Ergo

Idén is ELTE-s aranyéremmel rajtolt a MEFOB-szezon

2016. 01. 19.
Ergo

Hallgatónk, Papp Gergely Márton 2000 méteren nyújtott kiegyensúlyozott versenyzése révén már a szárazföldi evezősök győri évadnyitóján két érmet szereztek.

Papp Gergely Márton bearanyozta a győri MEFOB-szezonnyitót! Az ELTE ÁJK hallgatója neves indulók, így a nyári Universiade-n is kiemelkedően teljesítő vetélytársak hadát utasította maga mögé 2000 méteren, és 2015 után ismét a dobogó legfelső fokára állt fel. Körképünkben beszámolunk még klubunk és az ELTE Aerobik legújabb programsorozatáról, az egyre nagyobb visszhangot kapó ELTE-BEAC Erőderbikről és a hazai pályán veretlenül teljesítő U17-es futsalosaink bravúrgyőzelméről is.

mozaikAerobik

Mindent az egészséges táplálkozásról - februárral indul az ELTE Aerobik+ Program! Új programsorozattal veszi kezdetét a tavaszi szemeszter: nagy népszerűségnek örvendő ELTE Aerobik és klubunk munkatársai rekreációs programokkal, érdekes előadásokkal és közösségépítő eseményekkel kívánnak egy kis "pluszt" adni az edzések mellé. Tartsatok velünk már az első, február 3-ai előadáson, amelyen az egészséges táplálkozás és a tudatos életvitel témakörét járjuk körül!

ergoEvezés

Megismételte magát a történelem: Papp Gergely Márton kiegyensúlyozott teljesítménye idén is elsőséget ért a szárazföldi evezősök Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságán. A győri Audi Arénában tartott szezonnyitó résztvevői között olyan neves indulókat - Juhász Adrián, Tamás Bence, Lovass Márk - is üdvözölt a közönség, akik a 2015-ös gwangjui nyári Universiadén kiemelkedő sportteljesítményükkel a magyar egyetemi sportra irányították a magyar és a nemzetközi szaksajtó figyelmét is. Ebből a mezőnyből magaslott ki hallgatónk, aki már a rajtnál felvette azt a tempót, amelyet egyenletesen tartva, a lendületét nem veszítve, óriási húzásokkal végig vezetve 6 percen belüli - 05:58,50 perces - eredménnyel méltán végzett az első helyen. Többek között a szombati Ergométeres Európa bajnoki döntőben brillírozó Juhász Adriánt is maga mögött tudta, aki saját bevallása szerint is óriásit hajrázott a kontinensviadalon, ám ezt csak két-három hetente tudja egy versenyző megismételni.

Férfi 2000 m:

1. Papp Gergely Márton (ELTE)

eroderbiFunkcionális köredzés

Nagy szériában a Pest szerte egyre nagyobb visszhangot kapó ELTE-BEAC Erőderbik! Közel félszáz, főleg edzéseinket látogató sportolónk vett részt tavaly decemberben az ELTE-BEAC Erőnlét és Fitnesz Szakosztályának évadzáró házibajnokságán, amelyen lehetőség nyílt erő- és állóképességet, valamint maximális erőt igénybe vevő gyakorlatokat is bemutatni. Indulóink közül többen is rendszeresen versenyeznek - akár amatőr, akár profi szinten -, és ezen a megmérettetésen is sorra dőltek meg az egyéni rekordok. Az igazán ütős hír a végére maradt: az óriási sikerre tekintettel a versenysorozat negyedik szériáját immáron nyílt versenyként hirdetik meg a szervezők. A korábbi viadalok egyik fénypontját a férfi kategória plank gyakorlata jelentette, amelynek során az első helyezett több mint 34 percen keresztül bírta a hasizom erősítő feladatot.

u17Futsal

Nem a húszéveseké a világ: Sajben Marcell fiataljai nyeretlenül, Béni Zoltán tanítványai veretlenül zárták az utánpótlás futsal bajnokságok legutóbbi játéknapjait. U17-es garnitúránk hazai környezetben, a BEAC Sportcsarnokban valósággal szórta a gólokat: mind a félegyháziak, mind az AirEnergy hálóját 4-4 találattal terhelték meg, miközben a 80 percnyi játékidő során mindösszesen háromszor kapituláltak! Különösen a fordulót megelőzően makulátlan mérleggel álló Pest megyei rivális elleni győzelem sorolható a bravúrok kategóriájába, így fiaink már a dobogó második fokán állnak az ötcsapatos pontvadászatban.

(férfiak U17 – NB II., Közép3) ELTE-BEAC – Félegyházi TSI 4-1

(férfiak U17 – NB II., Közép3) ELTE-BEAC – AirEnergy FC 4-2

u20Nem jutott egyről a kettőre U20-as együttesünk, amelynek a REAC Sportiskolától utolsó másodpercekben lopott ponton túl a tisztes helytállás jutott osztályrészül a budapesti Gyulai István Általános Iskolában. Ugyan a forduló első találatát Szőke Tamás révén a mieink jegyezték, ám a tavalyi másodosztályú küzdelmek során kiemelkedő gyöngyösiek a második félidőben a maguk javára fordították a találkozót. A játéknapot záró összecsapáson egy korai kiállítás alaposan összezavarta a mieinket: Bohner Adriánt már a 6. percben "kiszórták", és mire rendezni sikerült a sorokat, addigra már 5-0-t mutatott az eredményjelző. A felemás szereplés ellenére fiaink továbbra is megelőzik Fradi és a REAC sportiskolásait a hatcsapatos mezőnyben.

(férfiak U20 – NB II., Kelet-Közép) ELTE-BEAC – Energia SC Gyöngyös 1-3

(férfiak U20 – NB II., Kelet-Közép) ELTE-BEAC – REAC Sportiskola SE 4-4

(férfiak U20 – NB II., Kelet-Közép) ELTE-BEAC – COVRITAS Futsal Team 3-12

kosarasokKosárlabda

"Ötven pont fölé jutottunk, nem nagyon hetvenkedhetünk." Hiába vitézkedett ismét a zárónegyedben Balogh Judit irányította női csapatunk a DVTK elleni bajnokin, megint a saját bőrükön érezték, milyen egy nemzetközi szintű csapat ellen játszani. Újabb bajnokaspiráns látogatott a nemrégiben átadott Gabányi Sportcsarnokban: a címvédő soproniakat követően ezúttal a tavalyi bajnoki döntős miskolciak vendégszerepeltek a BEAC-barlangban. A csupa magyar játékosokat foglalkoztató együttesünk a mérkőzés első perceiben hatásosan tartotta távol palánkjától a magyar válogatottakkal teletűzdelt vendégeket, ám pattogós védekezésünk miatt alig jutott kevés energia jutott a támadások pontos befejezésére. A rutinosabb diósgyőriek gyorsan váltottak az eredményesebb játék érdekében: egyre több alkalommal találtak be a hárompontos vonalon túlról, így már az első 10 perc végére 20 pontos fórra tettek szert. A félidei dudaszóig csipetnyit árnyaltabbá vált az összkép. Hiába remekeltek lányaink az egy-egy és kettő-kettő elleni összecsapásokban, a kihagyott büntetőink és az eladott labdáink alaposan megbosszulták magukat.

A fordulást követő negyedben is csak felvillanásokra futotta együttesünknek - igaz, azok kifejezetten látványosra sikeredtek, mint Zana Klaudia palánkos kosara. Az ellenfél továbbra is legalább két sebességi fokozattal gyorsabban járatta a labdát és a legkisebb védekezési pontatlanságot is pontokkal büntették. Ez a játékrész kóstolót adott az európai kupaporondon elvárt és megszokott gyors akciókból és kemény párharcokból. A zárónegyedig kellett várni lányaink újabb részsikerére, ám a mérkőzési végi dobópárbajt a kétperces gólcsend vezette fel. Pusztai Petra duplája talpra ugrasztotta a BEAC-híveket, akik a folytatásban lányaink összes sikeres megmozdulását üdvrivalgással fogadtak. Mindez akkor lökést adott Balogh Juditéknak, hogy a találkozót magabiztosan nyerő miskolciak ellen legalább egy felvonást meg tudtak nyerni. A java még csak most jön a nyerhetőbb mérkőzésekkel - elsőként a PEAC-Pécs ellen.

(nők – NB I.) ELTE-BEAC Újbuda – Aluinvent DVTK Miskolc 52-102 (13-33, 9-23, 15-33, 15-13)

kicsik

Nem minden a győzelem: küzdelmes meccsen fektették két vállra a tatabányaiak U23-as együttesünket, akik ilyen szoros mérkőzéseken fejlődhetnek töretlenül. Erős összetételben várták hölgyeink az idei Hepp-kupa ezüstérmesét, ugyanis az "egy" keretéből Barnai Judie és Szabó Flóra is a kezdő ötösünkben kapott helyet. A találkozó első kosarait két korábbi BEAC-os játékos jegyezte: Szamosi Rita, majd Szász Emese is triplával nyitott. Egyik ifjú reménységünk, Zana Klaudia vezérletével a nyitónegyed hátralevő részében összeszedetten védekeztek lányaink, amely kiválóan alapozta meg 11-0-s rohamunkat. A megnyugtató előny nem altatta el a mieinket, de a Tatabánya is bizonyította, nem véletlenül játszott szoros meccset az MTK-val a Hepp-kupa döntőn. Élvezetes, lendületes, színvonalas játék mellett a félidő hajrájáig lányaink vezettek, ám eladott labdáikat, figyelmetlenségeiket kíméletlenül büntette az ugyancsak másodosztály élmezőnyében tanyázó rivális.

A nagyszünetet követő negyed a frissesség és a rutin párharcát hozta: hiába tűntek mozgékonyabbnak lányaink, a tatabányaiak jó helyezkedésükkel rendre elejét vették a betöréseknek. Ez ellen egy receptünk maradt: Barnai Judie hatékony centerjátékával ismét a BEAC állt jobban. Ez mindösszesen pillanatnyi varázsnak hatottak: az új erőre kapó vendégek közeli dobásai újfent célba találtak, ám Balogh Juditék a záró felvonás előtt nem hagyták ellépni a riválist. A felek váltott vezetése és a kis finomságnak számító taktikai húzások izgalmas hajrát vezettek fel, amelynek során támadásról támadásra fordult a kocka. Gocsman Ágota kipontozódását követően hirtelen kapkodni kezdtek lányaink, több labdát is elszórtak, ám az ellenfél nem igazán tudott élni a tálcán kínált lehetőséggel. Az idegeskedésen leghamarabb Szász Emese lett úrrá, akinek a 15 másodperccel a lefújást a tatabányaiak javára döntötte el az összecsapást.

(nők – amatőr NB I., Nyugati csoport) ELTE-BEAC Újbuda U23 – Tatabányai Kosárlabda Club 61-64 (17-10, 12-24, 17-15, 15-15)

ffi

(férfiak – NB II., Közép "A" csoport) ELTE-BEAC – Malév SC 99-73 (19-19, 19-12, 34-13, 27-29)

(nők – Budapest Bajnokság,"A" csoport) BEAC Budafok – ELTE-BEAC 59-21 (10-7, 15-4, 16-6, 18-4)

Röplabda

(nők – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Budai XI. "C" 2:3 (22-25, 25-16, 25-21, 20-25, 9-15)

(férfiak – Budapest Bajnokság II.) Veres PG – ELTE-BEAC 3:0 (25-18, 25-18, 25-16)

pulcsiNyereményjáték

Új termékkel bővül a BEAC webshop – sőt, egy szerencsés kedveléssel a Ti ruhatáratok is! Elkészültek az előzetes BEAC-os pulóver tervek, ám a valóra váltás előtt még szükségünk van a véleményetekre! Lájkoljátok a kedvenc verziótokat, és a legnagyobb népszerűségnek örvendő pulcsikat legyártatjuk, a webshopon keresztül eljuttatjuk hozzátok. Sőt, amint a BEAC FB oldal követőinek száma eléri a 6000-et - már csak 61 kedvelés hiányzik -, úgy a három legszerencsésebb véleményezőt rögtön fel is öltöztetjük!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech