A reális célok mindig elérhetőek, a csodákért egy kicsit még többet kell dolgozni
Versenyek, sportnapok, bemutatók, fellépések – zajlik az élet az ELTE-BEAC Polefitness csapatában!
A BEAC polefitness csapata a kevés kiírt verseny ellenére is igyekszik teljesíteni ebben a tavaszi versenyszezonban. 2018. április 7-én Borbély Ágnes képviselte egyesületünket a Pole Artistic Hungary nemzetközi versenyen. Ez az egyik legerősebb verseny Magyarországon, itt rengeteg külföldi sportoló is elindul és nincs valós amatőr/kezdő kategória, vagyis, már az így nevezett mezőny is lélegzetelállító erő és hajlékonysági elemeket mutat be, melyhez átlagosan két, három, négy év edzés, gyakorlás szükséges. Ági haladó, vagyis fél-profi kategóriában indult, mivel a koreográfiájában szerepeltek ilyen nehézségű trükkök. Célul tűztük ki, hogy az eredetileg 14 fős mezőnyben az első 10-ben szerepeljen.
Ági remekül szerepelt a színpadon, s bár dobogós helyet valóban nem ért el, saját magához képest észlelhető a fejlődés és ez rengeteg erőt adhat a következő versenyhez. Most felmérhettük az idei versenyzői mezőnyt, kik indulnak, milyen szinten, milyen elemekkel, mire számíthatunk a következő versenyen, mik az idei trendek – a koreográfia stílusában és az új elemek tekintetében -, miken változtassunk, miben fejlődjünk a következő megmérettetésekre.
Ági végül a 8. helyen végzett, ami azt jelenti, reálisan fogalmaztuk meg a célunkat és helyünket a nemzetközi fél-profi mezőnyben. A pontokat megvizsgálva még pozitívabb az összkép, ugyanis Ági abszolút középmezőny, mind az első helyezettől, mind az utolsó helyen végzettől 10-10 pontra van a zsűri értékelése szerint.
Más versenyek
Sajnos az egyik legfontosabb verseny – számunkra – idén nem kerül megrendezésre. A Dollhouse Amatőr Bajnokság a legjobb bemutatkozási lehetőség a kezdő versenyzőknek, hiszen szigorú szintrendszerben versenyezhetnek, egészen a kezdőtől az elit kategóriáig. Az elmúlt években is itt próbáltunk szerencsét, tavaly innen hoztunk el két érmet és számos jó helyezést. A verseny megszűnése most kicsit visszaveti a magyar rúdsport fejlődését, és az amatőr versenyzőknek is kevesebb lehetősége van színpadra állni. A versenyt szervező stúdió márciusban bezárta kapuit, így a versenyhez sem volt biztosítva a háttér. Őszintén reméljük, hamarosan lesz egy hiánypótló verseny hazánkban, vagy előrelépés történik a szövetség megalapításában és a versenyrendszer kialakításában. Talán idővel Rúdsport MEFOB-ot is rendezhetünk majd…
Bár a BEAC-on főként egyetemistákkal dolgozunk, akik évközben keresnek sportolási lehetőséget, már olyan elköteleződést sikerült kiépíteni, hogy a szorgalmi időszak után sem hagyják abba az edzéseket, így kilenc sportolónk is nevezett a júliusi Restart Rúdsport versenyre, mely Zalaegerszegen, szabadtéri színpadon kerül megrendezésre. Itt is a szigorú szintrendszernek köszönhető, hogy ilyen sokan tudnak a BEAC-ból nevezni. Hat sportolónk is itt méretteti meg magát először, hárman pedig az egyre jobb eredményekért küzdenek az egyre magasabb kategóriákban. Szeretnénk a versenyről minél több érmet elhozni, kezdő, középhaladó és haladó kategóriában is letenni névjegyünk.
Tavaszi-nyári projektek
Lassan véget ér a tavaszi szezon, melyet idén is szintvizsgával szeretnénk zárni. Közben zajlanak a tavaszi sportnapok, melyeken most is bemutatkozunk, és kipróbálási lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek. Idén két nagyobb fellépésünk is lesz, a Bartók Béla Boulevard nevű rendezvényre is kitelepülünk majd május 12-én, valamint a Közgáz Évzáró Fesztiválon, Alsóörsön is találkozhattok velünk júniusban.
A nyári szezont várhatóan jövő hét vége felé hirdetjük majd, először a május végétől július elejéig tartó órákat. Ennek részleteiről az ELTE BEAC Polefitness oldalon találtok majd információkat, Instagramunkon (@eltebeacpole) pedig számos képet találtok mindennapjainkról, fellépéseinkről.