Tisza-parti: középtávú Triatlon OB Kiskörén
Az ELTE-BEAC Polythlon 14 versenyzője nemcsak a 200-nál is több vetélytárssal, hanem az elemek tombolásával is megküzdött az év egyik legnagyobb magyar triatlon versenyén.
A Polythlon versenyzőit bátran nevezhetjük éremesélyesnek középtávon, hiszen egy éve Orfűn Kis Gyula nyakába került a magyar bajnoki címért járó arany medál, és váltóban is az élen végzett Bérdi Márk és Koronika Judit alkotta csapatunk, megismételve ezzel a Mórocza Nóra–Somogyi György duó 2009-es sikerét. Idén népes különítményünkben több egyetemista is akadt, akik vizsgák után érkeztek a Heves megyei helyszínre, Nyári József személyében pedig egy frissen államvizsgázott sporttársunknak is gratulálhattunk. Ilyen előzmények után mindenki egy felszabadult versenyre számított, kivéve az időjárást, mely július 25-én különösen zord oldalát mutatta. A hideg ellenére a versenyzők hosszú perceket vártak a rajtjelre, kerékpározás közben egy kiadós esővel birkóztak meg, futás közben pedig jégesővel találták szembe magukat, csak hogy ne legyen olyan egyszerű az élet.
Kis Gyula a különböző csapadékfajtákkal és egy combgörccsel dacolva harmadikként ért célba az abszolút versenyben, 3:48:42-es idővel. Címvédőnk 3 percet kapott az élbolytól úszáson, amit kerékpáron hihetetlen akaraterővel sikerült ledolgoznia, ám végül a második legjobb futóidő is csak a dobogó legalsó fokára volt elég a szintén fáradó riválisok mellett. Mátyási Zsófia és Juhász Hajnalka korosztályos 3., Boroznaki Lajos korosztályos 4. helyen végzett, és a többi Polythlonos közül is mindenki remekül megállta a helyét: Mészáros Andrea 5., Horváth Bernadett és Bérczi Kristóf 6., Nyári József, Szabó Gyula és Schmidt Zoltán 7., Margull Dániel 8., Borsós Tibor 10. lett; Székely Mózes pedig a hosszú távokon különösen erős szeniorok között a 18. pozícióban zárta a versenyt.
Minden indulónk büszke lehet magára, hogy a nem épp ideális körülmények között is végig csinálta ezt az egyébként sem könnyű kihívást. Reméljük, hogy a szombathelyi Vasi Vasemberen és a Balassagyarmati Váltó OB-n szebb időben, legalább ilyen szép eredmények születnek majd.