Jotan josport

Négy hallgatónk is "Jó tanuló, jó sportoló" díjazásban részesült

2015. 06. 30.
Jotan josport

Oláh Csilla, Tóth Réka, Romhányi Eszter és Zsigmond Vanda is azon 13-ak között szerepelt, akik az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI) pályázatának eredményeként a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója” címet nyertek el.

Jó tanuló, jó sportoló:

Négy ELTE-s hallgató is átlagon felüli sport- és tanulmányi teljesítménnyel rukkolt elő az elmúlt tanévben! Oláh Csilla, Tóth Réka, Romhányi Eszter és Zsigmond Vanda 9 sorstársukkal egyetemben kapták meg az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI) pályázatának eredményeként a „Magyarország jó tanulója - jó sportolója" címet a Földművelésügyi Minisztériumban 2015. június 10-én tartott ünnepségen. A díjátadón a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára, Dr. Székely Mózes is részt vett, aki az ELTE-BEAC Polythlon Klub szakosztályvezetőjeként és az ELTE tudományos főmunkatársaként minden lehetséges fórumon küzd egyetemünk sportéletéért.

Az 1994 és a 2002 között született diákok, illetve a felsőoktatási hallgatók öt korcsoportban pályázhattak az elismerésre. Az 1999-2000-es és a 2001-2002-es korcsoportokban 4,8-as, az 1994-96-os és 1997-98-as korcsoportokban 4,7-es, az egyetemi-főiskolai hallgatóknak pedig 4-es tanulmányi átlagot kellett teljesíteniük, a 2013/2014-es tanévben (2013. szeptember 1. és 2014. augusztus 31. között) hazai országos bajnokságban, vagy nemzetközi versenyen való eredményes szereplés mellett.A díj pénzjutalommal nem jár. A sporteredmények méltánylásánál kizárólag a Magyar Olimpiai Bizottság által regisztrált sportágakat veszik alapul, az elbírálásnál azonban mérlegelik az EMMI által támogatott tanulmányi versenyeken elért eredményeket is.

Az ünnepségen elismerésben részesült többek között Tóth Réka, aki a flensburgi akrobatikus rock&roll EB-n elért 4. helyezése mellett országos bajnoki címet szerzett. A díjazottak között jelen volt Zsigmond Vanda tájékozódó futónk is, aki az Olomouc-i egyetemi világbajnokságon 8. pozícióban zárt és az országos csapatbajnokságon nem talált legyőzőre. Az eseményen emellett átvehette „Magyarország jó tanuló - jó sportolója” címét Oláh Csilla és Romhányi Eszter hallgatónk is, akik a hazai hadszíntéren röplabda, illetve torna sportágában alkottak kiemelkedőt.

kuzdoMozgás Éjszakája:

Egy éjszaka, 16 sportág és emberek ezrei, akik szombat este ezúttal nem csak az éjszakai busz után futottak. Sőt, a legelszántabbak akár a több mint 10 kilométeres nagy távot is megtették, meghódítva a gyönyörűen kivilágított Ligetet és az autóforgalomtól elzárt Andrássy utat. A Mozgás Éjszakája ismét megmozgatta egész Budapestet, ahol valamennyien együtt sportolhattunk és játszhattunk a hatalmas rögtönzött játszótéren. idén is megtartották a 15 kilométeres, a Margitszigetet is átszelő éjszakai biciklitúrát, dobpergésre siklottak körbe a sárkányhajók a Városligeti tavon, és több százan zumbáztak, salsáztak ez alkalommal is a Szépművészeti Múzeummal szemben, a Hősök terén. Akik két program között szívesen pihentek volna kicsit, azok a Vajdahunyadvárral szemközti füves domboldalon ejtőzhettek az ott kihelyezett napozószékekben.

BEAC-os érdekeltségben ezen a különleges rendezvényen sem volt hiány: Küzdősport Szakosztályunk képviselőinek hada várta a résztvevőket az Olof Palme sétány két oldalán, hangulatos megvilágításban, a fák közti tisztásokon.

Kupa+oklevelekKézilabda:

Soós Martina bekerült az összegyetemi All Star-csapatba! Díjátadóval zárult az első ízben kiírt Budapest Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság: a június 15-ei gálán mind a férfi, mind a női együttesünk egy-egy oklevéllel gyarapodott a pontvadászatban nyújtott teljesítményéért. Ezen felül Soós Martina személyében az 5. helyen záró lányaink közül került ki a sorozat gólkirálynője, aki egy kisebb serleget kapott elismerésre méltó produkciójáért. Martina páratlanul eredményes szezonjával alapos okot szolgáltatott a főszervezőknek arra, hogy az All Star csapatot alkotó hetekből is kihagyhatatlanná váljon.

kapiÚszás:

Kapásból aranyosan indított Bogi a győri országos bajnokságon! Már a magyar bajnokság nyitónapján kétszer is a dobogó legmagasabb fokára állt fel pedagógia és pszichológia szakos hallgatónk, Kapás Boglárka. A BVSC színeiben versenyző hölgyünk favoritnak számított a 400 méteres gyorsúszásban, és az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztosan, 4:08:89 perces idejével nyerte a futamát. Kisvártatva zuglói váltótársaival egyetemben is az első helyen csapott be: Böszörményi Bettina, Kardos Viktória, Verebélyi Sára és a mi lányunk alkotta 4x100-as gyorsváltó 3:53.90 perces időt repesztett.

atlAtlétika:

Hol van már a május: arany- és éremeső hullott junior és utánpótlás korú atlétanőinkre! Szabó Imre edzette hölgyeink összesen három győzelmet, hat második és négy harmadik helyezést értek el a hétvégi junior & U23-as Országos Bajnokságon. A legeredményesebbnek a már nemzetközi színtéren is számtalanszor bizonyító Kenesei Zsanett bizonyult, aki két távon is - 800 és 1500 méteren - is elsőként csapott célba. Harmadik elsőségünket a juniorok 1500 méteres versenyszámában Balog Evelin érte el, aki a 800 méteres futás során szerzett ezüstérmével fejelte meg produkcióját. Rajtuk kívül még Perjés Fanni és Ferenc Kata jeleskedett a medáliát érő helyezések szállításában: előbbi Zsanett mögött két második helyezést zsebelt be, míg utóbbi egy ezüst, egy bronz kombinációval zárta a megmérettetést.

fileI. Európai Játékok:

Az I. Európai Játékok utolsó napjaira is jutott ELTE-s érdekeltségű versenyszám! Matematika szakos hallgatónk, File Mátyás június 24-én a párbajtőrözők egyéni küzdelmei során, majd három nappal később csapatban lépett pástra Bakuban. A selejtezőcsoportjából mind a négy honfitársunk - Szényi Péter, Hanczvikkel Márk, Berta Dániel és a mi fiunk - magabiztosan jutott a főtáblára, azonban a nyolcaddöntőbe jutásért vívott mérkőzés során hárman is elvéreztek. Nem lógott ki a sorból Mátyás sem, akinek a dán riválisa elleni találkozója drámaira sikeredett: 14:14-es állásnál Frederik von der Osten ledobta sisakját, tombolt egy keveset, majd a pszichológiai hadviselés zárultával bevitte a döntő tust.

A csapatküzdelmek során a negyeddöntő és Olaszország jelentette a végső állomást: fiaink jobbára csak rohantak a taljánok után, akiket megszorítaniuk sem sikerült. "Cserébe" maradt az azeriek elleni 5. pozícióért rendezett helyosztó, amely nagy örömünkre fordított forgatókönyvet hozott: négyesünk már az első asszók során magához ragadta a vezetést és azt nem hagyták kiengedni a kezükből. A mi fiunk számára nincs sok pihenő, ugyanis július elején már a a XXVIII. Nyári Universiadén vívja meg harcait - reméljük, még több sikerrel.

kosar ebKosárlabda:

Nem telt el nap BEAC-osok nélkül a magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság pesti állomásán! Klubunk részéről páran szervezőként, önkéntesként, csapatsegítőként, valamint nézőként kapcsolódtak be a kontinensviadal kieséses fázisába. Sőt, a szombati játéknapra játékost is delegáltunk a SYMA Sport- és Rendezvényközpont parkettjére. A kosár EB részeként került sor a Legendák Mérkőzése, amelyen speciális protézissel tért vissza a pályára Natasa Kovacevic, aki a győri csapat 2013-as busztragédiájában elvesztette az egyik lábát. Ezen a barátságos találkozón Magyarországot büszkeségünkre olyan kiváló játékosok képviselték, mint a honi élvonalba idén visszakerülő női kosarasaink vezetőedzője, a 233-szoros válogatott Balogh Judit, valamint Béres Tímea, Kiss Lenke és Károlyi Andrea. A bő két hetes Európa-bajnokság döntőjében végül Szerbia és Franciaország mérkőzött meg a végső sikerért - kiélezett küzdelemben délszláv szomszédainkat koronázták meg.

futszalFutsal:

Házon belül női futsalosaink vitték a prímet! Kapott gól nélkül és maximális pontszámot gyűjtve hódították el Sajben Marcell tanítványai az I. ELTE Barátság Kupát. A négy ELTE-s kötődésű női focicsapat - Wild Angels, NapkELTE, ELTE-BEAC Futsal és BEAC Hiúzok Női Nagypályás Futball - által életre hívott kispályás torna már-már családias hangulatban telt, szoros mérkőzéseket hozott, de a papírforma nem borult. Futsal együttesünk mindhárom mérkőzését meggyőző játékkal, szép gólokkal és a sportágban ritkaságszámba menő módon kapott gól nélkül abszolválta, így kupagyőzelmükhöz kétség sem férhetett. A második hely sorsáról a nap utolsó találkozója döntött: a bő egy éves múltra visszatekint nagypályás lányok végig partiban voltak a Wild Angels gárdájával, ám Malik találatának köszönhetően utóbbi társaság állhatott fel a képzeletbeli dobogó második fokára.

A szezon hátralevő napjaiban sem tétlenkedett futsal csapatunk: az időközben lefújt balatonlellei strandfoci helyett a HBG fantázianévre keresztelt kupasorozat egyik állomásán vettek részt a BME Bogdánfy úti pályáin. Az akklimatizálódás elég nehezen ment csapatunknak: a szabvány mérettől eltérő pályán 5-ös labdával játszották meccseiket, így egy bő meccs kellett a sorok rendezéséhez. A folytatásban Sajben Marcell vezetőedző számol be a torna történéseiről:

"Az első mérkőzésen a salgótarjáni Skorpiók ellen mérkőztünk meg, akiket ismertünk régről a futsal NB II.-ből. A mérkőzésen buta hibákat vétve és tömérdek helyzetet kihagyva 2-1-es vereséget szenvedtünk. A második meccsen a Kormányőr BLSZ bajnokságban szereplő csapatával találkoztunk. A narancs mezesek betolták a buszt a kapu elé és a mérkőzés nagy részében szenvedtünk ellenük. Szerencsére az utolsó 4 percre összeszedtük magunkat, és Szabó Kati góljával nehezen, de 1-0-ra legyőztük őket. Az utolsó csoportmeccsen az addig listavezető, rutinos halászteleki női csapattal találkoztunk. Csak győzelem esetén juthattunk tovább, így nem kellett sokat számolgatnunk. A mérkőzést végig irányítva 2-0-ra hoztuk a meccset Bradács és Szabó góljával, így a minitabella döntött a három 6 pontos csapat között, aminek köszönhetően csoportelsőként jutottunk a legjobb négy közé. Az elődöntőben a Pink Bull csapata ellen játszottunk, akik a B csoport második helyén végeztek. Az 5-6 kapufánk, és legalább még ennyi elhibázott ziccerünk ellenére is, 2-1-re nyertük a mérkőzést és jutottunk a döntőbe, ahol a Police csapatával mérkőzhettünk meg. A lányok eléggé fáradtak voltak, hiszen két és fél óra leforgása alatt 5(!) meccset kellett játszani a fülledt időben, így a mérkőzés eléggé lassú iramban zajlott. A sok helyzetünk közül nem tudtunk kihasználni egyet sem, sőt Bradács szabálytalansága után Mócziknak még büntetőt is kellett fognia hogy meccsben maradjunk. A 0-0 végeredmény után büntetőlövések következtek, amikből ismét nem mi jöttünk ki jól. Összességében jól éreztük magunkat és örülünk a második helyünknek."

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech Sportoló Nemzet