Csere Gáspár: kötelező győzelem az ELTE képviseletében
A március 20-án zajló Budapesti Nyílt Futóverseny keretében került megrendezésre a Budapesti Egyetemi és Főiskolai bajnokság is. Csere Gáspár (ELTE PPK), atlétikai szakosztályunk versenyzője a keddi 8000 méteres utcai futás után az egyetemi bajnokságban is rajthoz állt vasárnap és a férfiak 6000 méteres számát fölényesen nyerte az ELTE képviseletében.
Mit jelentett számodra ez a verseny?
Félig edzés volt, félig kötelezettség. Edzés a tavaszi félmaratonra és a 10 000 méterre is. Kötelezettség, hiszen az ELTE-t kellett képviselnem. Ú;gy gondoltam rá, mint verseny, amit „jó lesz megnyerni”. Tudtam, hogy nincsenek nagy ellenfeleim (esetleg a felnőtt mezőnyben lett volna). A keddihez hasonló jó futást szerettem volna teljesíteni, s ez sikerült is. A mai tempó (körülbelül 3 perces), ugyanaz volt, mint a keddi, bár 2 km-rel rövidebb, de az utcai futás volt. Ez inkább, mezei jellegénél fogva saras. Mindenesetre az elő hely és az idő (17:23) is jó volt, és ezért Imre bácsi [Szabó Imre, edző] is elégedett volt.
Hogy érezted magad futás közben?
Elég otthonosan mozogtam, a decemberi Mezei EB-nek köszönhetően. Azóta nincs problémám a terepfutással. Sokan szögesben voltak, de én maradtam a simatalpú cipőnél. Részint, mert már rég volt rajtam szöges, részint mert szívesen éltem a rövid járdaszakasz kínálta lehetőséggel (így ott nem kellett a füvön futnom). Ez nem bizonyult hátránynak. Az első kör második felétől vezettem, futottam a saját tempómat. Nem bánom, hogy nem a felnőttek közt indultam, most elég volt a négy kör (a hét helyett).
Ferenc Kata