1961 óta sakkozik a BEAC-ban, ezzel ön lett az a magyar sportoló, aki a legrégebb óta sportol egyhuzamban ugyanabban a klubban. Azonnal a klub tagja lett, ahogy elkezdte a matematika-fizika tanári szakot az ELTE-n?

Igen, ez akkoriban kötelező is volt, de őszintén szólva szívesen jelentkeztem a BEAC-ban ping-pongozni és sakkozni. Apám tanár volt, a világháborúban a Don kanyarból jött haza. Ugyan magyar-német szakos volt az Eötvös Kollégiumban, de a matematikát szerette a legjobban, az ötvenes években az oroszt és a matematikát is elvégezte levelezőn. Az ő hatására kezdtem el én is érdeklődni a matek és a fizika iránt.

Sakkozni is édesapja tanította?

Nem, érdekes, hogy édesanyám tanította meg a lépéseket. Aztán apám is foglalkozott velem hobbiból. Győrben laktunk, az ottani úttörőház sakkszakkörében Molnár Endre tanár úr foglalkozott velünk, de ő nem volt sakkozó. A vasútállomás kultúrháza mellett elhaladva egyszer betértem a könyvtárba. Ráakadtam egy sakk könyvre, Szokolszkij megnyitás-elméletére. A könyvtárosról, Bunta Istvánról, aki egyébként vasutas volt, kiderült, hogy a sakkszakosztály vezetője. Ő szervezett be a MÁV-DAC-ba. A Révai Gimnáziumban, első osztályosként megnyertem a városi középiskolás sakkbajnokságot, és bejutottam – a gimis csapat első táblásaként, a 4 fős csapattal együtt – az országos döntőbe, ahol mindkét versenyen 50 százalék felett teljesítettem. Egyéniben, erős mezőnyben a 10. helyen végeztem. Viszont már akkor éreztem, hogy a versenyszerű sakk nem nekem való. Megviselt, nem tudtam aludni, és ha elaludtam, sakkfigurákkal álmodtam.

A BEAC sakkszakosztálya 4 éve működött, amikor ön csatlakozott, ez Magyarország 3. legrégebbi sakk szakosztálya. Milyen volt a légkör az akkor frissnek számító klubnál?

1957-ben alakult újra a BEAC szakosztálya, és sok tehetséges fiatal egyetemista alkotta a csapatot. Csáki Endre, szintén győri gyerek, volt első szakosztályvezetőnk. Forintos Győző, Földi József, Molnár István főiskolai Európa-bajnokságon is jól szerepeltek. Forintos később magyar bajnok, csapatban ezüstérmes olimpikon, nemzetközi nagymester lett. M. Kovács László később éltáblásként Szabó és Portisch nagymestereket is legyőzte, nemzetközi mester lett, sajnos hamar elhunyt. Földi mester később edzőként is az éltáblákon vitézkedett. Flórián Tibor, első 1945 utáni magyar bajnokunk, akkoriban a sakkszövetség főtitkára, csaknem 15 évig erősített bennünket, és tartott emlékezetes edzéseket a szövetség helyiségeiben.

Ekkor az NB I-ben szerepelt a csapat?

Igen. Az első 6-8 csapat között voltunk stabilan, időnként az első hatban. Akkor még mindenki hazai sakkozó, és amatőr volt. Voltak persze később kivételek, de Földi József vagy Szabolcsi János, aki nálunk lett nemzetközi mester, az iskolai tanítás mellett sakkozott az első osztályban.

Ahogy ön is.

Elvégeztem a matek-fizika szakot, és bent maradtam az egyetemen. Tanítottam, majd kiválasztottam kutatási témámnak a Bolyai-geometriát. Csáki Endre, Csiszár Imre – a Matematikai Kutató munkatársai – szintén a BEAC-ban sakkoztak, az ELTE-n is oktattak matematikát, engem is tanítottak.

Megkérdőjelezhetetlen összefüggés van a magas szintű sakktudás és a magas szintű matematikai gondolkodás között?

Valamilyen értelemben igen. A sakk kombinatív játék, előre kell gondolkodni, ahogy a matematikában is, és szükséges a jó vizuális memória is. A sakk szabályjáték, és tulajdonképpen a matematika is az, segítik egymást. Az axiomatikus módszer alapján felteszek egy megoldandó kérdést, és aztán levezetem a megoldást az axiómákból. De a matekban az axiómákat változtathatjuk is. Írtam is erről a témáról néhány tanulmányt.

A BEAC válogatott sakkozókat is adott az első időszakban?

Főiskolai válogatottakat igen, felnőtt válogatottakat nem. Én az ifjúsági válogatott kerettagságig jutottam. Ahogy mondtam, nem igazán nekem való volt a versenyszerű sakk, ezért is választottam inkább a tanítást, matematikai kutatást hivatásul. 2290 Élő-pontig jutottam a karrierem során, egyszer 1 ponttal maradtam le a mesteri normáról, és szereztem több mesteri skalpot, nagymesterekkel pedig néhányszor remiztem. Például Horváth Józseffel, aki később bronzérmet is szerzett a csapat világbajnokságon.

1973-ban is volt egy emlékezetes döntetlenje Budapesten, ráadásul a világ egyik legjobb játékosa ellen.

Akkoriban már törzstagja voltam a BEAC sakkszakosztályának, Staar Gyula barátom (egyetemista-társam, a Természet Világa későbbi főszerkesztője) volt a szakosztályvezető (később tőle vettem át a stafétát). Budapesten tartották a főváros létrejöttének századik évfordulóját ünneplő jubileumi sakkeseményt, és erre meghívták Anatolij Karpovot, a későbbi világbajnokot, aki ekkor már világbajnok-jelölt volt. A versenyt Holmov nyerte. Karpov a verseny után elfogadta a meghívásunkat, és az ELTE Bölcsészkarának tanácstermében (Benkő Loránd és Czeglédy Károly tanárelnökeink segítségével) játszott velünk egy 25 táblás szimultánt. Idén volt 50 éve, 1973. március 5-én.

Kollégiumi tanár is voltam ekkor, a diákjaim segítettek az esemény megszervezésében. Tele volt a terem, sok híres közéleti személy is megjelent. Karpov csak annyit kért, hogy nagymesterek és mesterek ne legyenek a játékosok között. Mindössze két mérkőzésen veszített: egyik BEAC-os kollégánktól, a matematikai kutatóban dolgozó Márki Lacitól kapott ki (határozottan szép játszmában), illetve Lőrincz Istvántól. 8 játékos, köztük én is döntetlent játszottunk Karpovval. Gyalogelőnye volt, de nem tudott volna nyerni, így lett remi a vége. Az igazsághoz tartozik, hogy a végén már igyekeznie kellett egy követségi fogadásra. Staar Gyula az Egyetemi Lapok-ban írt az eseményről élvezetes beszámolót.

Voltak hasonló eredményei más világklasszisok ellen is?

Igen, egy szimultánon döntetlenre végeztem az exvilágbajnok Vaszilij Szmiszlov ellen. A magyar-orosz Lilienthal Andor nagymester is volt nálunk szimultánozni, 8 éljátékosunk ellen, sakkórával. Én akkor nem játszottam. Portisch Lajossal nem sakkoztam, csak edzésén voltam. De amikor a csapatával a BEAC ellen játszottak, Portisch Ferenccel, Lajos nemzetközi mester testvérével volt szerencsém mérkőzni. Jól meg is vert feketével, ráadásul ellenem próbált ki egy sikeres újítást.

Hol edzettek ekkoriban a beacosok?

A kezdeti Mező utcai klubhelyiség igen hangulatos volt. A női csapatunkat Papp Béla mesteredző edzette. Érdy Béla sakkmester tanár úr anekdotáira máig emlékszem. A Skála áruház megépítése miatt el kellett költöznünk a Mező utcából, így kerültünk az Eötvös Klubba. 1978-ban lett olimpiai bajnok a magyar válogatott Portisch-sal, Adorjánnal. Mi a BEAC-cal pedig épp ebben az évben végeztünk velük döntetlenre, majd kiestünk az első osztályból. Ezután néhányszor visszajutottunk, de sokszor kellett költöznünk, és a legjobb játékosok ilyen körülmények között nem akarták folytatni nálunk. A ’80-as évek elején járunk. A csapat egy része a Statisztikába igazolt.

Ön viszont maradt.

A szakosztályvezetővel, dr. Hunyadvári Lászlóval úgy döntöttünk, mi nem megyünk. Végül sajnos a Budapest-bajnokságig zuhantunk, de Laci vezetésével, Szabolcsi János, Rajna György nagyszerű játékával, edzéseivel visszaverekedtük magunkat az NB I-be. Sokat segített ebben Simon Ferenc intézőnk. Jó játékosaink voltak ezután is. Ádám György, családjával együtt, Ősz Gábor, majd Jakobetz László mesteredzőnk váltak főszereplővé. Lett női bajnokunk is, Zimmersmann Rita, aki matematika-fizika szakon tanítványom is volt. Majd Ádám Olga is bajnok lett, Keresztúri Sári, majd Schneider Vera is többször volt az élmezőnyben. Jakobetz később edzőként elérte, hogy a BEAC legyen a legjobb budapesti csapat (5. az NB I-ben), a klub olyan nagymestereket nevelt, mint Antal Gergely. Jakobetz ma is edző a BEAC-ban, a szakosztályt Grimm György vezeti, akinek három fia is nálunk játszik.

Ma milyen eredménnyel szerepel a BEAC?

Egy érdekes megoldással két szakosztályt hoztunk létre a klubban, a Barcza Gedeon SC-t és a BEAC-ot. Mindkét egyesület jogosult indulni a bajnokságban, és a játékosokat is lehet cserélni. A Barczában, mely ifjúsági csapatunk, ambíciózus fiatalok játszanak, időnként az NB I/B-ben szerepelnek. A BEAC-ban maradtak velem a régi öregek, mint Varga Attila, Bartus László, Vass Lajos, Fordán Tibor, dr. Császár Gyula, Bodrogi Mihály és az idén elhunyt Molnár József. A Budapest I-ben játszunk főleg, néha feljutunk az NB II-be. Jelenleg az ELTE TTK-n a Déli Tömbben edzünk keddenként, a versenyeinket is itt szoktuk rendezni. Dr. Császár Gyula a csapatvezetőnk.

Szerző: Gabay Balázs

Fotók: Simó Szabolcs és Molnár Emil archívum

„A ping pongot még nem hagyom abba”

Molnár Emil 1961-től nem csak sakkozott, asztaliteniszezett is a BEAC-ban, egyetemistaként az NB I-ben is szerepelt. A legjobb eredménye az országos főiskolai bajnokságon elért harmadik hely volt párosban Valki Lászlóval, a későbbi nemzetközi jogász professzorral. "Védőjátékos" voltam gumis ütővel, közbeütésekkel „kellemetlenkedtem”. Akadt pár nagyobb skalpom, például egy NB I-es csapatmeccsen legyőztem a párosban Eb-győztes Árvai Lászlót. De általában tartalék voltam. Akkoriban nagyon erős csikó-csapatunk volt az ifi Sándor II vezérletével, aki Berczik Zoltánt is többször legyőzte. A női csapat is NB I-es volt még sokáig. Az utolsó években, 15 éves „családi szünet” után visszatérve, heti kétszer edzett a többiekkel, és a csapattal a Budapest- majd a kerületi bajnokságban. Tavaly abbahagyta a versenyzést: „80 fölött már nem akartam asztaliteniszezni. De a ping-pongot még nem hagyom abba.”