Ez sajnos kevés volt...
Érvényesítette az egyértelmű papírformát a hazai pályán játszó DVTk Hun-Therm 2024 első mérkőzésén – sajnos ezúttal fellángolásokra sem futotta a mieinktől.
Tadic és Charles kosaraira Franka válaszolt két duplával a mérkőzés elején, ám utoljára 4-4-nél jegyezhettünk fel szorosabb eredményt a csapatok között. Gyorsan felvette a ritmust a hazai együttes, amit mi nem tudtunk lekövetni, így már az első negyed derekán tíz egység fölé kúszott a differencia (16-4). Angyal Barbi pontjai adtak pár pillanatnyi lendületet, de így is kétszámjegyű volt a hátrány egy negyed után (23-11).
Hogy pozitívumokra tekintsünk, Milkovics Réka hozott össze hét szép pontot a második negyed elején, de hátul nem tudtunk ellenállást tanúsítani. Nem csak egy-egy védésben akadtak komoly gondjaink, de a besegítések sem jöttek, így fordult elő, hogy rendszeresen besétáltak a palánkig a DVTK játékosai. A negyed közepén még 12-14 pont körüli hazai előny így lett közel húsz a félidőre (42-23), és bizony egyetlen olyan mutató sem akadt a statisztikai lapon, ami túl sok bizakodásra adott volna okot.
A nagyszünet után Angyal Barbi és Kolby Morgan is betalált, és az első nagyjából négy perc meglehetősen gólszegény volt (7-6-ot jegyezhettünk fel a negyedben). Mindkét oldalon megsokasodtak a hibák, de sajnos ismét a DVTK tudott ritmust váltani, és miközben mi egyre többet hibáztunk, ők könyörtelenül használták ki minden bizonytalanságunkat. 51-31 után óriásit futott a hazai együttes, mire eszméltünk, már harmincon túl járt a különbség a két együttes között – 68-33-ról fordultunk rá az utolsó játékrészre.
Kolby Morgan termelte sorozatban a pontokat a záró etap elején, de társak kevéssé akadtak, ráadásul a DVTK minden felállásban eredményesen tudott kosárlabdázni, pedig mindkét vezetőedző forgatta az együttesét rendesen. Mondhatjuk, hogy ez nem a mi esténk volt, mert bár a vereség ténye gyakorlatilag borítékolható volt, ezúttal a játéknak egyetlen olyan eleme sem volt, amiben valódi partnerei tudtunk volna lenni a listavezetőnek.
Van mit elemzeni és tanulság akad bőven, amit le kell vonni, mielőtt péntek este a TFSE pályáján újra feldobják a labdát.
DVTK HUN-Therm - E.ON ELTE BEAC 78-45 (23-11, 19-12, 20-10, 10-12)
DVTK: Aho T. 5/3, Aho N. 13, Charles 21/6, Jovanović 4, Tadić 6. Csere: Lelik 10, Toman 3/3, Grigalauskytė 7, Tenyér 5/3, Vég-Dudás 2, Fárbás 2. Vezetőedző: Völgyi Péter.
BEAC: K. Morgan 12/3, Angyal B. 9/3, Katona 1, Pavić 2, Tóth F. 4. Csere: Ozola 4, Zsámár, Orosz 2, Milkovics 7/3, Juhász 4, Drahos. Vezetőedző: Mészárosné Kovács Andrea.
Völgyi Péter: Nagyon sok feladatot tűztem ki ma a csapat elé, fel kellett vennünk újra a ritmust, nagyon régen játszottunk mérkőzést – a heti két-három mérkőzéses ritmus után nagyon fura volt 16 nap szünet után pályára lépni. Támadásban és védekezésben is próbáltunk ebben az öt napban az edzéseken gyakorolni, ezeket részben sikerült is megoldani. Kívülről nagyon rosszul dobtunk, de az ellenfelünk is, ezt ma is támadólepattanókkal tudtuk ellensúlyozni. Ahhoz képest, hogy milyen hosszú szünetünk volt, nem játszottunk rosszul. Két nagyon fontos Euroliga-mérkőzés vár ránk a következő tíz napban, illetve a Sopron ellen egy hazai bajnoki – mindhárom meccs rettenetesen fontos lesz, ezért remélem, hogy ennél csak jobban fogunk tudni játszani.
Mészárosné Kovács Andrea: Nem az a probléma, hogy kikaptunk, tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de én nagyon szégyellem magam, hogy semmi ellenállást nem tudtunk tanúsítani még pillanatokra sem. Én maximálisan csalódott vagyok, nehezen tudok mit mondani most.
Kaila Charles: Szerintem jó mérkőzést játszottunk, különösen azt figyelembe véve, hogy milyen hosszú szünet előzte meg ezt a mérkőzést. A védekezésünk ma is jól működött, kifizetődött a munka, amit edzéseken ebbe fektettünk a mérkőzés előtt. A játékunk egyben van, vannak még elemek, amiket lehet csiszolni, de összességében jól állunk. Megyünk tovább, készülünk az előttünk álló mérkőzésekre, és igyekszünk még keményebbé tenni a védekezésünket, mert ha az jól működik, akkor már van egy tartása a játékunknak.
Juhász Angéla: Tudtuk, hogy egy nagyon kemény mérkőzés lesz, számítottunk is erre, készültünk is a Diósgyőrből, de sajnos nem tudtunk megvalósítani mindent, amit az edzőnk kért. Fejben nem teljesen voltunk itt, péntekig van időnk összeszedni magunkat, és a TFSE ellen bebizonyítani, hogy bennünk van a tudás.