Ennél többet reméltünk
Bár az első negyedet megnyerték NBI-es lányaink a bajnokcsapat otthonában, utána átrobogott a mieinken a Sopron Basket, és ezúttal sajnos a játék egyetlen elemében sem mutattak a lányok bizakodásra okot adó jeleket.
A mérkőzést megelőző ünnepi hangulatból mi ébredtünk hamarabb a Sopron Basket otthonában, elsősorban Tóth Frankának köszönhetően, aki a meccs elején nagyjából ott folytatta, ahol Győrben egy hete abbahagyta. Egy perc alatt szerzett 4 pontjával vezettünk, majd a második percben, hetedik pontja után időt is kért Gáspár Dávid (2-8). Lehetett volna nagyobb az előnyünk, de a büntetőkkel már megint hadilábon álltunk, aki csak odalépett a büntetőre, hibázott a vonalról. A Sopron a műtétje után visszatérő Brooks és Böröndy vezetésével kezdte a felzárkózást, át is vették a vezetést, de a negyed végén minimálisan mi tartottunk előrébb (17-19).
A második negyed első pontjait is mi jegyeztük Josipa Pavic révén (17-21), ám ezt követően megállt a tudományunk, elől és hátul egyaránt. Akármilyen összeállítással is próbálkozott vezetőedzőnk, Mészárosné Kovács Andrea, nem volt senki, aki kirángatta volna a csapat szekerét a kátyúból. Lassan, körülményesen támadtunk, a védekezésben pedig rendre lekéstünk, így hagytuk, hogy a Sopron lendületbe jöjjön. 7 percre nyúlt a gólcsendünk, ezalatt az egyre jobban belelendülő hazaiak 18-0-át csináltak, és magabiztos előnyre tettek szert (35-21).
A második negyedben elvesztett fonalat nem sikerült megtalálnunk a harmadik negyedben sem, így állandósult a húsz pont körüli differencia a két csapat között. Pontot leginkább magasembereinktől remélhettünk, mivel távolról és középtávolról egyaránt rendkívül pontatlanul céloztunk. A harmadik negyed derekán ismét vett egy új lendületet a hazai együttes, 11-2-es rohanásuk után 25 pontra hízott a differencia (66-41). Katona Bogi öt pontjával tudtunk picit faragni a hátrányból a záró felvonásra (68-46).
Nem sok kérdés maradt nyitott a negyedik negyedre, melynek első perceiben egyik csapat sem iparkodott a pontszerzéssel, sokáig 2-2-es negyedbeli eredményt rögzíthettünk. A soproniak győzelme nem forgott veszélyben, a végjátékra jöttek a fiatalok náluk is, ám a mérkőzést stílusosan a visszatérő, ihletett formában kosárlabdázó Jelena Brooks kettese zárta le.
Mi tagadás, amennyire a múlt heti győri mérkőzés után, a vereség ellenére is pozitív érzésekkel távoztunk a parkettről, most ugyanezt nem mondhattuk el a 40. perc végén – ezúttal sajnos a játék egyetlen elemében sem tudtunk maradandót alkotni.
Mese nincs, dolgozni kell tovább, és ennél sokkal többet nyújtani a Vasas elleni mérkőzésen, szombaton este, hazai közönség előtt.
SOPRON BASKET – E.ON ELTE BEAC 82-58 (17-19, 26-8, 25-19, 14-12)
Sopron Basket: Turner 7, Fegyverneky 10/6, Toman 3, Brooks 26/9, Varga 9. Csere: Szikszai -, Böröndy 17/9, Kókai -, Janzsó -, Sitku 6, Papp 4, Völgyi -.
E.ON ELTE BEAC: Morgan 12/3, Gábor 4, Tóth 14/3, Angyal 3, Pavic 16. Csere: Ozola -, Orosz -, Milkovics 4, Zsámár -, Katona 5/3, Drahos -, Juhász -.
Gáspár Dávid: Nagyon komolyan vettük a mérkőzést, komolyan készültünk belőlük. Örülök, hogy egy nagyobb arányú győzelmet sikerült aratnunk! Nem feltétlen számítottam erre. Épülő és tanuló fázisban levő csapat vagyunk, ahol a játékosok összeszoktatása, rendszerbe gyúrása zajlik. Sok fiatal van a keretünkben és egyúttal örülök annak is, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni. A játék jobb volt, mint az előző kettőn. Nagyszerű volt a hangulat, három negyeden keresztül jó kosárlabdát játszottunk! Ezen az úton szeretnénk haladni tovább. A BKG otthonába utazunk, idegenben mindig nehéz pályára lépni. Igyekszünk ott is jó játékkal előrukkolni.
Mészárosné Kovács Andrea: Mindenki úgy láthatja, hogy az első negyedben jól teljesítettünk, de látszott, hogy nem vagyunk elég agresszívak, nem azzal az összpontosítással kezdtünk, amit szerettünk volna. A második negyedben kiütközött a fizikális különbség, az eltérő gyorsaság, és meg is adtuk magunkat. Nagyon rossz szájízzel néztem végig. Próbáltunk változtatni, de nem volt előremutató, amit láttam. Gratulálok a Sopronnak és Jelenának, aki extraklasszis teljesítményt nyújtott!
Böröndy Vivien: Arról beszéltünk előzetesen, hogy próbáljunk meg odafigyelni a bemelegítésre és kezdjük jól a mérkőzést. Ez nem valósult meg, de a második negyedben kapcsoltunk és fordítottunk. Amit megbeszéltünk játék terén, azt megvalósítottuk. Voltak természetesen hibák, de azokat igyekszünk kijavítani.
Josipa Pavic: Nehéz mérkőzésre számítottunk, de nem tudtuk megmutatni azt, amit dolgoztunk a héten. A hibákon gondolkodni kell és felkészülni a jövő heti kemény csatára.