Közeleg a feljutás: labdarúgóink ezüstéremre cserélték a tavalyi bronzot!
Jubileumi mérkőzéssel és második helyezéssel zárult Szabó András együttese számára a 2015/16-os szezon: legényeink és a ’33’ FC tizenegy gólt, megannyi fordulatot hozó közönségcsalogató 90 perccel emlékeztek 115 évvel ezelőtti találkozásukra.
Újabb érmes helyezést és kupagyőzelmet szállítottak a labdajátékok: nagypályás labdarúgóink felülmúlták az előző évi teljesítményüket és 26 meccsükből 20-at megnyerve a BLASZ III.-as pontvadászat második helyén zártak; Sajben Marcell vezette női futsalosaink a bajnokság zárultával sem pihentek meg és címvédőhöz méltóan veretlenül nyerték meg a II. ELTE Barátság Kupát; míg röplabdázóink a maximumot hozták ki a rájátszásból és az alsóházban maguk mögé utasították a riválisaikat. A sportpályán kívül sem szűkölködtünk sikerekben: életműdíjjal ismerte el a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség Bárdos György egyetemi tanárunk munkásságát.
"Házon belül" női futsalosaink vitték a prímet! Veretlenül, alig három kapott góllal hódították el Sajben Marcell tanítványai az II. ELTE Barátság Kupát. Egy éve négy ELTE-s kötődésű női focicsapat – Wild Angels, NapkELTE, ELTE-BEAC Futsal és BEAC Hiúzok Nagypályás Futball – egy évzáró kispályás tornát hívott létre, ám idén csak ketten tudtak eljönni az "alapítók" közül. A nyolc csapatot foglalkoztató kupa megüresedő helyeire olyan csapatok kaptak meghívást, akikkel jó kapcsolatot ápolnak, vagy kívánnak kialakítani a főszervezők. Így került a képbe az interneten keresztül bejelentkező Glasgow University Women's Football Club, akik elsősorban nagypályán jeleskednek a szigetországban.
Az elmúlt időszakban számos nagyszerű eredményt felmutató - MEFOB Final Four, NB II. 3. hely - együttesünk vezetőedzője, Sajben Marcell a nap végén kupagyőzelmet ünnepelhetett: "A torna szoros mérkőzéseket hozott, de a papírforma nem borult. Az előző heti bronzmérkőzés és vizsgaidőszak sokat kivett lányainkból: nagyon sok sérülttel és hiányzóval bírt társaságunk, tehát nem túl kedvező előjellel léptünk pályára. Azonban a hosszú idő után összeálló Juhász - Szöllősi védőpároson meg sem látszott a kihagyás és összehangoltan dolgoztak együtt. Lássuk a meccseinket sorról sorra:
ELTE-BEAC Futsal – Kelen SC Női Labdarúgó (zöld) 1-1
Sárosi bődületes góljára, egy szemet gyönyörködtető találattal válaszoltunk Kókai Marcsi által. Igazságos döntetlen született a mérkőzésen.
Piliscsabai Atlétikai és Futball Club – ELTE-BEAC 0 - 1
A piliscsabai csapat a férfi csapat sikerességén felbuzdulva női csapatot is indít jövőre az NB II.-es bajnokságban. Újonc csapat léttükre kiválóan helytálltak, ám Nyéki Esztinek köszönhetően a győzelem a miénk lett.
Glasgow University (black) – ELTE-BEAC 2 - 6
A skótok ellen egyszerű volt a recept: ha nyerünk, csoportelsők vagyunk. Szerencsére a lányok a harmadik meccsre már tudásukhoz mérten játszottak, és két mezőnyben játszó kapusunk(!), az egy gólig jutó Hajdu Orsi és a duplázó Móczik Alexandra vezetésével hoztuk a mérkőzést.
Elődöntő: Glasgow University (yellow) – ELTE-BEAC 0 - 1
Furcsa mérkőzésen egy ritkán látható góllal szereztük meg a győzelmet a sárga csapat ellen. A meccs első felét füvön, a másodikat - a felhőszakadás után - műfüvön játszottuk. Kókai Marcsi volt a legszemfülesebb a vendég kapus elbizonytalankodásakor, és a testével a hálóba sodorta a labdát, ami a csapat számára döntőt ért.
Döntő: ELTE-BEAC – Kelen SC (zöld) 2 - 0
A döntő már más mérkőzést hozott, mint a csoportmeccsek alatt vívott találkozónk. Bár mezőnyben a zöld mezesek tartották a lépést Szöllősiékkel, ám Nyéki Esztit senki sem tudta hatástalanítani a kapu előtt, és két góljával eldöntötte a finálét.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a torna két különdíjasa a döntős csapat tagjai közül került ki: Szappanos Csilla (Kelen) a legjobb kapus, míg Nyéki Eszter a gólkirálynő címet érdemelte ki."
Jobb adni, mint kapni: közönségszórakoztató játékkal, tizenegy-gólos meccsekkel, ám felemás mérleggel zárult a évad együtteseink számára! BLASZ negyed- és harmadosztályban szereplő gárdáink egyaránt hazai pályán, a Varga Zoltán Sporttelepen léptek pályára: előbb Kovács Gergely vezette fiaink a Mahatma Gandhit látták vendégül, majd Szabó András legényei a '33' FC legjobbjait fogadták egy jubileumi mérkőzés keretein belül.
Második számú csapatunk a negyedik, ellenfele a feljutást érő második helyért folytatott ádáz küzdelmet, és az első félidő hajrájáig úgy tűnt, mindketten hoppon maradnak és nem bírják dűlőre vinni viaskodásukat. Fiaink lélektanilag a legrosszabb pillanatban kerültek hátrányba, és a körülményekhez jobban alkalmazkodó vendégek a folytatásban horrorfilmekbe illő mészárlásba kezdtek. Rá sem lehetett ismerni a szezon korábbi szakaszában stabilan muzsikáló védekezésünkre: egy híján annyit számoltak "rá", mint a bokszolókra szokás, így két találatunk szépségtapasszal (se) ért fel. Kovács Gergely irányította társaságunk a hatodik pozícióban zárta a BLASZ IV.-et.
Tizenegy góllal és fordulatokban gazdag meccsel emlékezett a BEAC I. és a '33' FC a 115 évvel ezelőtti találkozásukra. 1901-ben még az első alkalommal kiírt másodosztályú bajnokin játszottak egymással a felek, míg a jeles évfordulóra már a BLASZ III.-ban került sor - még a Nemzeti Sport egyik munkatársa is a helyszínen tekintette meg mostani összecsapásukat. A védelmek egyik oldalon sem álltak a helyzet magaslatán, így a gólszerzésben a régi idők fociját megidéző 90 percet láttak a nézők. Két villámgyors kontratámadás végén a mieink tettek szert előnyre, még 3-1-re is vezettek, ám az év során ritkán látható védekezésbeli meg nem értettségük ahhoz vezetett, hogy a szünetben már újra döntetlent mutatott az eredményjelző. A folytatásban Erdei Gábor második találata jelentette sokáig a különbséget a csapatok között, és ha a hazaiak nagyobb százalékban értékesítik a helyzeteiket... De az igazi fordulatok csak ezután következtek! Olyannyira komolyabb veszélyt jelentettek a "Harihárom" pontrúgásai, hogy néhány perc leforgása alatt két rögzített helyzetből is eredményesnek bizonyultak és 5-4-re már ők vezettek. A csattanó a mérkőzés hajrájára maradt: egy elhárított pontrúgást követően Fodor Csaba lépett ki a lesre játszó védők közül és a kapus szeme közé, a léc alá lőtte a labdát. A slusszpoént és a bajnokság egyik legszebb találatát a 91. perc hozta meg: Molnár Máté okos előkészítéséből Papp Gábor 28 méterről, belsővel, nagy erővel lőtte ki a kapu jobb felső sarkában táborozó pókokat. Fiaink újabb sikere egyben azt is jelenti, hogy tavasszal a 39 megszerezhető pontból 32-t gyűjtöttek be, ám a sors fura fintora és a még náluk is kevesebbet bukó TF szereplése miatt a dobogó második fokán zártak.
(férfiak – BLASZ III.) ELTE-BEAC I. – '33' FC 6-5
(férfiak – BLASZ IV.) ELTE-BEAC II. – Mahatma Gandhi 2-9
(férfiak – Budapest Bajnokság/II. alsóházi rájátszás) ELTE-BEAC – Malév SC 3:1 (21-25, 25-19, 25-23, 25-19)
Életműdíjjal ismerte el a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség Bárdos György egyetemi tanár munkásságát. Egyetemünk oktatója, az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet korábbi igazgatója az egészségfejlesztés és élettudományok terén végzett több évtizedes munkásságának elismeréséül kapta meg a díjat a MEFS rendkívüli közgyűlésén. A május 19-ei ülésen a szövetség még egy életműdíjat, továbbá a leköszönt elnökség tagjainak - köztük ügyvezető igazgatónknak, Simon Gábornak - aranyplakettet adott át. Választásra is sor került: a Felügyelő Bizottság élére az ELTE kötelékébe tartozó dr. Priczinger Pétert választották a képviselők.
Kiosztásra kerültek még a május 5-én rendezett, Kosárlabda Ünnep keretében lezajlott felsőoktatási büntetődobó rekordkísérlet diplomái. Tizennégy felsőoktatási intézmény vett rész a kísérletben: 46 022 összdobás-számmal és 23 216 db sikeres bedobott büntetővel elmondható, hogy több mint ötvenszázalékos eredményességi rátát sikerült beállítani új magyar rekordnak. A rekordkísérletben résztvevő 14 intézmény, köztük az ELTE képviselőinek Prof. Dr. Kiss Ádám adta át a részvételt tanúsító okiratot.
A közgyűlésen a MEFS főtitkára - és az ELTE-BEAC Polythlon Klub szakosztályvezetője és az ELTE tudományos főmunkatársa -, Dr. Székely Mózes ismertette a MEFS stratégiai tervét, a Hajós Alfréd Terv 2013-2020-ra vonatkozó módosított változatát, amelyeket a közgyűlés egyhangúlag megszavazott.
Vízilabda
(férfiak – Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság, felsőház) ELTE-BEAC Vízilabda DSK – Faterpóló VSE 0-5