Augusztusban is BEAC Polefitness!
Augusztusban is folytatódnak a BEAC Polefitness órái: a hét minden napján várunk titeket kortól, alkattól, előképzettségtől függetlenül a polefitness és a karika edzéseken is.
A BEAC Polefitness csapata szeptemberben ünnepli 6. születésnapját, amely azóta több száz fős közösséggé nőtte ki magát, és szorgalmi-, illetve vizsgaidőszakban is egyaránt várja az érdeklődőket. Az idei utolsó nyári szezon augusztus 9-én indul: ezúttal is négy héten át, minden hétköznap, több délelőtti és délutáni időpontban, három különböző óratípussal vár titeket a csapat. A korábbi tagok számára fontos információ, hogy a tavaly beragadt bérletüket felhasználhatják a nyári órákon is.
Hogyan zajlik a jelentkezés?
Az órarend ismeretében e-mailben jelentkezhettek a lejjebb megadott elérhetőségen. Egy bérlettel egy kijelölt időpontra járhattok négy héten keresztül, ám minden második bérlethez kedvezményes áron juthattok hozzá. Az edzéseken vegyes csoportban zajlik az oktatás, vagyis kezdő és haladó is jelentkezhet az egyes időpontokra. A regisztrációt követően néhány napon belül e-mailben kaptok meg minden szükséges információt, többek között a befizetés felületéről és módjáról, valamint az edzések menetéről.
Időpontok: Az órarend az ELTE-BEAC Polefitness & Aerial oldalon ITT található.
A szezon indulásáig a BEAC Polefitness csapata a változás jogát fenntartja, a jelentkezők számának függvényében egyes órák összevonásra, törlésre kerülhetnek. Természetesen túljelentkezés esetén további órák kerülnek meghirdetésre.
Helyszín:
ELTE-BEAC Sporttelep – 1117 Bp., Bogdánfy utca 10.
Tükrös terem (IV. feljáró, I. emelet)
Kiskondi (IV. feljáró, Fsz. lépcső mellett)
Árak a 4 hetes szezonra:
ELTE hallgató/dolgozó/alumni
Egy bérlet: 5.600 Ft
Két bérlet: 10.000 Ft
Külsős
Egy bérlet: 6.800 Ft
Két bérlet: 12.400 Ft
Regisztrálni az [email protected] e-mail címen tudtok. Kérjük, mindenképpen várjátok majd meg az e-mailes visszajelzést foglalásotok rögzítéséről. Ezt követően kapjátok meg a befizetés további instrukcióit és az első óra előtti tudnivalókat.
Mindeközben a BEAC Polefitness trikók továbbra is folyamatosan elérhetőek számotokra a BEAC webshopban, valamint személyesen a BEAC irodában.
Szeretettel vár titeket a BEAC Polefitness személyes és online edzésein!