A június végén megrendezett Spartan Race kihíváson harmadik alkalommal képviseltette magát az ELTE-s hallgatókat, alumnusokat is felvonultató BEAC Spartan csapat. A nyári forróságban megrendezett orfűi versenyen Beast távon a 67 induló csapatból az előkelő 16. helyen végeztek sportolóink, míg Sprint távon a 32. helyet foglalhatták el a 86 induló között.

Aki a lenti beszámolókat olvasva kedvet kapna, bátran csatlakozhat a BEAC Spartan alakulatához, amelynek immár olyan oszlopos tagjai is vannak, mint az Exatlon-sztárok, Szabó-Thomka Hanna és Mischinger Péter "Vestator"!

Mischinger Péter "Vestator" - ELTE IK alumnus

Sokat akar a szarka… Avagy Spartan Beast Orfű, Vestator szemszögéből.

Mint ahogy azt beharangoztam előre, egy 20 kg-os súlymellénnyel mentem neki ismét a BEAC színeiben a kihívásnak. Nem árulok el nagy titkot (hiszen publikus az infó) nem sikerült. Ha beéred annyival, hogy „Mégis mire számítottál?” akkor nyugodtan haladj tovább mert máshol neked valóbb olvasmányt találsz. Ha viszont érdekel a miért, a hogyan és mi lesz ezután, akkor olvass tovább 😊

Csináltam már Beastet magában, felkészületlenül, és csináltam Trifecta hétvége keretén belül is. Csináltam már Ultrát is sérült bokával, 1 hónap felkészülés után. Így hát nem láttam értelmét „csak úgy” nekimenni. Nekem mindig kell egy cél. Az a bizonyos léc mindig jó magasra kerül, néha sajnos le is verem. És mivel az elitek nyomába se fogok soha érni, hát kitaláltam, hogy megcsinálom a versenyt egy 20 kg-os súlymellényben.

No de milyen is volt így a verseny? Nehéz, meleg, fárasztó és a jelenlegi edzettségi szintemen kivitelezhetetlen. Aki ott volt, emlékszik, hogy kb 1000 fok volt, álltunk vagy fél órát a napon indulás előtt. Az ivótasakomból a fele víz szerintem indulás előtt elfogyott. Még élénken él bennem, hogy konkrétan boldog voltam, mikor végre elindulhattunk. Végre fák, árnyék… Gondolta Vesty, majd csalódnia kellett. Fa és árnyék szerencsére volt, meg rövidesen egy olyan emelkedő, ahol nemhogy futni nem tudtam, de örültem, ha ágakba és fatörzsekbe kapaszkodva tudtam haladni, mert leginkább a négykézláb volt a hatékony. Kellően cikinek éreztem, ahogy sorra előztek le a versenyzők, de a +20kg már itt rettenetesen visszafogott. Jött az öröm, végre sík terep! Haha, persze a tűző napon. Ennek ellenére nagyon élveztem. Vicces érzés, mikor a palánkon átvetődsz és a mellény úgy ránt át, hogy csak arra kell figyelni, nehogy az arcodra érkezz. Jól van na, ez engem szórakoztat.

A súlypont ilyen fajta megbolondítása nem sokat segít az egyensúlyi akadályon. Mehetett is a burpee gőzerővel. Nem baj, azt amúgy is szeretem. Ja nem. De mégsem ez volt, ami fejben szétszedett. A majomlétra sokkal fájóbb volt. Az jellemzően nem kihívás számomra. Egy szórakoztató mászóka. Konkrétan a 3. fokig nem jutottam el, pedig tudok kötelet mászni, húzódzkodni meg sok egyéb rusnyaságot a mellénnyel. Csúszott, vastag volt és már itt kellően fáradt voltam. Úgy küzdöttem a burpee-vel, mint általában a Beast végén. A remény, hogy képes leszek befejezni itt bicsaklott meg először. Nyilván később is nehéz volt, de a maga morbid módján szórakoztatott. Tudtam, hogy sódert, zsákot és egyéb nyalánkságokat így is tudok cipelni, de ha minden mászós akadályon lepottyanok, akkor annyi büntit kell csinálnom, ami még mellény nélkül is kemény. A lelkem mégis fura módon a dárdánál tört meg. Dobtam, találtam, bele is állt szépen… majd míg beszélgettem szép lassan kifordult és leesett. Én úgy tudtam, elég 3 másodpercig benne lennie, de nem. Amíg a dobó területen vagyok addig benne kell maradnia. Kisebb vita volt az önkéntesek közt, hogy kell-e bünti mivel nyilván dumálással töltöttem az időt dobás után és ezért maradtam a zónában (míg az kifordult). Végül mivel már a végemet jártam és amúgy is openben indultam és csak magammal versenyeztem végül elengedtek, de egy életre megtanultam, hogy mi a PONTOS szabály a lándzsánál. Végül sajnos nem sokkal utána és így még erősen a verseny elején a vízmosásban elkalandoztak a gondolataim és kiment a bokám. Pont. Vége. Ha nem akarok komolyabb sérülést akkor most nincs tovább. Többen aggódtatok, hogy mi lesz, hogy vagyok meg minden. Semmi komoly. Mondhatni rutinos bokakifordítóművész vagyok. Már nincs túl sok minden, ami szakadna és elég gyorsan reagálok ilyen esetben. Így saját lábamon jöttem le, ha bicegve is. De a verseny véget ért.

Szomorúan be kell vallanom, hogy ha a bokám bírta is volna, én vélhetően nem. Bizonyára mehettem volna tovább, de esélyem se lett volna időben befejezni. Így hát szégyenszemre életemben második alkalommal fel kellett adnom egy Spartant.

Mi a tanulság? Nem elég tudni, hogy sík terepen tudok akár 10km-t is komoly gond nélkül futni a mellényben. Tudok húzódzkodni, akadályokon mászkálni. Ez egy sokszorosan nehezített pálya volt. Erre célzottan kell készülni. Pont úgy, mint amikor valaki a nulláról készül Spartanra. Azzal a különbséggel, hogy vinni kell a mellényt. De ha bárki ilyesmire vállalkozik, csak okosan! A plusz súlyhoz hozzá kell edzeni az ízületeket, lassan és lépésről lépésre. Nem utolsó sorban senkinek nem ajánlom, mert NEM EGÉSZSÉGES. Valamint fel kell készülni az ilyen melegre is. Borzasztó sokat számított, hiszen lassú kocogásnál sem tudott pihenni a szervezetem, folyamatosan dolgozott, fűtött.

Fogok-e még ilyet csinálni? NYILVÁN 😀 Hiszen már tudom milyen és tudom, hogy készüljek fel rá. Szeretnék a falamra olyan Trifecta érmet, amire alkoholos filccel egy mellénykét rajzolok. De én ilyen vagyok, szeretek bizarr ötletekkel előállni és ha nem sikerül, földre kerülök, akkor összeszedem magam és nekimegyek még egyszer. Okosabban, erősebben. Hiszen a feladás nem opció! AROO

Szabó-Thomka Hanna - ELTE SEK alumnus
Az orfűi Spartan Race volt Besztercebánya után az idei második futamom a BEAC színeiben, hiszen a vírus miatt az áprilisi veszprémi futamok elmaradtak. Most először indultam Age Group kategóriában, ami nagyon jó döntés volt. Sokkal izgalmasabb, sokkal versenyszerűbben lehet itt futni. Az open futamban sok esetben csak a táv teljesítése miatt indulnak versenyzők, engem az nem motivál annyira, szeretem összemérni a teljesítményemet másokkal. Készültem a futamra, de kevesebb futással mint terveztem. Ennek ellenére meg vagyok elégedve, mert ahol futható terep volt, ott sikerült végig egy átlagos tempót tartanom. Az új akadályok nem sikerültek, de már tudom mire számíthatok, így ezekre is fogok gyakorolni a következő versenyig. Ha már többször indultál Openben, próbáld ki az Age Groupot, nagyon fog tetszeni!

Nyitrai Réka - BEAC Polythlon ETK sportoló

Imádtam a sprint minden percét! Igazi fun-run volt, egy elképesztően gyönyörű vidéken. Már hiányzott, hogy az erdőben kússzak-másszak vagy éppen csússzak a cél felé. Engem a sár nagyon éltet, ezért azt most egy kicsit hiányoltam, de a tóátkelés pótolta. Egy élmény volt a bokáig süppedős iszapban menni.

Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy kevesebb hibával tudtam teljesíteni a távot, mint legutóbb és, hogy az akadályok előtti várakozás kivételével egyszer sem álltam meg, mindig mozgásban voltam.

A kedvenc akadályom a monkey bar, aminek a végén ezúttal a csengőt is eltaláltam (tavaly sikerült "félrepacsiznom") és az új, egységes homokzsákok is nagy kedvenceim lettek. Sokkal könnyebben találtam fogást rajtuk.

Összességében szerencsésnek mondhatom magam, hogy tavaly ott voltam Kazincbarcikán, amikor elstartolt a BEAC Spartan, mert egy nagyon jófej csapat jött össze (ami idén bővült). Orfűn már második alkalommal tudtam felvenni a csapatpólót és alig várom, hogy újra "összekoszoljam" 😀

Szabó Kristóf - ELTE GTI

A szombati Beasten indultam. Hatalmas élmény volt végre újra starthoz állni, méghozzá az ELTE-BEAC csapatát képviselve és kihozni magunkból a maximumot. Nem könnyítette meg a dolgunkat az árnyékban 33, napon 45 fok közeli meleg és az új, még kegyetlenebb akadályok. Elégedett vagyok az eredményemmel, szuper verseny volt és az eddigi legjobb Beastemet tudhattam magam mögött, egyetlen elrontott akadállyal. A következő nagy cél a görögországi Spartan trifecta világbajnokság Spártában, addigra még keményebb felkészüléssel sikerülni fog a hibátlan "szörnyeteg" legyőzése is!

Kósy Gergely - ELTE IK

Életem első Beast-je volt az orfűi Beast, és annyira izgultam, hogy nem mertem enni semmit péntek 17:00 óta, nehogy rosszul legyek. Nem is kell mondani, hogy üres hassal elindulni a Beast-en nem volt a legjobb ötletem, amit eddig kitaláltam...Az első 1 km-en már úgy voltam, hogy meghalok, éhes vagyok, nincs semmi erőm, és még szinte el se kezdődött a verseny. Persze vittem magammal energiaszeleteket, úgyhogy azt el is kezdtem enni közben, de valahogy az se csúszott.

Az első akadálynál, ahol burpeeznem kellett a balance volt, pedig ez a legelső versenyemen (Eplény super) ment, így kicsit le is tört. Aztán ahogy szépen lassan haladtam, fogyott az út, fogytak az akadályok, már megvolt az "érzés", kicsit rákaptam az ízére. Közben új ismeretségek jöttek létre, a pálya majdnem háromnegyedét így nem egyedül kellett megtennem, aminek nagyon örültem, így utólag is köszönöm még egyszer Dömse Dalmának a társaságot.

A terep újra és újra megölt, tudtam alapból is, hogy nem bírom a terepfutást/gyaloglást, de hát ... ha meg kell csinálni, akkor meg kell csinálni. A dárdahajításnál hatalmas szerencsém volt, nem találtam el a szalmát, viszont beleállt a tartószerkezet lábába, nem érte a földet, így elfogadták. Ezután majdnem minden akadálynál fújtam egy kicsit, rápihentem és nekivágtam, így az eddigi 3 versenyemből ez lett a legjobb. 33 akadályból 32-őt teljesítettem, 1 hiba.

Nagyon köszönöm az önkénteseknek a biztatást, nagyon jó érzés volt hallani, hogy többen is szurkolnak! Kaptam az energiát rendesen!

Farkas Lilla – BEAC Polefitness szakágvezető, BEAC Spartan alapító, ELTE PPK alumnus

2 hibával, vállalható időeredménnyel és sérülés nélkül tértem vissza... De az orfűi versenyhétvége leginkább azért volt különleges, mert gyakorlatilag 4 hónapnyi edzés maradt ki, elmaradt a tavaszi veszprémi verseny és teljesen felfordult az életem. Nagyon vártam, hogy míg máskor a Spartan az, ami kiszakít a mindennapokból, most a Spartan legyen az, ami ad egy hatalmas löketet a visszatéréshez. Ennél sokkal többet kaptam, újra önmagam lehettem, visszatért belém az élet, mert a pályán valahogy saját magunkkal, a saját problémáinkkal is küzdünk.

Amikor ledobtam a vállamról a 18 kg-os homokzsákot, valahogy lelkileg is megkönnyebbültem. Amikor olyan akadályok sikerültek, amik korábban soha, úgy éreztem a hétköznapokban is bármire képes leszek újra. Amikor pedig az orfűi tóban gázoltunk, egy percre se irigykedtem azokra, akik valahol épp egy tengerparton nyaralnak, fürdőznek, mert a pillanatban ez volt az igazán nekem való strandolás, az orfűi tóban egy csodás nyári vasárnapon, 32 fokban. Fülig érő szájjal futottam be a sprintbe, mert igen, ismét olyan adrenalint és boldogságot kaptam, hogy az utolsó pillanatig volt erőm és kedvem futni - valahol két lépéssel a föld felett.

Juhász Péter – BEAC Spartan alapító, ELTE PPK alumnus

Már nagyon vártam, hogy újra rajthoz állhassak Spartan versenyen. Rosszul érintett, hogy elmaradt a veszprémi sprint és super futam eredeti időpontban…főleg, hogy azokat egyfajta rávezetésnek szántam a Beast előtt. Az időjárás nem volt túl kegyes azon a hétvégén a versenyzőkhöz. Pont akkor érkezett meg hazánkba a kánikula, így rendkívül megterhelő volt a verseny. Az erdőben még tűrhető idő volt, de az akadályok nagy része azon kívül helyezkedett el. Így az akadályok mellett a fejbevágó hőséget is le kellett győzni. Ez 2 alkalmat leszámítva sikerült is, hiszen csak ennyiszer hibáztam. A balance akadállyal számoltam, a twisterrel nem…(hiszen az sikerült Eplényben is) Viszont sikerültek olyan akadályok, amiktől tartottam és most szerepeltek először a pályán. Sajnos a nagy hőség miatt nem kívántam se a folyadékot, se az ételt..ennek a 15 km-nél meg is lett a böjtje, amikor eléggé rosszul lettem. De szerencsére hamar legyűrtem a rossz közérzetet és onnantól újult erővel, leszegett fejjel meneteltem a cél felé.

Fotók: Spartan Race és BEAC Spartan