O3 KM2 GEO Fqu P4 X0 KTWNVO Bavn1671726165

Jött, látott és győzött a Győr

2022. 12. 21.
O3 KM2 GEO Fqu P4 X0 KTWNVO Bavn1671726165

Az alapszakasz odavágó köréhez hasonlóan, ezúttal is magabiztosan győzött a győri együttes.

Nagyon megnyomta a meccs elejét a zöldmezes Győr, a legutóbbi bajnokit kihagyó Ellenberg 2,5 perc alatt három triplát hintett, 0-11 után jött is az első időkérés Mészárosné Kovács Andreától. Két perc után születtek az első BEAC-pontok, majd főleg Ana Vojtulek eredményességének köszönhetően 7-13-ig sikerült zárkózni. Itt sajnos megállt a felzárkózás, mert bár elől voltak szemet gyönyörködtető megoldások, a mieink védekezését rendre kijátszották a távolról remekül célzó vendégek – a negyed végére Ellenberg negyedik triplája tett pontot, 20-29-nél jött az első kisszünet.

Minden duplánkra győri tripla volt a válasz a második negyed elején – Dombai a hetedik vendég trojkát jegyezte a 12. percben (24-35). Hazai oldalon továbbra is Ana Vojtulek volt a gólfelelős, büntetőből, duplából és tripláról is eredményes volt, ám mivel a pontgyártás terhei a túloldalon jobban megoszlottak, állandósult a tíz pont körüli különbség. Angyal Barbara duplájára Bach süllyesztette el a kilencedik győri triplát a félidő előtt – ezzel 36-48 állt a táblán húsz perc után.

A félidőben az ELTE Oriental Hastánccsoportja tartott látványos bemutatót a parketten.

Az első negyedhez hasonlóan a harmadik játékrész elejét is nagyon megnyomta a vendégcsapat. Ezúttal Dubei és Mompremier állt az övéi élére, kilenc pontjukkal húsz pont fölé ért a különbség (36-57). Zsámár Lili szállt be bátran és jól a meccsbe, de ebben a negyedben kifejezetten sok hiba csúszott a BEAC-os lányok támadásába, így jelentős differenciával fordultak a csapatok a záró etapra (43-69).

A záró negyed elején sikerült ugyan húsz pont környékére zárkózni (53-74), ám a győriek két válogatottja, Dubei és Dombai gyorsan kilenc ponttal terhelték meg a hazai gyűrűt. Az utolsó percekre mindkét oldalon jöttek már a cserék, a mieink magyar sorral zárták a találkozót, mely papírforma-eredményt hozott – jött, látott és győzött a mélyebb rotációval rendelkező, jóval magasabban rangsorolt SERCO Uni Győr.

P I596 F Duu O Cqcvd4 Ms MM7p It X1671726195

E.ON ELTE BEAC - SERCO UNI GYŐR 60-88 (20-29,16-19,7-21,17-19)

E.ON ELTE BEAC: Angyal 8, Vojtulek 25/3, Milkovics, Green 11/3, Tóth 6. Csere: Benke 1, Orosz, Zsámár 5, Radócz 4, Juhász.

SERCO UNI Győr: Ellenberg 19/15, Dombai 13/9, Williams 4, Bach 4, Mompremier 19. Csere: Dubei 14/6, Varga, Rozmán, Weninger 1, Oroszova, Török 11/6, Baffy.

Mészárosné Kovács Andrea: Tisztában voltunk azzal, hogy a Győr erős csapat, és hogy kifejezetten megnyomják az első és a harmadik negyedet. Nem tudtuk sajnos megvalósítani, amit ennek kapcsán megbeszéltünk. Az elején nem tudtuk elkapni a ritmust, ha belül védekeztünk, kívülről dobtak át bennünket, ha a triplavonalat védtük, belülről kaptuk a kosarakat. Az eredmény tükrözik a két csapat közötti minőségbeli különbséget, ugyanakkor a játék összképét tekintve nem éreztem megalázónak a meccset. Küzdöttünk, harcoltunk, a lányok nem adták meg magukat. Vannak gondjaink, amiken dolgoznunk kell, de összeségében a mai mérkőzésen azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk.

Cziczás László: Tartottunk a mérkőzéstől, nem számítottam rá, hogy ennyire dominánsak tudunk lenni. Az utóbbi időben keressük önmagunkat, de ezúttal úgy álltunk a meccshez, ahogy azt kell. Sok jó egyéni teljesítményünk volt, ezúttal távolról is jól dobtunk, de mindennel azért nem lehetünk maradéktalanul elégedetlenek. Az utolsó pillanatig komolyan vettük a találkozót, így nyugodtan és boldogan mehetünk karácsonyozni.

Zsámár Lili: Szeretnék gratulálni. Amikor Andi néni kért, sikerült váltani, de kijött a reális különbség. Néha azért nekünk is sikerült meglepetéseket okozni.

Bach Boglárka: Nagyon örülönk ennek a karácsony előtti győzelemnek. Ma abban tudutnk egy kicsit jobbak lenni, hogy védekezésben tudtunk agresszívabbak lenni, mint a korábbi meccseken. Ebben akartunk előrébb lépni, mert a pontdobással általában nincs gond. Az öltözőben az hangzott el, hogy a hozzáállásunk legyen megfelelő, ezzel azt hiszem, egy percig sem volt gond ma este.

3g2bq2 WPB68 O4e YM0zh4yt CP81671726199
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech