Term

Természetjáró Szakosztály

Olyan mozgásformát keresel, mely mindenütt átmozgat és végig a szabad levegőn vagy? Szeretnél a hétvégéiden testileg és lelkileg is feltöltődni? Akkor a természetjárók között a helyed!

A szakosztály tevékenysége az alábbiak köré csoportosul, örömmel veszik a csatlakozni vágyókat hallgatóként, volt hallgatóként, külsősként, vagy ismerősként is.

ELTE-s iskolai testnevelés kurzus keretein belül általában Budapesthez közeli tájegységekben (Budai-hegység, Börzsöny, Gerecse, Vértes, Pilis, Visegrádi-hegység) történik a túrázás 5-20 km-es, könnyű vagy közepes nehézségű távokon. Haladók részére esetenként 30 km körüli túrákat is szervez a szakosztály hétvégenként a tanítási időszakban. Egy-egy szakasz teljesítése erőt és kitartást kíván, a természetjárás is megkövetel egy minimális állóképességet és fizikai erőnlétet, de túrákon a hangulat mindig jó. A túravezetők igyakeznek geológiai, történelmi ismereteket is átadni az egyes alkalmakon. Sok esetben lehetőség nyílik részt venni túramozgalmakban, mint pl. az Országos Kékkör, amelynek távolabbi szakaszait is látogatja a szakosztály

A BEAC-os tagok azok, akik nem tudják/akarják felvenni a természetjárás kurzust: már nem hallgatók, alumni-tagok, túravezetők, barátok, ismerősök, stb.

Ők az éves kétezer forintos tagdíj ellenében minden vezetett túránk ingyen, a teljesítménytúráinkra kedvezménnyel vehetnek részt. MTSZ-matrica és BEAC-os kártya biztosított minden tagnak!

A szakosztályhoz való csatlakozás első lépése a BEAC honlapján (https://www.beac.hu/register) történő regisztráció a fontosabb személyes adatok megadásával. (Ezt elég csupán egyszer megtenni, a tagdíj évenkénti befizetésekor nem szükséges újra regisztrálni.)

Tagdíjbefizetés:
Utalással:

Kedvezményezett: Budapesti Egyetemi Atlétikai Club
Számlaszám: 11711034- 20023436
Közlemény: Természetjárás tagdíj
Személyesen készpénzzel:
Helyszín: BEAC iroda, nyitvatartási időben
Ha kérdés lenne a tagsággal kapcsolatban:
Braun László – Tagfelvétel, tagdíj-ügyintézés
E-mail: [email protected]

Tagdíj összege: 2000 Ft (az adott naptári évre)

A szakosztály két ismert teljesítménytúrája a Sárga 70 május elsején, és a XI. kerületi 11 km november 11-én kerül megrendezésre, amelyek teljesítése szintén beszámít alkalomnak a kurzus teljesítésébe.

Idén indul az Sárga 70 instant távja is, amelynek teljesítése szintén beleszámít a féléves teljesítménybe.

Minden félévben megszervezésre kerül a többnapos csapatépítő túra, amely a félév legnagyobb attrakciója általában hangulat tekintetében.

Végül, de nem utolsó sorban a túraminősítés is a szakosztály feladatai közé tartozik.

Kapcsolattartók:

Braun László – Tagfelvétel, tagdíj-ügyintézés
E-mail: [email protected]

Gál Péter – Kurzusfelelős
E-mail: [email protected]

Palotás Dávid – Teljesítménytúrák
E-mail: [email protected]

Pósch Dániel – Természetjáró- minősítés

Túravezetők:

  • Braun László
  • Csanády Gábor
  • Gál Péter
  • Hambuch Bertold
  • Kocsis Dávid
  • Palotás Dávid
  • Parti Dániel
  • Pósch Dániel
  • Sujtó Laura
  • Terecskei András
  • Vincze Judit

A félév teljesítésének a menete:
Aki a testnevelésen belül a természetjárás kurzust vette fel, azoknak a sikeres teljesítéshez többféle lehetőségük is van. Összesen 5 pontot kell szerezni a félév során igazolt módon. Jellemzően kétféle túra van: kezdő (1 pont), és haladó (2 pont). A kezdőre lényegében bárki részt vehet, a haladó már komolyabb kihívást jelent, de tulajdonképpen kis rátermettséggel, elhatározással, megfelelő öltözékkel ezt is bárki tudja teljesíteni. Háromféleképpen lehetséges a félév teljesítéséhez az 5 pont összegyűjtése:

1. Részt veszel vezetett, előre meghirdetett túrákon, ezek aktuálisan a túraszakosztály Facebook-oldalán (www.facebook.com/beactura
) érhetőek el, de lejjebb találhatod a féléves tervezett túráinkat.
Főleg hétvégére vannak meghirdetve a túrák különböző tájegységekbe, csak a tavaszi/őszi szünetben, vagy egyéb tanítási szünnapokban eshet hétköznapra. Minimum 1 héttel az esemény előtt kerülnek kiírásra az előzőekben említett FB-oldalunkon. Nehézség alapján 1, vagy 2 pont jár egy alkalomért. A túravezető a túra végén elkéri a résztvevők Neptun-kódját, ezzel tudjuk azonosítani a résztvevő diákokat.
A féléves, többnapos csapatépítő általában 3 pontot ér teljes részvétel esetén.

Az aktuális félévben tervezett túráink:
https://docs.google.com/spread...

2. Előre kitalált túraútvonalak is vannak, amelyeket instant módon, bármikor lehet teljesíteni a félév ideje alatt. Ehhez egy okostelefon kell, a GeoGo-alkalmazás segítségével tudod igazolni az érintőpontokat, valamint a rajt/cél pontokat. Ha teheted, a Neptunban megadott email-címeddel regisztrálj a GeoGo oldalán, ezzel is segítve a könnyebb beazonosíthatóságot. A GeoGo használatáról minden infó fent van a www.geogo.hu oldalon. Instant túráink is 1, vagy 2 pontosak, ezeket itt érheted el:

A *-gal megjelölt túráknál a 70-es táv négy, a 30, 20A, 20B távok kettő, a 15, 10 távok egy pontot érnek.

Az instant túrákat lehet bármikor, akárhányszor is teljesíteni az 5 pontért, vagy kizárólag csak instant túrákkal teljesíteni a félévet, de javasoljuk, hogy egy közös, vezetett túrán mindenképpen vegyél részt a hangulat kedvéért.

3. Közösségi feladatokból kiveszed a részed. Ez kétféle szokott lenni:
-vagy jelzésfestés egy adott napon
-vagy a szakosztály két teljesítménytúráján segédkezel a szervezésben. Ez nagyon jó móka szokott lenni, egy napra egy pontot szoktunk jóváírni, de a közösségi élmény ennél sokkal értékesebb. Meglepetés ajándékokkal is szoktunk készülni a segítőkész tanulóknak. Ezeket is a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg.

4. Igazolod a különböző teljesítménytúrákon, túramozgalmakban való részvételedet az adott félév időtartama alatt. Ez esetben a pontszám egyénileg kerül megállapításra. Írj az [email protected] –ra.

VÁRUNK TAGJAINK, TÚRATÁRSAINK KÖZÖTT.

Facebook-oldalunk, ahol minden aktuális túránk fent van: ELTE-BEAC Természetjárás

Természetjárás

Kapcsolattartó: Gál Péter - Kurzusfelelős

E-mail: [email protected]

Kapcsolattartó: Palotás Dávid – Teljesítménytúrák

E-mail: [email protected]

Kapcsolattartó: Pósch Dániel – Természetjáró- minősítés

E-mail: [email protected]

Kapcsolattartó: Braun László – Tagfelvétel, tagdíj-ügyintézés

E-mail: [email protected]

Kapcsolattartó: Csanády Gábor- ELTE sportösztöndíjas

E-mail: [email protected]

Lesz izomlázad?

Találd meg kedvenc sportodat, helyszínedet, közösségedet!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech