Főcím

Az én pole-történetem - avagy egy rendhagyó év a BEAC Polefitness-ben

Marosi Mónika írása
2021. 05. 17.
Főcím

Marosi Mónika a BEAC Polefitness csapatának tagja! Történetét a sporttal való megismerkedéséről, az elmúlt egy év nehézségeiről az alábbiakban olvashatjátok.

Marosi Mónika vagyok, az ELTE hallgatója, egyben a BEAC Polefitness oszlopos tagja. Az előző tanév 4 hónapos, majd az idei, több mint féléves leállást követően hamarosan újra indulnak edzéseink a Bogdánfy úti Sporttelep Tükrös termében. El sem tudjuk mondani, mennyire izgatottan várjuk már az újbóli találkozást, valamint a személyes edzések újabb kihívásait és sikertörténeteit! Azonban mielőtt ott folytatnánk az életünket, ahol a járványhelyzet miatt/előtt abbahagytuk, arra gondoltunk, szívesen mesélnénk egy kicsit a közösségünkről és az elmúlt egy évünkről!

Na, de kezdjük a legelején... 2017-ben találkoztam először a rúdsporttal, ám a tündérmesékkel ellentétben számomra nem volt szerelem első edzésre. Számos stúdió és edző köreiben megfordultam már, ám egyetlen korábbi egyesület sem bírt maradásra. Egészen addig, amíg a sportág vonzása és hiánya az életemben olyan erősnek nem bizonyult, hogy úgy döntöttem, végre jelentkezem a BEAC Polefitness nyári szezonjára. És ekkor – mondanom sem kell – minden megváltozott.

Az elmúlt 20 évben két dolgot kerestem: felbecsülhetetlen emberi kapcsolatokat és az én saját "sportomat". Nos, az ELTE-BEAC Polefitnessnek köszönhetően a rúdsport szenvedélye rövid időn belül életem egyik legmeghatározóbb pontjává vált. Rengeteget kaptam a sportágtól: általa megtanultam értékelni és szeretni önmagam. Míg az erőelemek által bátorságra leltem, a művészi koreográfiák során megélhettem a kreativitásom és az önkifejezést. A művészet és a sport ötvözetének új világa tárult fel előttem, ahol olyan készségeket sajátíthattam el, melyekre kicsi korom óta vágytam, ám amelyeket sosem láttam meg magamban korábban. Emellett pedig részévé válhattam egy közösségnek, melynél szeretetteljesebbel és motiválóbbal még sosem találkoztam ezelőtt.

IMG 20210514 124303

Ekkor azonban épp 2020-at írtunk… Talán soha nem kapott még ilyen kiemelt jelentőséget, hogy mind fizikailag, mind szellemileg és lelkileg támogassuk egymást. Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogy a BEAC Polefitnessben e téren is remekül vettük az akadályokat.

Nemcsak, hogy nem telt el nap a közösségi csoportjainkban zajló üzenetváltás nélkül, de a BEAC és ezen belül az egyes szakosztályok is olyan társadalmi szerepköröket testesítettek meg, mint a felelősségteljes fertőzés-megelőzésre és járványhelyzet kezelésre való nevelés, a fizikai egészség és az immunrendszer védelmének megőrzése érdekében egészséges életmódra ösztönzés, valamint tanítványainak rendületlen személyes támogatása az embert próbáló bizonytalanság minden pillanatában. A BEAC Polefitness sportolóiért folytatott tevékenysége, folyamatos kommunikációja, illetve online edzéseink közösségépítő és -megtartó ereje olyan köteléket kovácsolt, amely nemcsak a globális pandémiát, de világot körülölelő távolságokat is legyőzött. A virtuális térben az online edzéseken keresztül régi és új tanítványaink, vissza-visszatérő edzőink leltek kikapcsolódásra, feltöltődésre és támogatásra egymás társaságában a világ legkülönbözőbb pontjain – Budapesten, Gödöllőn, Szegeden, a dániai Koppenhágában vagy éppen a spanyolországi Valenciában.

IMG 20210514 124552

Az elmúlt egy év nehézségei ellenére is töretlen az a közösség, amelynek tagjait a sport különleges szeretete hozta és köti össze, ám amelynek összetartása mára jóval túlmutat az edzéseken. A BEAC Polefitness szárnyai alatt egyesült az a céltudatos egyéniségekből álló csapat, ahol kortól, nemtől, előképzettségtől függetlenül vagyunk egymás inspirációi és támaszai. Amikor egy rúdsportoló társunk a BEAC színeiben lép színpadra, nem csupán egy egész sportszervezet, de egy hatalmas család is áll mögötte. Ugyanilyen érzés fellendülni a rúdra egy átlagos csütörtök délutánon. És ezen töretlen támogatást, elfogadást, illetve kölcsönös szeretetet tükrözik sikereink: versenyeredményeink, sportszakmai fejlődésünk, valamint csapatunk tagjainak személyes életútja.

Ide tanulni, fejlődni, változni, ugyanakkor nevetni, küzdeni és világot megváltani járnak emberek. Bármely életszakaszban is tévedjünk a Bogdánfy úti Sporttelep Tükrös kistermébe, megannyi motiváló személyiség, megszívlelendő élettapasztalat és felejthetetlen élmény fogad minket. A tükrök előtt nemcsak lélegzetelállító erőelemek és varázslatos mozdulatok kelnek életre, hanem magabiztos emberek, soha nem látott ambíciók, s végül, de nem utolsó sorban életre szóló barátságok születnek.

Az ELTE-BEAC Polefitness mára egy életérzés, amelyet örömmel és büszkén viszünk magunkkal az edzésekre, a Gólyatáborokba, a Sporthetekre és a mindennapjainkba. BEAC Pole-osnak lenni azt jelenti: hinni önmagadban, legyőzni a saját korlátaidat, elfogadni és tisztelni a másikat, hazaérkezni a Tükrösbe és lerázni a társadalmi elvárásokat, elérni azt, amiről eddig álmodni sem mertél, valamint büszkének lenni arra, aki voltál, aki ma vagy, és aki a jövőben lehetsz.

Légy Te is részese! Következő cikkünkben megtudhatod, Mi vár Rád Nálunk az edzéseken, és hogyan csatlakozhatsz az újranyitás első szezonjaiban!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech