GP1 0112

A harmadik negyedben átrobogott rajtunk a Csata

2020. 10. 22.
GP1 0112

A félidőben 12 pontos hátrányban voltak kosaras lányaink az Nb1 szerdai fordulójában, ám az elejétől remekül triplázó Ludovika-FCSM Csata együttese a harmadik negyedben nagyobb sebességre kapcsolt, és végül fölényesen győzött.

A mérkőzést követően egyesületünk kosárlabda szakosztálya így nyilatkozott:

"Jól kezdtük a találkozót, látványos támadások után 2-6 állt a táblán. Gyorsan jöttek sajnos a sikeres távoli Csata-triplák, így pillanatok alatt fordult 11-8-ra az állás. Igyekeztünk partiban maradni, Ieshia Small pontjai után a vezetést is visszavettük (14-15), de csak időleges lehetett az örömünk, mert a Csata gyorsan fordított az álláson (18-15). A negyed vége Angyal és Hegedűs révén a hazaiaknak sikerült jobban, mi büntetőkkel próbáltunk versenyben maradni, és 6 pontos hátrányban voltunk 10 perc után (28-22).

Az ígéretéhez híven agilisen játszó korábbi Csata-játékos, Boros Julcsi pontjai nyitották a második negyedet, de utána sajnos ismét a hazaiak kerültek fölénybe. Távolodtak a Csatás lányok és 39-29-nél először volt kétszámjegyű a különbség. Sajnos nem tudtuk védekezésben megoldani a távoli kísérletek blokkolását, a Csata pedig már a félidőben hét értékesített triplánál járt – az utolsót Böröndy helyezte el gyűrűnkben a félidő lefújása előtt nem sokkal. Az 51 kapott pont mutatta védekezésünk gyengeségét, és bár a statisztikai mutatókban ekkor még nem rajzolódott ki döntő különbség, érezhetően a Csata uralta a mérkőzést (51-39).

Egész biztos, hogy az öltözőben nem az a taktikai utasítás hangzott el, hogy „maradjunk bent még egy kicsit”, mégis mintha nem érkeztünk volna időben a második félidő elejére. Nem hogy faragni nem tudtunk a különbségen, nagyon gyorsan 20 pont fölé ért a Csata előnye. Sem elől, sem hátul nem volt bennünk kellő keménység és pontosság, a remekül dobó hazaiak pedig kíméletlenül használták ki hiányosságainkat.

Innentől kezdve a mérkőzés további része már csak formalitás volt, a végeredmény pedig egy komolyabb vereség lett (106-66), reméljük, ennél csak jobb formát látunk majd a lányoktól a következő mérkőzéseken."

Ludovika-FCSM Csata - ELTE-BEAC ÚJBUDA 106-66 (28-22, 23-17, 34-12, 21-15)

Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 6/6, Mányoky R. 16/6, Lelik 14/6, Hayes 19, Zempare 11. Csere: Hegedűs 8, Böröndy V. 8/6, Angyal N. 4, Toman 4, Angyal B. 16/12.

ELTE BEAC Újbuda: Czank 6, Smith 13, Mérész 6, Small 8, Boros J. 15/6 Csere: Szabó D. 5/3, Dusanic 13/9, Koch, Laufer, Juhász, Zsámár.

Tursics Krisztián (Csata): "A szombati Ceglédi elleni rosszul sikerült meccset követően rendet kellett tenni a fejekben, frissíteni próbáltunk. Az első félidei védekezéssel nem vagyok továbbra sem elégedett, rengeteg pontot kaptunk. Várható volt, hogy valamikor kiszakad a gólzsák és beesnek dobásaink, hiszen az elmúlt mérkőzéseken rossz százalékkal dobtunk. Ma szinte minden mutatóban sikerült kijavítani a szombaton látottakat. Külön örülök annak, hogy a kispadról nagy energiával szálltak be cseréink, így tudtuk pihentetni a kulcsjátékosokat és megfelelően elosztottuk a játékidőt. Örülök annak, hogy Laklóth Anna edzőként is bemutatkozhatott az A csoportban."

Laklóth Anna (BEAC, megbízott edző): "Sajnos semmilyen szinten nem tudtunk ellenállást kifejteni ellenfelünkkel szemben, hagytuk a Csatát azt játszani, amiben erősek. A találkozó előtt nem ezt beszéltük meg, nem erre készültünk, emiatt picit csalódott vagyok."

Horváth Bernadett (Csata): "A szombati meccshez képest sokkal jobban játszottunk. Örülök, mert mindenki tudott érvényesülni, és annak is, hogy végre eltaláltuk a gyűrűt és estek be kosaraink is. Ezt a dobóformát kellene továbbvinnünk."

Boros Júlia: "Nem úgy védekeztünk, ahogy kéne, mert a Csata rengeteg hármast tudott rádobni, holott pontosan tudjuk, hogy remekül céloznak távolról. A támadás egy fokkal jobb volt, de ennyi hibát nem szabad megengedni magunknak."

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech