Exatlon sztárok a BEAC színeiben - ilyen volt a Spartan Winter Sprint
Szabó-Thomka Hanna és Mischinger “Vestator” Péter a BEAC színeiben állt rajthoz január 18-án, a besztercebányai Spartan Winter Sprint versenyen
Hiába hatalmas intézmény az ELTE, és sportolnak már több mint 5200-an a BEAC-ban, mégis nehéz olyan személyeket találni, akik nagy sikerrel tudják reprezentálni az egyesületet az internet nagy világában. Idén viszont rögtön két ilyen személlyel is sikerült együttműködnünk! Szabó-Thomka Hanna, a szombathelyi ELTE campus végzős testnevelés-földrajz szakos tanára, és Mischinger "Vestator" Péter (ELTE IK-n végzett hallgatónk), a 2019-es Exatlon verseny sztárjai immár a BEAC fekete-fehér színeiben álltak rajthoz január 18-án, a besztercebányai Spartan Winter Sprint versenyen.
Vesty tollba is mondta a Besztercebányán tartott Spartan Winter Sprint élményeit:
"Ha valaki téli versenyre vállalkozik, nem hátrány ha elvonatkoztat a nyári versenyektől. Olyan szinten más dimenzió, hogy ha hasonlítgatni akarod, annak csak csalódás lesz a vége (pl. nem leszel nyakig saras. Nekem elhiheted, én mindent megpróbáltam.)
Természetesen ahogy az lenni szokott, mikor télen kidugom az orrom a meleg lakásból, azonnal elkezdtem fázni. Ennek köszönhetően természetesen sícuccban érkeztem Hannáék társaságában - hajnali 9 óra körül - a helyszínre. Szerencsére csak a kezem és az orrom lógott ki a ruha alól, így csak azok fagytak le indulás előtt, a fontosabb testrészeim nem. Ezen azért még túl tudtam tenni magam, de volt két nagy gondom a versennyel, amin azért nem nagyon sikerült.
Először is sajnos nem volt hó. Ha már fázom, akkor legyen már hó, legyen értelme a hidegnek. Szóval egy csúnya nagy feketepont a Spartan szervezésének, hogy nem intéztek legalább hóágyúkat. Másodsorban pedig nem lehetett a kajasátorban kártyával fizetni, én meg a hajnali működésképtelen agyamnak köszönhetően nem vittem magammal eurót. Így nem sikerült sült kolbásszal doppingolnom a versenyre.
A fenti eget rengető problémáim ellenére a verseny hozta az elvárt színvonalat, amit nagyban emelt, hogy ismét Hannával vágtunk neki (még ha külön futamban is) immár a BEAC színeiben. A fotózkodás után nem is olyan sokkal egyesével el is rajtoltunk életem első Winter Sprintjén, aminek az induló szakasza fárasztóbb volt, mint amire számítottam. Egy szerpentinen kellett felfutni a hegyre, mintha mondjuk a Gellért-hegyre szaladtunk volna fel. Persze azért nem volt olyan horror, mondjuk egy eplényi indításhoz képest. Az első „normális” (tehát burpee-s) akadály a balance volt. Ez azért jellemzően szokott menni, így megtöröltem a lábamat és nekilendültem. Két lépés után vissza is csúsztam a kezdeti pontra és lepottyantam csakúgy, mint az emberek 90%-a. Én meg azt hittem, csak simán bénák és azért nyomják a büntit, de nagyon csúszott az akadály.
Nem sokkal később jött a majomlétra, amitől minimálisan tartottam, mert valljuk be, nem vagyok épp edzésben. De a rutin, az évek, meg az acélos(nak nem mondható) izomzatom, kitartottak és kacarászva végig majomkodtam rajta. A szemfülesebbje erről még képet is láthat a neten. Egyesek panaszkodtak, hogy az első rúd magasan és messze volt… Nekik javaslom a magassarkút a következő versenyre.
De mint tudjuk Isten nem ver bottal, így a szemtelenségemnek is megvolt a böjtje: kétszer is akkorát estem, hogy öröm volt nézni. Az első, a kisebb egy füves részen megbúvó jégfolton esett meg, ahol elegánsan a hátsó felemre ültem. A második ennél sokkal nagyobbra sikerült, ugyanis egy kanyarnál az aszfalton szálltam el és annyira ráestem a műtött csuklómra (igen tudom, hogy mindkettő műtött), hogy innentől nem tudtam rátámaszkodni és pl. a negatív falon alkarral kellett átmásznom.
Szerencsére minden mást jól vitt. A lándzsát a félisten Akhilleusz se dobhatta volna szebben és a Multirig-szerű gyűrűkön (fene se tudja, hogy hívják) is bemutathattam készség szintű gibbon mozgásomat (talán instára is felteszem). Úgy tűnik a majomkodásra bármilyen állapotban képes vagyok.
Sajnos az időm nem lett annyira elegáns, 1 perccel túlmentem az 1 órás időn, de ennyire futott bibis kézzel és pohos testtel. No de sebaj, itt az ideje levetni a téli malacjelmezt és dicső hoplitaként nekivágni a következő Spartannak (természetesen ismét a BEAC aegise alatt).
Puszi, pacsi nomeg AROO!"
Juhász Péter, a BEAC Spartan társalapítója, a csapat vezetője így értékelte a versenyt.
"Életem első téli versenye volt ez. Hatalmas elvárásokat nem támasztottam magam elé, hiszen rendesen még formában sem voltam és mivel amúgy is hajlamos vagyok az esésekre, így a jeges pályán elterveztem a biztonságos teljesítést. Ez az első 500 méteren megbukott körülbelül, amikor az aluljáróba menet a második lépcsőfokon dobtam majdnem egy hátast. Azután jött egy cikkcakkos túraút a dombtetőre, amin több jég volt, mint nem. Itt sajnálatos módon az egyik megcsúszásnál olyan rosszul támasztottam ki, hogy a -1 fokos hőmérsékletnek köszönhetően a vádlim begörcsölt. Ez visszavett elég sokat az elkövetkezendő 1-1,5 kilométeremből, mire hatott a magnézium és normál tempóban tudtam haladni tovább.
A balance akadály a nyirkosságával és a sáros cipővel kombinálva kötelező haladási irányt mutatott a büntető burpee zóna felé. Innentől viszont tudtam, hogy nagyjából már csak 2 akadály foghat ki alapesetben rajtam (az akadályok kivételesen előre tudtuk). Számításaim be is jöttek, hiszen az elkövetkezendő akadályokon csak úgy átvágtattam. Igaz a homokzsák cipeléssel most szenvedtem meg leginkább. A fagyos időnek köszönhetően egyes zsákokban úgy összeállt a homok, hogy nem lehetett nyakra tenni kényelmesen, hanem féloldalasan kellett cipelni. Ez lecsúszott, vándorolt...így a tervezettnél sajnos sokkal több időt pazaroltam mérgelődéssel, igazítással mint amennyit kellett volna.
A jól futható terepnek köszönhetően gyors pálya volt. A Z falnál jött a következő burpee...ezt bele is kalkuláltam előre. Viszont nagy meglepetésemre, amikor a Z falnál felálltam azt mondtam magamnak nincs az az Isten, hogy én még egy burpeet csináljak. Pedig a következő akadály a mumus dárda volt...Odaálltam és úgy eldobtam, mint ahogy Leonidas nyila szállt Xerxész felé a 300 című filmben. Pont bele a szalmazsák közepébe. Nagy büszkén futottam tovább, ahol már csak többek között a kedvenc akadályaim voltak hátra, mint a kötélmászás, a zsákhúzás és a multirig.
Összességében kellemes, jóleső futam volt. A veszprémi hétvégére már gyülekezünk szép számmal, de várunk mindenkit sok szeretettel a csapatban! Hanna és Vesty is fog még BEAC színekben futni! Csatlakozzatok ti is a BEAC Spartan csapathoz!
Az erő legyen veletek! Aroo"
Fotók: Spartan Race és id. Juhász Péter