GP1 2952

Hosszabbításban győztünk a PINKK otthonában!

2020. 12. 11.
GP1 2952

A december 9-i mérkőzés nagy részében nálunk volt az előny az alsóházi rangadón Kozármislenyben, ám a PINKK nem adta könnyen magát, így végül hosszabbításban sikerült megszereznünk a második győzelmünket az idényben.

Bár a mérkőzés első kosarát a hazai csapat szerezte, gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, így 3-10-es állást követően időt is kért a hazaiak mestere. 3-12 után elkezdte a felzárkózást a PINKK, és a meglehetősen gólszegény első negyed végére kishíján utol is értek bennünket (10-12).

Jáhni egalizált a második negyed elején – szerencsére nem ijedtünk meg a 9-0-ás hazai rohamtól, az első pillanattól remekül kosárlabdázó Janae pontjaira építve 16-23-ig sikerült meglépnünk. Védekezésben nagyon igyekeztünk, bosszantó volt, hogy pár dobás az utolsó pillanatban esett be, és sajnos a bírók sem mindig díjazták határozott mozdulatainkat, így gyorsan gyűltek a faultjaink is. A büntetőkkel jött közelebb a hazai csapat, majd szép támadásokkal és Timi triplájával 8 pontos előnyt építettünk fel (20-28). Kár volt a pontatlanságokért és az eladott labdákért, mert ebből tudott építkezni a PINKK és ismét kiegyenlítettek (28-28). Jól jöttek Dorci büntetői, majd egy újabb hazai egyenlítés után Timi középtávolija és Trixi szép centermunkája, amivel így 4 pontos előnnyel mehettünk a nagyszünetre (30-34).

A második félidőt ismét hazai pontok nyitották, de a Trixi által kiharcolt sportszerűtlennel jól tudtunk élni (32-38). Sajnos beindultak a PINKK tripladobói – míg mi a palánk alatt a remek napot kifogó Trixi-Janae duó megjátszásából éltünk, addig a hazaiak Zubac és Vorpahl távolijaival operáltak. A matek gyorsan kiadja a kettő közötti differenciát, így a hazaiak folyamatosan közeledtek hozzánk, és a harmadik negyedben elsüllyesztett negyedik triplával utol is értek bennünket (48-48). Sarauskaite büntetőivel hosszú idő után újra vezetett a PINKK (52-50), ám Julcsi révén jött egy tripla tőlünk is, majd Janae és Trixi, így egy 0-7-es etappal visszavettük az előnyt. Sajnos Sarauskaite-t dobás közben faultoltuk, így 54-57-tel fordultunk a záró játékrészre.

Ismét triplát kaptunk, ezzel pedig ismét egyenlő volt az állás. Egy ide-egy oda játék zajlott a pályán, senki nem tudott ellépni, bár jellemzően 1-1 ponttal mi tartottunk előrébb. Centereink révén, majd Julcsi tripláját követőem a 34. percre sikerült 6 pontos előnyt kiharcolni (59-65), ám megint jöttek a bosszantó távoli találatok hazai részről, ezzel pedig újra elolvadt az előnyünk. Kezdőink gyakorlatilag pihenő nélkül voltak a pályán, Timi, Julcsi és Janae sem jöttek le a parkettről a mérkőzés hajrájáig (Julcsi akkor is mindössze fél percre). 65-68 után megállt a tudományunk, úgy tűnt, fáradunk, a Vorpahl és a többi légiós által vezérelt hazaiak pedig ijesztőnek tűnő előnyt harcoltak ki (74-70). Szerencsére a lányoknak helyén volt a szívük, sikerült ezúttal nekünk egy 2-9-es rohanást csinálni, ezzel pedig újra vezettünk (76-79), amikor már csak 1 perc volt hátra. Sajnos Vorpahl betalált újra, 33 másodperccel a vége előtt (79-79), és bár Timi értékesítette a megítélt büntetőket (79-81), Tenyér kiegyenlített (81-81). Az utolsó támadásnál Ieshia kezében ott volt a mindent eldöntő találat, ám labdája nem jutott a gyűrűbe, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás öt perce a sok fault miatt kipontozódások sorát és büntetőpárbajt hozott. Mindkét oldalon kulcsemberek szálltak ki, nálunk Ieshia, majd Timi gyűjtötte be az ötödik hibáját, de szerencsére jól sáfárkodtunk a büntetőkkel, így 1-2 ponttal rendre előrébb tartottunk. Vorphal 92-92-nél egy triplával még egyenlített, de Julcsi távolijára már nem érkezett válasz, így egy 45 perces kosárdrámában miénk lett a győzelem! A lányok elképesztő nagyot harcoltak, két magasemberünk dupla-duplát ért el, de a teljes kezdősor 10 pont felett zárt. Ezzel sikerült egy nagyon fontos mérkőzést megnyerni, és behúzni az idény második győzelmét is. Az út hosszú hazafelé, a regenerálódás pedig kevés lesz a Vasas mérkőzés előtt, de az biztos, hogy a lelkünk sokkal könnyebb ezután a győzelem után.

PINKK-PÉCSI 424 – ELTE-BEAC ÚJBUDA 93-95 (10-12, 20-22, 24-23, 27-24, 12-14)

PINKK-Pécsi 424: Vorpahl 35/18, Vári 9/3, Szücs L. 1, Demeter 6, Sarauskaite 22. Csere: Tenyér 2, Jáhni 2, Zubac 14/6, Pucz.

ELTE-BEAC Újbuda: Czank 12/6, Smith 28/3, Mérész 19, Small 15/3, Boros J. 17/3. Csere: Dusanic 2, Koch 2.

Vanja Miljkovics: – Nehéz mit mondani egy hosszabbításos vereség után. Akadtak hullámvölgyeink, meg hullámhegyeink is. Sajnos a lepattanók megszerzésében alulmaradtunk.

Balogh Judit: – A győzelem, az győzelem! Nagyon késő van már, korábbra rendeltük a vacsoránkat, de azt hiszem most a hideg pizza is nagyon jól fog esni.

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech Sportoló Nemzet