File

Nincs okuk a vívódásra: File Mátyásék egyetlen tusra az Universiade-érmektől!

2015. 07. 14.
File

Mínusz 9-ről(!) állt fel a Hanczvikkel, Peterdi, Berta, File alkotta párbajtőr négyesünk az olaszok elleni bronzmérkőzésen, ám 44-44-es állásnál a mindent eldöntő találatot a taljánok vitték be.

Universiade:

Egy tussal maradt le a dobogóról a File Mátyást is soraiban tudó párbajtőr válogatottunk, top 10-ben végzett Csere Gáspár a félmaratoni távon, míg Dani Áron idei legjobbját nyújtotta 3000 méteres gátfutáson. Címszavakba foglalva így nézett ki a XXVIII. nyári Universiade második hetének legfőbb ELTE-s és BEAC-os vonatkozású hírfolyama.

Nem mindennapi izgalmakat produkált az élet a gwangjui páston! Az olimpia előszobájának tekinthető rendezvény 6. versenynapján Hanczvikkel Márk, Peterdi András, Berta Dániel és File Mátyás alkotta párbajtőrcsapatunk jó előjelekkel várt a küzdelmeket: egyéniben Berta bronzérmet szerzett, míg a legjobb 16 között elvérző, ELTE-t képviselő fiunknak, Filének épp honfitársa, Hanczvikkel állta útját. "Egyesítsük erőinket!" - szólt a fáma és lám-lám, négyesünk előbb a kínaiakat radírozták le a pástról 45-22 arányban, majd az elődöntőbe jutásért Lengyelország legjobbjait 45-41-re múlták felül. A folytatásban az ukrán csapat következett - és a dráma. Fiaink szinte végig vezettek a mérkőzésen, ám az utolsó asszóban 23-23-nál keleti szomszédaink beérték a mieinket. A döntőt érő találatért Peterdi András és Yan Sych vívott, és az addigi forgatókönyvet felrúgva utóbbi vitte be a tust, míg Filéék számára az olaszok elleni kisdöntő maradt. A nap során először együttesünk végig csak futott az eredmény után: 8 asszóból File révén csak egyet nyert meg, így 37-28-as talján vezetésnél csodával ért volna fel a bronzérem megszerzése... De Hanczvikkel nem így gondolkodott: minden mindegy alapú vívása során záporoztak a magyar találatok, és egy 16-8-as rohanás végén 44-44-et mutatott az eredményjelző. Újabb döntő tus... És a kiélezett helyzetben ismét az ellen örülhetett, míg éremvárományos férfi együttesünk óriási hullámhegyek- és völgyek után a negyedik helyen zárt.

gazsiCserébe atlétikában kijutott a jóból! A már a riói olimpiára is kvótát szerző Csere Gáspár, a pár hete kontinensviadalon remekelő Dani Áron és mesteredzőjük, Szabó Imre a párját ritkítóan extrém időjárási körülmények - szél, eső és magas páratartalom - ellenére is szállították a kiváló eredményeket.

Gáspár harmadik legjobb európaiként a 10. helyen zárt a 48 indulót felvonultató félmaratonin. A zord körülmények közepette fiunk féltávig annak ellenére az élbollyal tartott, hogy a negyedik és tizenkettedik kilométer között egyfolytában a megadás gondolata gyötörte. A folytatásban Gazsi visszavett az erős tempóból és magányosan folytatta a top 10-ért vívott harcát. Sikerrel tette, ugyanis a sajátos klíma okán a verseny domináló ázsiaiak, a nagy favoritnak hitt dél-afrikaiak, valamint az arab származású belga vetélytársa és török riválisa mögött 10. helyen ért célba. A rajtlista-idők és a verseny időeredményeinek böngészésekor szembetűnik, hogy szinte mindenki 2-3 perccel gyengébbet futott a legjobbjánál. Ez a papírforma a mi atlétánk esetében is érvényesült, de ez cseppet sem von le az extrém körülmények mellett nyújtott teljesítményéből. Végezetül következzen a futás rövid összefoglalója, valamint Gáspár nyilatkozata!

da

Idei legjobb 3000 méteres gátfutását repesztette Dani Áron, mégsem elégedett! A mezőny végéről rajtoló futónk rögvest belevetette magát a küzdelmekbe és 2000 méterig közel is érezte magát a tűzhöz. A verseny ezen szakasza már nem a kényelmes futásról szólt, hanem a folytonos előzésekről, lemaradásokról, ami némiképp több erőt vett el a mi fiunktól. Az élboly ekkora már messzebb került Árontól, aki innen már nem tudott visszakapaszkodni. Önkritikus értékelésében erre is kitért:

"Jó úton jársz Áron, ne térj le róla, számítunk rád. Add át magad az atlétikának. Ezt üzente nekem ez a megmérettetés. Ehhez félig sikerült felnőni, félig pedig nem. A pályán kívül szerintem maradéktalanul. Megfelelő étkezés, sok pihenés, szorgalmas edzések, egészséges önbizalom, kiegyensúlyozott hétköznapok – semmi olyan, amivel különösebben büszkélkedni lehetne, alapkövetelmények. Itt kezdődik a versenysport. A pályán teljesíteni azonban sokkal összetettebb feladat, rengeteg tényező befolyásolja a versenyt. Bár a papíron feketén-fehéren ott van az időeredmény, a számok gyakran semmitmondóak. Azért mondom ezt, mert végül 8:55-el 12. lettem, amihez rengeteg ember gratulált, és ami egyébként hihetetlenül jól esett, főleg azután, hogy a célba érkezést követően inkább dühös voltam, semmint elégedett – és igazából mindkettőre megvan az okom. Elégedett lehetek, mert a papírforma szerint a mezőny végéről indultam, ehhez képest szép az új idei legjobb és a 12. hely, nem szabad lebecsülni! De az igazság az, hogy én ennél kicsit nagyobb ambíciókkal vágtam neki – és szó sincs elbizakodottságról, vagy irracionális elvárásokról. Tapasztalatlanságról van szó, olyasféléről, amivel még nem találkoztam, és megoldanom sem sikerült teljesen."

Áron dél-koreai élménybeszámolóját teljes egészében sportolónk blogján olvashatjátok!

https://www.youtube.com/watch?v=s2dyTFQvSsc

doNe feledkezzünk meg a többi ELTE-s hallgató teljesítményéről se! Egyik legfoglalkoztatottabb indulónk Do Phuong Nam, aki egyéniben, csapatban és férfi párosban is asztaliteniszütőt ragadt. Szingliben előbb Fülöp-szigeteki, majd mongol ellenfelét magabiztos játékkal fektette két vállra, ám a legjobb 32-ben ráakadó kínai rivális nagy falatnak bizonyult. Csapatban ugyancsak a papírforma érvényesült: a katariak elleni 3-0-t a ping-pong nagyhatalomnak számító Kína elleni 0-3 - és kiesés - követett. Férfi párosban sem sikerült vigasztalódnia Do-nak: Sebestyén Péterrel az oldalán egy hongkongi duó állta útjukat.

Kardvívónk, Ravasz Etele Koppány az egyéni selejtezőcsoportbeli búcsúját egy sikeresebb csapatbeli szerepléssel feledtette volna. A feltétles mód indokolt: a lengyelek elleni nyitómérkőzésen nagyon szoros küzdelemben, 45-43 arányban vereséget szenvedtek.

A két évvel ezelőtt Kazanyban remekelő Babicz Sára 10 m légpisztoly és 25 m sportpisztoly versenyszámokban méretett meg. Előbbi fegyvernemben nyílt nagyobb lehetősége lányunknak a nyolcas döntőbe jutásra, ám a 39. és 40. lövésnél is fegyverhibával küszködött, így 5 környivel lemaradt a fináléról.

Küldöttségünk két arany- és három bronzéremmel, valamint a honi egyetemi sport pozitív megítéléséért állandó csatákat megvívó MEFS főtitkár, dr. Székely Mózes sportdiplomáciai sikerével zárta a dél-koreai mini olimpiát.

gyulaIronman:

Abszolút 65. hellyel, második legjobb magyarként jubilált Kis Gyula a rothi vasember megmérettetésen. Az ELTE-BEAC Polythlon Klub frontembere tizedik ironman versenyét teljesítette pályafutása során. A megszakítás nélküli 3,86 kilométer úszást, 180,25 kilométer biciklizést és 42,2 kilométer futást 9:42:20 óra alatt teljesítette, amely a közel 3500 célba érkező között a 65. legjobb időt jelentette. A verseny többek között Gyula ifjú tanítványa, Kiss Attila is rajthoz állt, sőt, élete első ironman versenyét sikerrel abszolválta. Jár a gratuláció az ugyancsak BEAC-os színekben induló Nyári Józsefnek is, aki 9:56 órás idejével óriási egyéni csúcsot repesztett. Amennyiben érdekel Kis Gyula sajátos hangvételű élményszámolója, úgy azt a Facebook-oldalán olvashatod, míg részeredményei itt tekinthető meg!

A verseny magyar vonatkozású indulóinak számszerű teljesítményéről a linkre kattintva tájékozódhatsz!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech