500 ELTE-s dolgozó sportolt együtt a BEAC-cal
Az idei Sportpályázat célja idén sem volt más, minthogy forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre.
Közel ötszáz egyetemi dolgozó, alkalmazott számára nyújtott közös sportolási lehetőséget a BEAC 2017-es sportpályázata. A pályázat célja idén sem volt más, minthogy lehetőséget és forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre.
Idén összesen tíz kérelmet tudott támogatni a BEAC. A pályázók között képviseltették magukat a BTK, IK, PPK és a TTK tanszékei, hivatalai ugyanakkor a nyertesek között önálló ELTE-s kutatócsoportok, intézetek is szerepeltek.
A sportpályázat keretében a BEAC közel 1 millió Forint értékben rendezett sportnapokat, amelyek közös kikapcsolódást jelentettek a résztvevők számára. Az ELTE Vízisporttelepén szervezett, tanév végi eseményeken lehetőség nyílt sárkányhajózásra, kajakozásra, és közös jógára, de a fesztiváljátékok – mint a mini ping-pong, a trambulin vagy a tollaslabda – is nagy sikert arattak a dolgozók és családtagjaik körében.
Természetesen a sok sport mellett az energia bevitelre is ügyelni kellett, így szinte minden alkalommal előkerült a bogrács, a közös főzés pedig még jobban összekovácsolta a résztvevőket.
Minden adott volt egy-egy remek csapatépítő sportnaphoz, amit a lenti idézetek is igazolnak.
A tavasszal kiírásra kerülő Sportpályázatra minden évben várják a nevezéseket tudományos diákköri, intézeti, tanszéki sportnapokra, tanár-diák mérkőzésekre, és egyéb szabadidős programokra, melyek az ELTE sporttelepein, a BEAC szervezésében valósulnak meg.
Tudománypolitikai Iroda, a Pályázati Központ és az Innovációs Központ
"2016 eleje óta rendszeresek az ELTE-n az egyeztető találkozók a pályázati, tudománypolitikai és innovációs területtel foglalkozó szervezeti egységek között. Az egyik ilyen egyeztetésen fogalmazódott meg az ötlet, hogy kerüljön sor egy sportolással egybekötött találkozóra is, melynek folyományaként a BEAC jóvoltából megrendezhettük közös sportnapunkat.”
„Idén is remekül éreztük magunkat. Köszönjük a BEAC-nak a lehetőséget! Ha lesz pályázat jövőre, ha nem, akkor is jövünk a már-már hagyománnyá váló vízi napra!”
„A sportnap remek időjárás mellett, nagyon jó hangulatban valósulhatott meg, a kollégáktól nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, reméljük, hogy jövőre is lehetőségünk lesz egy hasonlóan kellemes esemény megrendezésére. Az esemény megrendezésében közreműködők segítségét pedig ezúton is köszönjük!”
„Mindenképp sikeresnek mondható a rendezvény, hiszen soha nem látott számú fizikus gyűlt össze ezen a szép vasárnapon, remekül éreztük magunkat. Köszönjük a BEAC-nak, hogy a pályázat keretében idén tavasszal is megvalósulhatott szeretett Fiziqs kupánk!"”
„Mindent együttvéve szuper napunk volt! Az idő nekünk kedvezett, a hajózást – ha nem is ment olyan jól – nagyon élveztük, az ebéd finom volt, és ami a legfontosabb, egy kellemes napot töltöttünk el együtt. Köszönjük a BEAC csapatának a lehetőséget és a szervezést idén is!”
ELTE BTK Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfia Tanszék
„Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, a következő években lesz lehetőségünk folytatni a vízparti évzárók Atelier-s hagyományát. Köszönjük szépen a BEAC csapatának a lehetőséget és szervezést”
MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport
„Több tanulsággal is szolgált a sportnap. Egyrészt, hogy nehéz sorsú egyetemünknek vannak még birtokában olyan gyöngyszemek, mint ez a példásan karbantartott sporttelep, másrészt, hogy bármennyire is gyorsan evezünk az indonéz kajak-kenu válogatott tagjai gyorsabbak nálunk, harmadrészt, hogy nem ez volt az első sportnap, amit ide szerveztünk. Hajrá BEAC, köszönjük ELTE!"
IK Információs Rendszerek Tanszék
"Újra tavaszi félév, újra meleg, újra BEAC pályázat, újabb vidáman töltött csütörtök délután az ELTE vízitelepén. Idén már harmadjára rendeztük meg a tavaszi kiruccanásunkat a víz mellé, így már lassan hagyománynak tekinthető ez a kis kikapcsolódás.”
ISHA budapesti szekció (ELTE BTK)
„Összességében elmondhatjuk, hogy egy igazán aktív, kellemes napot zártunk, amely igazi csapatépítő jellegű volt, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. A csapat tagjai egyöntetűen egyetértettek abban, hogy egy ehhez hasonló programot máskor, lehetőleg minél hamarabb, ismét beiktassunk naptárunkba. Ezúton köszönjük a BEAC-nak a lehetőséget!”
"Nagyon örülünk, hogy újra egy kellemes napot tölthettünk el az ELTE Vízisporttelepén, és ezúton köszönjük a BEAC csapatának a szervezést és a lehetőséget."