MEFOB 2013 ELTE

Az ELTE pólósai is indulnak a II. MEFOB-tornán!

2014. 03. 29.
MEFOB 2013 ELTE

Tizenegy diákalakulat, köztük az ELTE csapata is részt vesz az április 5-6-ai vízilabda MEFOB-tornán, amelynek a Kondorosi úti Nyéki Imre uszoda ad otthont.

A tavalyi egyértelmű siker után idén is megrendezik a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot vízilabdában. Tizenegy diákalakulat, köztük az ELTE csapata is részt vesz az április 5-6-ai vízilabda MEFOB-tornán, amelynek a Kondorosi úti Nyéki Imre uszoda ad otthont.

Az ELTE-n - egészen pontosan a BEAC-on - 1993-ban alakult vízilabda diáksportkör, amely azóta is üde színfoltja a budapesti pólóéletnek. Az ezredforduló tájékán volt a legeredményesebb a DSK, ebben az időszakban OB II-es bajnok, és Magyar Kupa III. helyezett volt a férfi alakulat.

2002-től egy alapos megújulás után kovácsolódott össze a mostani csapat alapja, amelyben szerepet kapnak a jelenlegi hallgatók mellett az egyetemet végzettek és vendéghallgatók is. Együttesünk nagyon jó lehetőségnek tartja a MEFS-es vízilabda bajnokságot, hiszen az egyetemekre szabott versenyzési lehetőség hiányzik leginkább a magas színvonalú egyetemi sport műveléséhez. Erre a versenyre különböző egyesületekben játszó ELTE-sek állnak össze, hogy képviseljék az egyetemünket a 11 felsőoktatási intézményt tömörítő mezőnyben.

Nem csak 200 egyetemista vízilabdázó lesz ott: találkozhatsz Benedek Tiborral, Faragó Tamással, Gergely Istvánnal és Fodor Rajmunddal is. A rendezvény külön színfoltjának ígérkezik a Kelet-Nyugat elnevezésű női viadal, amelyen felsőfokú tanulmányaikat végző pólós hölgyek szállnak medencébe Merész András, illetve Faragó Tamás irányításával. Merész Andrásnak, a női válogatott szövetségi kapitányának elmondása szerint a csapatokban helyet kap több olyan játékos is, aki a nemzeti együttes színeiben 2013-ban világbajnoki bronzérmet szerzett, így Menczinger Kata és Miskolczi Kitti, vagy a 2012-ben olimpiai negyedik és Eb-harmadik, valamint 2013-as Universiade ezüstérmes Csabai Dóra, Gangl Edina, és Kisteleki Hanna.

Április 5-6-án ott leszünk a Nyéki Imre uszodában! És te?

A tavalyi első ob-t a Corvinus egyetem csapata nyerte a BGF gárdája előtt.

A részvevő csapatok:

Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE),
Szegedi Tudományegyetem (SZTE),
Budapesti Corvinus Egyetem (BCE),
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME),
Semmelweis Egyetem (SE),
Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE),
Károli Gáspár Református Egyetem (KRE),
Pécsi Tudományegyetem (PTE),
Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF)
Debreceni Egyetem (DE)

A vízilabda MEFOB-torna programja:

Április 5. szombat

11:30-12:00 Megnyitó ünnepség
12:55-13:40 BME-ELTE
19:35-20:20 ELTE-Debreceni Egyetem

Április 6. vasárnap

12:00-13:45 elődöntők
14:00-14:45 5. helyért
15:00-15:45 Bronzmérkőzés
16:00-16:45 Női gálameccs
17:00-17:45 DÖNTŐ
18:00-18:30 Eredményhirdetés, díjátadás, záró ünnepség
Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech