BEAC 120 - Logó- és arculatpályázat
A BEAC nyílt pályázatot hirdet egyéni alkotók számára a klub alapításának 120. évfordulójára rendezett emlékév logójának és arculatának megtervezésére
A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) nyílt pályázatot hirdet egyéni alkotók számára a klub alapításának 120. évfordulójára rendezett emlékév logójának és arculatának megtervezésére. A 2017 novemberétől 2018 novemberéig tartó 120-as emlékévben számos eseménnyel, programmal készül a klub, amelynek első lépéseként kerül meghirdetésre az alábbi logó- és arculatpályázat. A pályázati kiírás pdf-ben is letölthető az ALÁBBI LINKEN.
A pályázati kiíró bemutatása:
Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (röviden BEAC), az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesületeként a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be a magyar sportéletben. A 20. század elején az egyesület a magyar sport fejlődésének egyik fontos szereplőjévé vált. Vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is az élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára is. Fennállása óta 6 olimpiai bajnokot, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot adott Magyarországnak.
A klub 120 éves történetéről 2016 májusában BEAC-Az elsők címmel sporttörténeti kiállítás nyílt, melynek tartalma online is elérhető: https://www.beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/
A klub színei: fekete-fehér
A klub címere/logója:
A BEAC logói a tervezés során felhasználhatóak és elérhetőek az alábbi link alján: https://www.beac.hu/minden-ami-beac/dokumentumok/
A klub zászlaja:
Pályázók köre:
Pályázatot valamennyi magánszemély, magánszemélyek csoportjai, társadalmi szervezetek, alapítványok, ill. vállalkozások egyaránt benyújthatnak.
Pályázat célja, részletei:
A megtervezendő logó és arculat a klub 120-as emlékévének logója és arculata. A terv tükrözze a klub szellemiségét, legyen vizuálisan egységes.
Az arculat a következő gondolatokra reflektáljon
- Élsport eredmények (6 olimpiai arany)
- Sportági sokszínűség
- Az ELTE sportegyesülete
- Tradíció
- Mottó: „Hagyomány, érték és minőség a sportban”
- 120 év (1898-2018)
A pályamunkák a következő terveket tartalmazzák:
- logó,
- levélpapír
- Word fej- és lábléc,
- e-mail sablon,
- boríték,
- A1 méretű plakát (amely mutálható más hirdetési felületekre és kiadványok borítójára is. Kérjük, tervezze meg a formátum változtatás szabályait is). A plakát lehet álló, vagy fekvő is.
- Facebook borító és profilkép
- az arculatot hordozó tetszőleges ajándéktárgyak látványterve
A pályázat beadása:
A pályaműveket és a pályázattal kapcsolatosan felmerülő kérdéseket e-mailen, illetve szükség esetén óriásfájl küldővel a [email protected] címen fogadjuk.
Az e-mail tárgya „BEAC120– logó és arculatpályázat” legyen. Az emailben átküldött pályázati anyag mellé kérjük, csatolja egy dokumentumban a nevét, elérhetőségét (e-mail és postai cím, telefon) és nyilatkozatát, hogy a beküldött pályamű saját alkotás, ahhoz harmadik személynek nem fűződik joga.
Nyilatkozat hiányában a pályamű nem kerül értékelésre!
A pályamunkákat vektoros pdf, illetve jpg formátumban is kérjük elküldeni elektronikusan a fent megadott elérhetőségekre.
A logót nagy felbontású png fájlformátumban, valamint vektoros pdf fájlként kell beadni.
A pályázati munkák beküldési határideje: 2017. július 15.
Szakmai kritériumok:
A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat.
Az arculat legyen egyedi, harmonikus színvilágú, jól átlátható, letisztult, elegáns, egyszerű tervezésű, egyedi, markáns, megjegyezhető és könnyen felismerhető.
Egy pályázó több pályamunkával is nevezhet, de más pályázatra, versenyre benyújtott alkotások nem fogadhatók el.
Nevezési díj nincs!
A határidő után érkező pályaműveket nem áll módunkban elfogadni.
Díjazás:
- A nyertes pályamunka alkotójának díja: 100 000 Ft
- A második pályamunka alkotójának díja: 50 000 Ft
- Közönségdíj: a beérkezett pályaműveket díjazzuk a közönségszavazatok alapján is: a munkákat feltöltjük Facebook oldalunkra és a legtöbb szavazatot kapó, de első két díjban nem részesült alkotás tervezőjét 30 000 Ft-tal díjazzuk.
A nyeremények nettó összegek, és a pályázat elbírálását követő 7 munkanapon belül kerülnek kifizetésre és átadásra. A győztes pályázó nevét a BEAC megjeleníti valamennyi 2018-as rendezvényének plakátján, illetve honlapján (www.beac.hu), ezáltal biztosítva a megfelelő megjelenési lehetőséget a nyertes alkotó számára.
Pályázatok elbírálása:
A pályázatok beérkezését követően a szerzők kilétének ismerete nélkül egy, a BEAC munkatársaiból álló zsűri választja ki a két legjobb pályázatot. A közönségdíj közönségszavazatok alapján kerül kiosztásra: a munkákat a pályázati határidőt követően feltöltjük Facebook oldalunkra, és a július 31-én, éjfélig legtöbb szavazatot kapó, de első két díjban nem részesült alkotás tervezőjét díjazzuk.
A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek tekintse, és ne ossza ki a díjakat, amennyiben a beérkezett pályamunkák nem illeszkednek az emlékévvel kapcsolatos elképzeléseibe.
A pályázat értékelési határideje: 2017. július 31.
A zsűri a következő szempontok szerint értékeli a beérkezett pályázatokat:
- a logó- és arculattervvel szemben támasztott követelményeknek való megfelelés
- az ötlet eredetisége, egyedisége
- a logó- és arculatterv marketing célokra való felhasználhatósága
- a klub hagyományának, 120 évének, annak szellemiségének tükrözése (a meglévő arculati elemek felhasználhatóak).
Eredményhirdetés:
Az elbírálást követően, 2017. július 31. után a nyertest e-mailben és telefonon értesítjük, és az eredményt internetes fórumokon is közzétesszük.
Szerzői jogok:
A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy az általa készített és a BEAC részére a pályázat keretében benyújtott pályamunkát a BEAC a pályázati eredményhirdetést megelőző időszakban, saját honlapján és Facebook oldalán megjelenítse.
A BEAC fenntartja magának a jogot a beérkezett pályamunkák szubjektív szempontok szerint történő előszűrésére.
A pályázók a pályázatra való jelentkezéssel kifejezetten elfogadják, amennyiben pályamunkájukkal helyezést érnek el, a benyújtott grafikai tervek a pályamű beküldésével teljes körűen a BEAC kizárólagos tulajdonába kerülnek. A BEAC jogosult ezek kizárólagos felhasználására (pl. sokszorosítás, stb.) a pályázó minden további értesítése, külön hozzájárulása nélkül. A helyezett pályamunkák alkotói a pályamű beadásával átruházzák annak szerzői és felhasználási jogát a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubra, azt mindennemű korlátozás és megkötés nélkül felhasználhatja. A pályázó a BEAC-tól semmiféle díjazásra, költségtérítésre, stb. nem tarthat igényt, ezen igényéről kifejezetten lemond. Díjazásban kizárólag az első két, illetve a közönségdíjas pályázó részesül, a pályázat díjaként meghirdetett díj mértékéig.
Adatkezelés:
Minden adatot kizárólag a verseny céljaira használunk fel, és azokat más személlyel vagy szervezettel nem közöljük.
A BEAC logói a tervezés során felhasználhatóak és elérhetőek az alábbi link alján: https://www.beac.hu/minden-ami-beac/dokumentumok/
Hasznos linkek:
https://www.facebook.com/elte.beac
https://www.beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_EAC