IMG 4519

Bátran küzdöttek lányaink a bajnok otthonában

2020. 11. 19.
IMG 4519

Egy félidőn át remekül tartotta Nb1-es csaptunk a lépést a bajnokcsapat Sopron ellen idegenben, ám a harmadik negyed hazai rohanása végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Meglehetősen szokatlan képet festett a Novomatic Aréna a tegnapi mérkőzés feldobásakor – azon felül, hogy a vonatkozó járványügyi szabályoknak megfelelően a nézőtér ugye teljesen üres volt, a csapatok környékén is jóval kevesebben tűntek fel ezen az estén. A BEAC oldalán is mindössze hárman ültek a cserepadon, valamint irányítóban és magas emberek tekintetében sem álltunk túl jól. De ez már csak egy ilyen helyzet, keseregni kár, játszani viszont kell – és ez utóbbival nem is volt probléma az első negyedben.

Következzen a BEAC kosárlabda szakosztály beszámolója a tegnapi mérkőzésről:
"Bár a soproniak bekezdtek távolról, tartottuk a lépést, nekünk is sültek a távoli dobásaink, és közelről is tudtunk eredményesek lenni, így a negyed közepén még vezettünk is a kezdőcsapatban négy légióssal felálló hazaiakkal szemben (13-15). 21-21-ig sikerült partiban maradnunk, és a negyed végén is csak négy pont volt a hazaiak előnye (27-23). 10 perc alatt mindenki pályára került nálunk, Dénes Dia Nb1-es meccsen is újra pályára léphetett sérülése után.

Zsámár Lili pontjai nyitották a második játékrészt, majd January vezérletével két számjegyűre tornázta a különbséget a Sopron (39-27). Keményített védekezésén a Sopron, nekünk egyre nehezebb volt helyzetbe kerülni, így tudott meglépni a hazai alakulat. Williams egy támadásnál rosszul ütközött Koch Dorcival, aggódva figyeltük, miként jön le a pályáról, de szerencsére vissza tudott térni a második félidőre. 20 perc után 45-32 állt a táblán, nem lehetett okunk igazán panaszra.

Lett viszont a második félidő elején. Nagyon bekezdett a Sopron, főleg Brooks és Williams révén, mi pedig egyszerűen se kintről, se bentről nem tudtunk betalálni. Az üres csarnokban visszhangzottak is vezetőedzőnk, Balogh Bubu szavai, ám sem az oldalról érkező tanácsok, sem az időkérés nem tudta megtörni a hazaiak rohanását – egészen 19-0-ig nem tudtunk válaszolni a soproni pontokra. 6 és fél perc, és 30 pontos különbség után jött Ieshia Small kosara, de így is mindössze hat pontig jutottunk a harmadik etapban (73-38).

Maroknyi csapatunk becsületére legyen mondva, hogy így sem adták fel a küzdelmet, és az utolsó negyedben is végig harcoltak. Bár a negyven pontot is elérte a különbség (82-42), a végén sikerült egy 0-10-es etappal zárkózni, így végül 86-55-tel zárult a találkozó.

Vannak időszakok, amikor tulajdonképpen másodlagos az eredmény egy-egy meccsen – ez most egy ilyen időszak. Örülnünk kell, hogy a bajnokság megy, meccseket lehet rendezni, a sportág él – a többit pedig majd meglátjuk."

Sopron Basket - ELTE BEAC Újbuda 86-55 (27-23, 18-9, 28-6, 13-17)

Sopron Basket: January 22/15, Pfeiffer 5/3, Walker 21/6, Williams 16/3, Brooks 17/3 Cs.: Czukor 3/3, Fegyverneky 2, Kocsis F. -

ELTE BEAC Újbuda: Koch 7/3, Small 14/3, Boros 9/3, Mérész 6, Dusanic 15/3 Cs.: Zsámár 2, Juhász A. 2, Dénes -

Gáspár Dávid: "Különösen az elsõ negyedben, a BEAC támadásait nem jól állítottuk meg, sok olyan szituációból kaptunk kosarat, amit átbeszéltünk, korábban is sokat gyakoroltunk. Ez elsõsorban az õ játékukat is dicséri, illetve a mi koncentrációs hibáinkból is eredtek ezek a kosarak. A második és harmadik negyedben már sokkal nagyobb elánnal, odafigyeléssel hajtottuk végre a feladatainkat védekezésben, és így támadásban is sokkal jobb ritmusunk lett. Nagyobb elõnyt tudtunk kreálni. Legnagyobb tanulság az kell, legyen, hogy közeleg a buborék, és három olyan ellenféllel fogunk játszani, amely ezeket a hibákat könyörtelenül ki fogja használni. Muszáj minden napot, edzést, mérkõzést arra használni, hogy felkészüljünk ezekre az ellenfelekre. Ma az elsõ negyedben ezt a lehetõséget nem ragadtuk meg, melyet nem engedhetünk meg magunknak. A BEAC is sok nehézséggel küzd a járvány miatt, sok sikert kívánok nekik a folytatásra!"

Balogh Judit: "Mint ahogy a Sopron, mi is régen játszottunk együtt meccset. Ma is voltak hiányzók, de nem sopánkodunk, nem sírunk, aki rendelkezésre áll, azzal játszunk. Ma irányító nélkül, de a mezõnyembereink jól megoldották a feladatokat. Mint a bátor kismalac nekimentünk a Sopronnak. Egy félidõn át bírtuk erõvel. Bebizonyosodott, hogy a bátorság, akarat a legfõbb erény! Ebben az évben ma játszottunk a legjobban. A kevesebb néha több is bebizonyosodott. Önbizalommal játszott, aki ma itt volt, és helyenként jól is, mely szintén nem utolsó szempont!"

Nb1-es csapatunk programja így alakul 2020-ban:

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a 484/2020 (XI.10.) Kormányrendelet értelmében, és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által meghatározott készültségi szinteknek megfelelően 2020. november 11-től kezdődően, visszavonásig, minden kosárlabda mérkőzés zárt kapuk mögött, nézők nélkül kerül megrendezésre.

Az MKOSZ közleménye itt olvasható: http://hunbasket.hu/hir/53185/...

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech