Újra BEAC Sportpályázat: Szervezd meg idén is a legklasszabb sportnapot hallgató- és munkatársaidnak-BETELT!
A BEAC Sportpályázat - Az egyetemi közösségért! program jegyében idén újra pályázatot hirdetünk az ELTE-s karok hallgatói és az egyetemi intézetek dolgozói számára.
A két kategóriában meghirdetett Sportpályázat keretében tanár-diák mérkőzések, valamint az ELTE Vízisporttelepén eltöltött sportnapok szervezésének lehetőségét és a sportprogram lebonyolításának szakmai támogatását nyerhetik el a résztvevők a BEAC felajánlásában. A pályázat célja, hogy forrást biztosítson az ELTE-s karok, intézetek, tanszékek és diákkörök tagjainak a közös, csapatépítő jellegű aktív kikapcsolódáshoz, sporttal színesítve a 2022/23-as tanév tavaszi félévét.
Hogyan vehetsz részt a Sportpályázatban?
Ismerd meg a pályázat részleteit a hivatalos Pályázati kiírásban, majd tölts ki online Pályázati űrlapunkat, melyben az általad megálmodott sportnap programtervének ismertetésére és a pályázaton részt vevők bemutatására kérünk. Ezt követően pedig nincs is más teendőd, mint izgatottan várni pályázatod elbírálását!
Mikor tudod meg, hogy programod elnyerte-e a Sportpályázatot?
A Sportpályázat elbírálása folyamatos, az űrlapok beérkezésétől, egészen a Sportpályázat lezártáig, 2023. május 12-ig zajlik. Az eredményről a pályázás során megadott elérhetőségen tájékoztatunk majd.
A pályázat megvalósulásában külön köszönetet mondunk együttműködő partnerünknek, az ELTE Sport Kft-nek a sportnapok helyszíneinek biztosításáért.
Ezúton is sok sikert kívánunk a pályázóknak!
Reméljük, egy szuper sportnap szervezésének keretein belül találkozhatunk újra!