPACS D 23/15, Somosi Á 4/3, BARTOS B 23/9, Jónás B -, Filák T 2, Somogyi V 9/3. Edző: Csányi Zoltán.
DMSE: Csirpák P 22, Nyíri 9/3, Szabó H 2, Nádasi N 11/9, Horai K -, Hegyi Á 20/3, Szilágyi N -, Edző: Kovács István.
Döcögős kezdés után a végére belendült az ELTE csapata. Az elmúlt hetet sajnos az ismert okok miatt szinte teljesen kihagyta mindkét csapat, ami a játék elején nagyon érezhető volt. Ritmustalan támadások, lágy védekezés, lassú és körülményes játék, jellemezte mindkét csapatot. Aztán az idő haladtával az ELTE játéka kezdett összeállni, ami az eredményességben is megmutatkozott. A debreceni egyetemisták küzdöttek amíg bírták erővel, de a negyedik negyedre tulajdonképpen minden lényeges kérdés eldőlt. Természetesen a játék összképét nagyban befolyásolta a kialakult áldatlan állapot, aminek „köszönhetően” mindkét csapat létszámproblémával és megfelelő edzettségi szint hiányával küzdött. Ugyanakkor mindkét csapat dicséretet érdemel, az ELTE, hogy a nehezen induló játékukat egyre nagyobb fokozatra tudták kapcsolni, a Debrecen csapata pedig amíg bírta erővel, igyekezett megnehezíteni riválisa dolgát.
Csányi Zoltán: Minden mérkőzés a mostani időszakban egy nagy kérdőjel. Mivel edzeni nem tudtunk az elmúlt héten, így nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen formát mutatnak a fiúk. Nos, az elején olyan volt, amilyen. Aztán ahogy telt az idő, úgy egyre jobban megtalálták önmagukat és a végére aztán már tulajdonképpen látványos megoldásokra is maradt erő. Ugyanakkor a Debrecen csapata is dicséretet érdemel, biztos vagyok abban, ha nem ilyenek lennének a körülmények, jóval nehezebben adták volna meg magukat.
Kovács István: Gratulálok az ELTE csapatának, kiváló mérkőzést játszottunk, sajnos a mérkőzés végét ők jobban bírták. Remélem hamarosan véget ér ez a pandémiás időszak, mert így a bajnokság is kiszámíthatatlanná vált. Sok hiányzónk volt, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását.

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női Keleti csoport, 5. forduló
2020. november 19., Nyíregyháza
Nyíregyházi Egyetem SE - ELTE BEAC 40-123 (8-25, 10-25, 3-29, 19-44)
ELTE BEAC:
Varga Anna 25/9, Kiss Anna Virág 30/9 Simoncsik Petra 20/12, Biszák Otília 4, Takács Emese Réka 23/3. Cs: Simon Réka 21/9
Zsoldos András: Újabb hétközi idegenbeli mérkőzés várt ránk, ahova összesen 6 játékossal indultunk útnak. A mérkőzés elején viszonylag sok dobás kimaradt, de így is 25 pontot tudtunk dobni és hamar sejteni lehetett a győztes kilétét. A lányok végig szépen játszottak, jó meglátásokból nem volt hiány. Az utolsó negyedben nagyon jó százalékkal dobtunk közelről és távolról is, mindenki számára bőséges gyakorlási lehetőséget biztosított ez a mérkőzés. Gratulálok a lányoknak!