A Vasas nyerte a fővárosi derbit
Az első negyedben túl nagy előnyt adott Nb1-es csapatunk a vendég Vasas Akadémiának, és ezt nem tudták a lányok ledolgozni a meccs maradék 30 percében.
4-4-ig egyenlő volt az állás, innen azonban a Vasas kapcsolt nagyobb tempóra, 4-11-re léptek el. Két amerikai légiósunk hozott bennünket közelebb, 8-11 után akár egyenlíthettünk is volna, helyette azonban Fraser révén a Vasas nyújtotta a távolságot (8-13). Az első perctől kezdve hadilábon álltunk a dobóformával, és mivel a lepattanók rendre a pirosmezesek kezében landoltak, nem volt esélyünk zárkózni. Állandósult a 4-6 pontos vendég előny, és a negyed utolsó perceiben nem is tudtunk betalálni, míg a Vasas élt a felkínált lehetőséggel, és a 11 pontos Bach vezérletével már az első negyed végére kétszámjegyűre hizlalták a különbséget (12-23).
Ajtó-ablak ziccer maradt ki nálunk a második negyed elején, és ötödik triplakísérletünk sem ért célba – látva sokasodó gondjainkat, vezetőedzőnk, Balogh Bubu kikérte első idejét. Nem tudtunk áttörést elérni sem elől, sem hátul, így a 15. percre 15 pontosra hízott a Vasas előnye (14-29). Bár 10 pontra vissza tudtunk jönni (24-34.), sajnos ennél közelebb nem sikerült zárkózni, a negyed végén pedig Papp büntetői állították vissza a tetemesnek mondható különbséget (30-43). A statisztika egyértelmű képet festett a gyengeségeinkről, távolról nem találtunk be, közelről 27 százalékkal céloztunk, míg a félidőben hét lepattanóval kevesebbet szedtünk ellenfelünknél.
Harcosan jöttünk ki a második félidőre, de ez csak arra volt elég, hogy pillanatokra beérjünk tíz pont alá (34-43, 37-45). Nagyon sokat hibáztunk támadásban, a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, és távolról sem tudtunk betalálni. Sajnos továbbra sem ment a lepattanózás, a kihagyott helyzeteinket könyörtelenül büntette meg a pasaréti alakulat. Centerünk, Janae Smith dobta első triplánkat a 27. percben, majd Boros Julcsi harcossága ért büntetőket (45-52). Több támadásunk is volt, ahol közelebb érhettünk volna, de ezekre rendre elhaltak, így bár a negyedet megnyertük, a Vasas 8 pontos előnyről várhatta a záró felvonást (45-53).
Tóth palánkos tripla, nálunk eladott labda, majd Papp dudaszós triplája, így indult a záró játékrész, és 9. perccel a vége előtt végleg eldőlni látszott a mérkőzés. Fokozódott a harc a pályán, Mérész Trixi kapta meg az ötödik faultját, ráadásul reklamálásért még technikait is ítéltek ellene (50-63). Voltak felvillanásaink, de nem volt bennünk elég erő már fordítani, így a Vasas végül 14 ponttal nyerte a találkozót (56-70).
A szombati, Győr elleni találkozónk a győriek betegsége miatt elhalasztásra került, így legközelebb egy hét múlva, a Ludovikán az Csata vár ránk.
Nb1, 4. forduló
2020. október 14.
ELTE BEAC Újbuda – Vasas Akadémia 56-70 (12-23, 18-20, 15-10, 11-17)
BEAC: Czank 8, Small 17/3, Boros 9, Dusanic 4, Smith 18/3. Cs: Mérész, Szabó, Koch, Laufer.
Vasas: Papp 11/6, Tóth O 11/3, Bach 20/3, Budácsik 4, Fraser 15. Cs: Smailbegovic 3/3, Madár K. 6, Szerencsés, Mudra.
Kipontozódott: Mérész 33. perc
Balogh Judit: "Az első negyedet nagyon elrontottuk, nagy előnyt adtunk a Vasasnak, és onnantól csak futottunk az eredmény után. A csapatban még nem működik az a bizonyos kémia, vegyésznek kellene lenni, hogy össze tudjunk állni gyorsan. Ugyanakkor az alapanyag jó, a szezon pedig hosszú, ezen a mérkőzésen is mutattunk olyan erényeket, amikből lehet építkezni."
Milos Pavlovic: "Nagyon büszke vagyok a lányaimra, mert végig nagyon koncentráltak voltak egész mérkőzésen. Kemény mérkőzést játszottunk a Cegléd ellen vasárnap és tudtuk, hogy a BEAC ellen is küzdelmes meccs vár ránk. Nagyon kemény ez a menetrend, mi pedig nagyon fiatal csapat vagyunk, az egyik legfiatalabb a mezőnyben, ezért külön is gratulálok a játékosaimnak."
Janae Smith: "A mérkőzés elején egy komolyabb gödörbe kerültünk, és onnan nem tudtunk visszakapaszkodni. Ugyanakkor az gondolom, az idő nekünk dolgozik, ha a csapat kémiája összeáll, sok mindenre lehetünk még képesek együtt."
Brianna Fraser: "Az első percektől kezdve igyekeztünk odatenni magunkat, és bár fáradtak voltunk, úgy érzem, sikerült teljes egészében kontroll alatt tartani a mérkőzést."