Az UVSE vendégeként folytatja OBI-es szereplését az ELTE-BEAC férfi vízilabda csapata
Ismét komoly kihívás vár az ELTE-BEAC férfi vízilabdacsapatára az E.ON Férfi OB I alsóházi bajnokságának következő fordulójában: ezúttal az UVSE vendégeként ugranak medencébe szombaton délután 5 órakor a Hajós Alfréd Sportuszodában.
Az E.ON Férfi OBI Alsóházi bajnokságának harmadik helyén álló, Vincze Balázs által irányított újpesti együttes egyértelmű esélyesként várja az összecsapást. Az UVSE idei két mérkőzéséből egyet megnyert, ráadásul legutóbb magabiztos, domináns játékkal múlta felül idegenben a PannErgy-MVLC-Miskolc csapatát, ami jól mutatja a csapat erejét és tempóját. A fővárosi rivális gyors, fizikális vízilabdát játszik, amely komoly feladat elé állítja az egyetemistákat.
Az ELTE-BEAC a pécsiek elleni, gólgazdag találkozót követően készül a hétvégi mérkőzésre. A csapat támadójátéka biztató képet mutatott, ugyanakkor a védekezésben maradtak javítandó elemek, amelyeken a szakmai stáb kiemelten dolgozott az elmúlt napokban. Az OBI tempójához való alkalmazkodás mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban érzékelhető, ami bizakodásra adhat okot a folytatás előtt.
„A Pécs ellen nem kezdtük jól a mérkőzést, utána fokozatosan javult a játékunk, de a végjátékban kaptunk egy-két elkerülhető gólt, így nem sikerült pontot szereznünk. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki és sok gólt lőttünk, ez pozitív, de védekezésben javulnunk kell. Azt hiszem, az eddigi legnehezebb feladat vár ránk, de ha fegyelmezettek leszünk és nem hagyjuk, hogy az UVSE gyors játéka érvényesüljön, tudunk egy jó mérkőzést játszani. Mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken a hozzáállás kifogástalan, ennek is köszönhető, hogy idáig jutottunk. Természetesen gyorsabb, fizikálisabb, magasabb színvonalú a játék, mint az OBI/B-ben, de úgy érzem, meccsről meccsre egyre jobban alkalmazkodunk ehhez. Büszkék vagyunk rá, és megpróbáljuk élvezni, hogy ilyen hosszú idő után újra az OB I-ben szerepelhet az ELTE-BEAC” – vezette fel a szombati mérkőzést Bóbis Máté vezetőedző.
Az összecsapás tehát komoly erőpróbának ígérkezik, ugyanakkor vízilabda cspatunk célja egyértelmű: fegyelmezett játékkal és koncentrált védekezéssel megszorítani az esélyesebb ellenfelet, és tovább építeni azt a fejlődési folyamatot, amely a szezon egyik legfontosabb hozadéka.
A szombati mérkőzésbe az ELTE-BEAC YouTube-csatornáján elérhető élő közvetítésbe is bekapcsolódhatnak.
E.ON Férfi OBI – Alsóházi bajnokság – 2. forduló
17:00 UVSE – ELTE-BEAC
Hajós Alfréd Sportuszoda – fedett
Játékvezetők: Juhász Tibor, Fábry József