A Népsport 1981. szeptember 17-i számában így számolt be az elképesztő eredményről:

Éjszaka. Fiatal nő az erdőben. Zörren a lába alatt az avar, a fák ágai bele-bele kapaszkodnak ruhájába, itt— ott kék fénypontként világítanak a szentjánosbogarak. Apró zseblámpájával feléjük villant: valóban azok-e. Aztán a gyaloglást kocogással váltja fel, talán mert vaddisznó röfögést hall. Apró hátizsákjából menet közben szedi elő a zsemlét, majd a csokoládét, elmajszolja. Pihenésre nem sok időt hagy.

Hogy miért ez az éjszakai. erdőjáró sietség? Patóné Szabó Júlia, történelem, orosz és világnézet szakos tanárnő, a BEAC Természetjáró Szakosztályának tagja, egyike azoknak, akik a Kinizsi Természetbarát Egyesület Encián-szakosztályának huszonnégy órás, nonstop 100 kilométeres túráján részt vettek. A 192 induló közül csupán 11 nő vállalkozott arra, hogy Csillaghegyről megtegye Pilisen keresztül Szárligetig a hosszútávú túrát. A célba 24 óra, illetve jóval kevesebb idő alatt hetvennyolcán érkeztek, köztük három nő! A gyengébbik nem első célba érője Patóné Szabó Júlia.

Miután már kipihente a férfierőt kívánó gyaloglás fáradalmait, megkértük, foglalja össze tapasztalatait.

— Hét éve túrázom a BEAC-ban, diákkoromban kosaraztam, jelenleg ODK-vezető is vagyok, és most már férjemmel minden hét végén kirándulok. Az újságban olvastam az Encián-szakosztály kiírását és barátaimmal együtt rögtön latolgatni kezdtük, meg tudnánk-e tenni egy nap alatt á 100 tálaméiért. Eddig a legnagyobb távolság, amit végiggyalogoltunk, 45 kilométer volt Velemtől Szelestéig. Férjem Prágában ösztöndíjas, így ezúttal nélküle vágtam neki, négy társammal az áhított útszakasz megtételére. Nagyon ügyeltem arra, hogy felszerelésem „komfortos’’ legyen, tehát pillekönnyű, bejáratott. Konzervet nem vittem magammal, mert súlya egyáltalán nincs arányban kalóriaértékével, örültem, és jó hasznát vettem az Encián-szakosztály tájékoztató füzeteinek, térképének és útbaigazító jótanácsainak. Elkezdeni a gyaloglást nem nagy ügy, de 20—30 kilométer megtétele után folytatni, már dicsérendő dolog. A 28 éves tanárnő gondolkodott így, és Mogyorósbányánál meditált először azon, hogy milyen jó érzés lehet célba érkezni. Miután a Gerecsében letértek a kék jelzésről, eltévedtek és egy órát bóklásztak a szuroksötétben. Egyik társuk fel is adta. Júlia harmadmagával tovább rótta a hegyet, völgyet és másnap hajnali 4.55 órakor megérkezett tizennegyedikként a szárligeti vasútállomásra. Kitörő örömmel várták BEAC-is-ta túratársai, akik csupán csak autóval vállalkoztak az útra. Mindenesetre öt liter madárfejet vittek magukkal, gondolván, megérdemlik a gyaloglók a kedvenc ételüket.

— Mit csinált a „Kinizsi százas” megtétele után? — Újságot vettem, körülbelül másfél órát aludtam és elmentem férjem szüleihez, megvinni a hírt. Még aznap este kiadósat tornásztam, nehogy hétfőn remegő térdű, megviselt, fáradt „bajnokot” köszöntőének a diákjaim, örültek a teljesítményemnek, csak rögtön arra kértek, ha osztálykirándulásra megyünk, vagy 20-án a Ságvári Endre-emléktúrára, a 100 kilométernek csak a tizedét gyalogoljuk. Beleegyeztem, mert a túravezetőnek a leggyengébbekre kell méreteznie az útvonal hosszát.

És még néhány elképesztő BEAC-os eredmény a 20. századból:

Kulcsár Ferenc (1949) 18 teljesítés
1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1998, 1999, 2000, 2002

Patóné Szabó Júlia 6 teljesítés: 1981, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986

Pató János 3 teljesítés: 1982, 1983, 1986
Tolner László 3 teljesítés: 1982, 1983, 1986
Torma Tamás 3 teljesítés: 1984, 1986, 1991

Erdei Sándor (1954) 2 teljesítés: 1981, 1983
Hajnal Katalin 2 teljesítés: 1982, 1988
Mészáros János 2 teljesítés: 1983, 1992

Ablonczy Péter 1 teljesítés: 1981
Hegedűs Mihály 1 teljesítés: 1985
Nagy Péter (1954) 1 teljesítés: 1982
Paul Ágnes dr. 1 teljesítés: 1982