Összetört álmok: Hat gólt lőtt, de nem tudta kihasználni a Nyíregyháza által nyújtott esélyt az ELTE-BEAC, búcsúzott az NBI-től
Hat gólt lőtt, mégsem tudott nyerni az ELTE-BEAC, ezzel pedig már matematikai esélye sincs arra, hogy kiharcolja a bennmaradást az első osztályban.
Két fordulóval a vége előtt győzelmi kényszerben fogadta az Újpest FC csapatát az ELTE-BEAC, és reménykednie kellett, hogy az eredmények megfelelően alakuljanak a Nyíregyháza-Magyar Futsal Akadémia csörtén is – ahol a döntetlen a mieink kiesését jelentette volna. Nos, a szabolcsiak szívességet téve, 5-2-re diadalmaskodtak az MFA ellen, ezzel pedig biztossá vált, hogy amennyiben a BEAC nyer a már ‘alsóházi bajnok’ Újpest ellen, az utolsó körre marad a döntés.
Csakhogy a találkozó pocsékul indult, merthogy az egész szezonban remeklő Oswald Dániel hibái után hat perc után már kettő volt a IV. kerületiek előnye, ráadásul a 10. percben, egy védelmi hibát követően egykori játékosunk, Horváth Barnabás duplázni tudott. A háromgólos előny birtokában, szűk negyedóra után aztán Németh Péter gondolt egy merészet és öt a négy elleni játékra váltott, és bár a szezon korábbi szakaszában jól működött ez a taktika, ezúttal többször is hibáztak a lila-fehérek játékosai. Kiss Gábor a visszafutó Klacsák Bence felett fineszes mozdulattal emelt az üres kapuba a 14. percben, csakhogy négy percre rá, szintén egykori játékosunk, Östör Martin könnyű góllal állította vissza a háromgólos differenciát. Az öt a négy elleni játékot tovább erőltette Németh, Kiss Gábor pedig amit megcsinált egyszer, megcsinálta még egyszer: ismét a hálóba emelt. A fordulást követően, a ‘déja vu’-érzést Östör fokozta, újabb találatával ismét háromra növelte az eredményjelzőn a felek közötti távolságot. Ám a BEAC hatalmasat küzdve nem adta fel: Dunai András szezonbeli 16. gólját követően Béni Zoltán is öt a négy elleni játékra váltott, majd Vadászi Edward révén hat perccel a vége előtt úgy tűnt, visszajön a csapat a meccsbe. Csakhogy – mint a szezonban oly sokszor – hamar jött hidegzuhany és Östör passzából Klacsák a kiszolgáltott Oswald mellett a jobb alsóba gurított – ekkor már sokadszorra – úgy tűnt, végleg szertefoszlottak a Béni-csapat reményei. A hullámvasútnak azonban még nem volt vége, Kiss esélyt sem adva Vámosinak, elemi erővel bombázott a bal felsőbe (ezzel megszerezve karrierje első mesterhármasát az NBI-ben), hogy aztán két és fél perccel a hármas sípszó előtt, Fülöp önzetlenségéből Vadászi egalizáljon. A BEAC-nak a hátralévő időben már csak kis lehetőségei adódtak, noha az újpestieknek már öt faultja összegyűlt – azaz egy esetleges kisbüntető lehetősége is felsejlett – fordítani viszont már nem maradt ereje a BEAC-nak, amely egy hektikus, a semleges nézők számára igencsak szórakoztató meccsen búcsúzott az NB1-től.
A BEAC utolsó fordulóban, hétfőn este a sereghajtó Rubeola csapatához látogat.
NB I, Alsóházi Rájátszás, 9. forduló
ELTE-BEAC-Újpest 6-6
Kezdőcsapat: Oswald (k), Dunai, Szini, Dauner, Szekér.
Cserék: Juhász (k), Hoffer (k), Gémesi, Kovács, Fülöp, Vadászi, Kiss, Tarjáni, Spáth.
Gólszerzők: Kiss (3), Vadászi (2), Dunai, illetve Östör (2), Horváth B. (2), Szieber, Klacsák.
Az alsóházi rájátszás állása a záróforduló előtt:
Újpest 25 pont
Nyíregyháza 19 pont
Nyírbátor 18 pont
Magyar Futsal Akadémia 16 pont
——————————
ELTE-BEAC 12 pont
Rubeola 9 pont