
Sportos lendülettel indult a tanév az ELTE-n

A BEAC 127. szezonját kezdte meg szeptemberben tanévkezdő sportkampányával és immár hagyományosnak mondható sportágválasztó nyílt hetével, az ELTE Sport7-tel.
A Sportoló Nemzet, az ELTE, a BioTechUSA, a Viwa Vitaminwater, a MOL Bubi, az OTP Bank Nyrt., az EFOTT, a GreenGo, valamint a CEWE támogatásával idén is sportos hangulatban kezdődött az új tanév az ELTE-n. A BEAC hagyományos tanévindító sportkampánya és sportágválasztó programsorozata, az ELTE Sport7 ismét több ezer hallgatót és dolgozót mozgatott meg.
Az öt napos rendezvényen a résztvevők ingyenesen próbálhattak ki különféle sportágakat, edzéseket és bemutatókat. A klasszikus mozgásformák – mint a futás, a labdajátékok vagy a kick-box – mellett a modern, különleges sportágak is helyet kaptak a kínálatban: a polefitness, a cheerleading, a moderntánc és a SUP egyaránt nagy sikert arattak. A programot a támogatók kitelepülései és termékbemutatói is színesítették, ezzel még teljesebbé téve a sportos élményt.
A sportkampányhoz kapcsolódva több ezer példányban jelent meg a 2025/2026-os ELTE Sportkisokos, amely átfogóan bemutatja az egyetemi sportolási lehetőségeket. A BEAC emellett valamennyi kar gólyatáborát felkereste, hogy az elsőéves hallgatókat közvetlenül is megismertesse a sportos életmód előnyeivel és az ELTE-n elérhető sportprogramokkal.
A Sport7 idén is bebizonyította: az ELTE közössége nemcsak a tudományban, hanem a sportban is erős, és a tanévkezdéshez nincs is jobb alap, mint a közös mozgás öröme.

“Több mint tizenkétezer magyar és négyezer külföldi hallgatónak juttattuk el a BEAC üzenetét: Sportolj az ELTE-n! Remek támogatóinknak, kiváló kollégáinknak köszönhetően egy nagyon intenzív és eredményes kampányt zártunk le. Köszönöm a kollégáknak, az edzőinknek, sportösztöndíjas hallgatóinknak a több hetes munkát. Az 2025/2026-os tanév több mint 50 sportággal várja a mozogni vágyókat, ez óriási szám. Biztos vagyok benne, hogy minden sportolni vágyó hallgató, dolgozó, kerületi polgár megtalálja a szívének legkevesebb sportágat." - mondta el Simon Gábor, a BEAC igazgatója.

A tanévkezdő sportkampányhoz idén is izgalmas nyereményjáték társult, amelynek záró sorsolására október 6-án kerül sor. A résztvevők igazán értékes díjakért szállhatnak versenybe: a fődíjak között egy Csepel Rapid alu 1.1 kerékpár (250.000 forint értékben), egy Apple Watch SE 2024 okosóra, valamint egy JBL Quantum TWS vezeték nélküli fejhallgató is helyet kapott. A szerencsések emellett számos további ajándékkal is gazdagodhatnak.
Akik esetleg lemaradtak a Sport7 eseményeiről, azoknak sincs okuk aggodalomra: az egyetem sportélete egész évben nyitott. A bemutatott sportágak bármelyikéhez folyamatosan lehet csatlakozni, így mindenki megtalálhatja a számára legvonzóbb mozgásformát.
Részletes információ az edzésekről és a sportágválasztási lehetőségekről a BEAC hivatalos honlapján érhető el: www.beac.hu/sportagak

Az ELTE Sport7-en és gólyatáborokban készült fotókat keressétek a BEAC, illetve az ELTE Online facebook oldalán!
