Viktor1

Sikerrel vette a Magyar Kupa második fordulóját a BEAC

2023. 01. 11.
Viktor1

Nem okozott problémát a Balassagyarmat, már az első félidőben eldöntötte a találkozó sorsát az ELTE-BEAC.

Az év első tétmeccsén Balassagyarmaton vendégszerepelt az ELTE-BEAC férfi futsalcsapata. Béni Zoltán fiaira egy olyan nógrádi alakulat várt, amely az első fordulóban kiejtette a másodosztályú Dunakeszit. A mérkőzést azonban – a veszélyes ellenfél ellenére – nem is kezdhették volna jobban a mieink. Tóth Dávid előbb tizenegy méterről ragasztott hatalmas gólt a bal felső sarokba, majd egy védelmi megingást követően fineszesen emelt Tresó kapujába. Hat perc után Lavkó remek szólógóllal szépített ugyan, de a félidei végjáték a mieinknek sikerült jobban. Előbb Szekér visszaállította a kétgólos differenciát, majd néhány másodperccel a találkozó vége előtt Fülöp lövésébe tette bele remekül a lábát Tarjáni, így 4-1-es előny birtokában vonulhattak a szünetre Béni tanítványai. A második félidő elején Spáth büntetőt hibázott, de ez sem fogta meg különösebben a csapatot, sőt hamar kenyértörése vitte a dolgot, Lugosi ugyanis – a módfelett önzetlen Fülöp passzából – növelte az ELTE előnyét. A végjátékban Béni az öt a négy elleni játékot is gyakoroltathatta csapatával, aminek tíz másodperccel a találkozó vége előtt meg is lett az eredménye. Fülöp – feltéve teljesítményére a koronát – a sokadik kiváló szólóját követően bombázott a keresztléc alá, kialakítva ezzel a végeredményt. A BEAC magabiztosan jutott tovább a Magyar Kupa harmadik fordulójába.

Magyar Kupa, 2. forduló

Talent 2019 SE-ELTE-BEAC 1-6

Kezdőcsapat: Hoffer (k), Spáth, Dauner, Tóth, Szekér.

Cserék: Juhász (k), Vadászi, Gémesi, Boros, Fülöp, Tarjáni, Károly, Szenyán, Lugosi.

Gólszerzők: Lavkó illetve Tóth (2), Szekér, Tarjáni, Lugosi, Fülöp.

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech