Thumbnail IMG 2550

NBI-es női kosárcsapatunk ott lesz a rájátszásban!!

2023. 03. 06.
Thumbnail IMG 2550

Rossz kezdés után a két középső negyedben remek kosárlabdát játszottak NBI-es lányaink a Ludovika Csata elleni ki-ki mérkőzésen, és a megszerzett előnyük kitartott a végéig – elhozták a két pontot a Ludovika Arénából, ezzel pedig immár biztos: ott lesznek az idei Play-Off küzdelmekben!

Miután a TFSE-MTK magabiztosan verte a Vasas Akadémiát szombaton este, klasszikus ki-ki mérkőzésre került sor a Ludovika Arénában. A tét nem volt kicsi: a győztes szinte biztosan jegyet vált a rájátszásra, míg a vesztes nagyon nehéz helyzetből várhatja az utolsó fordulót.

A mérkőzés elején egyértelműen a Csata kezelte jobban ezt a tétet. Gyorsan tíz pontos előnyt szereztek (12-2), míg nálunk rendre elhaltak a bejátszási kísérletek és kintről sem sikerült a gyűrűbe találni. A gondokat tetézte, hogy Ana Vojtulek már a 8. percben begyűjtötte a harmadik faultját. Az első negyed 12 pontos Csata előnnyel zárult (19-7).

Amilyen rosszul kezdték a mieink az első, olyan jól a második negyedet! Morgan Green vette a hátára a csapatot, majd Juhász Angi szép középtávolija után öt pontra zárkóztak lányaink (19-14). Egy tíz-nullás sorozattal egészen két pontig sikerült feljönni, ám az egyenlítés nem jött össze, és a Csata ismét megkezdte a pontgyártást. Főleg Szabó Fanni volt elemében, így 28-20-nál megint tetemes hátrányban voltak a lányok. De, továbbra sem adták fel, olyannyira, hogy 28-27-nél ismét ott loholtak a Csata nyakán! A hullámvasúton újra a hazaiak kerültek felülre, 33-27-re léptek el a félidőre, de a játék képe és a különbség is azt mutatta, lehet keresnivalója a mieinknek a talákozón!

Az általunk nagyon várt fordulat a harmadik negyed elején jött el! Ezúttal nagyon koncentráltan jöttek ki a lányok az öltözőből, és két hazai pont után állva hagyták Tursics Krisztián tanítványait! Remekül dolgoztak védekezésben, a jó védekezés pedig meghozta a sikeres támadójátékot is – 13-0-ás sorozattal vették át a lányok a vezetést! (35-40) Aki csak a parkettre lépett, hozott valami pluszt, egy jó védekezést, egy labdalopást vagy egy remek betörést! Gyöngyösi távolijára újabb hat pont BEAC pont érkezett, és egy meseszerű harmadik negyed végén nyolc pontos előnyben voltak a mieink! (42-50)

Lett ez tíz is a zárónegyed elején Katona Bogi betörése után, és nagyjából a 35. percig sikerült is tartani ezt a megszerzett előnyt. A Csata nem adta meg magát, felküzdötték magukat négy, majd két pontra is, de amikor fontos volt, nem remegtek a kezek, Morgan Green és Angyal Barbi is betalált távolról, és a megítélt büntetőkből is célt értek a legfontosabbak, így a vége 66-72 lett!

Hogy pontosan mit is ér ez a győzelem?

Nem mást, mint a rájátszásba jutást!! Vagyis, immár bizonyos, hogy 2022-2023-ban a legjobb 8-ban végez NBI-es női kosárlabda csapatunk!

A további forgatókönyveket a következő napokban lesz idő részletesen is boncolgatni, hiszen most három hetes bajnoki szünet következik (a Magyar Kupa négyes döntője, és a Sopron Basket Euroliga rájátszása miatt) – az utolsó alapszakasz találkozót március 25-én, a Cegléd ellen vívják majd a lányok a Gabányi Sportcsarnok parkettjén.

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech