Az ELTE minden kara képviselteti magát a tajpeji Universiade-csapatban

Az utóbbi évtizedek legnépesebb magyar csapata utazik Tajpejbe a XXIX. nyári Universiadéra! Hazánkat 141 sportoló képviseli az augusztus 19-e és 30-a közötti játékokon: közülük 124-en járnak honi egyetemre, míg a többiek 6 ország intézményeit látogatják - 12-en az Egyesült Államokban tanulnak. Felsőoktatási intézményeink közül a legtöbben, 21-en a Testnevelési Egyetemen hallgatói, de az ELTE is 19 fős delegációval büszkélkedhet.

Az Universiade egy nemzetközi sportesemény, amit a Federation International Sports University (FISU) szervez egyetemi sportolók számára több sportágban. A nyári Universiadék tizenkét kötelező (atlétika, kosárlabda, vívás, labdarúgás, torna, cselgáncs, tenisz, toronyugrás, vízilabda, asztalitenisz, röplabda) és a szervező ország által választott sportokból állnak. A hazánk színeiben indulók eddig összesen 115 aranyérmet, 90 ezüst és 108 bronzérmet szereztek, ezzel az országok közötti ranglista 11. helyén állunk.

Sportolóink eskütételére a Magyar Sport Házában került sor: a fogadalom szövegét Rózsa Dávid golfozó, kétszeres magyar felnőtt bajnok, a csapat egyik legifjabb újonca mondta el. A magyarok összesen 14 sportágban (asztalitenisz, atlétika, golf, gyorsasági görkorcsolya, íjászat, judo, kosárlabda női és férfi csapat, ritmikus gimnasztika, taekwondo, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda női és férfi csapat) állnak rajthoz Tajpejben.

Ami az ELTE színeiben indulókat illeti: egyetemünk minden karáról lesz kiért szoríthatunk! Lássuk, kik alkotják a 19-ek társaságát!

ELTE ÁJK

VENYERCSÁN Bence Barnabás – Atlétika: 20 km gyaloglás (jogász)

ELTE BGGYK

RÉCSEI Rita – Atlétika: 20 km gyaloglás (gyógypedagógia)

ELTE BTK

BALOGH Daniella Réka – Judo: -63kg  (germanisztika, néderlandisztika)

ELTE IK

BOGNÁR Kristóf – Kosárlabda (IK SEK műszaki menedzser)

ELTE PPK

TAKÁCS Márton – Judo: -73 kg, csapat (sportszervező)

BABOS Ádám – Torna: egyéni, csapat (sportszervező, Alumni 2016.)

SCHWEIGERT Dávid – Torna: egyéni, csapat (sportszervező)

MÁRTON Anna Orsolya – Vívás: Kard  (pszichológia)

SIKLÓSI Gergely – Vívá: Párbajtőr (sportszervező)

LEIMETER Dóra – Vízilabda (sportszervező)

MÁTÉ Zsuzsanna – Vízilabda (rekreációszervezés és egészségfejlesztés)

GYURÁTZ Réka – Atlétika: kalapácsvetés (PPK SEK sportszervező)

SIMON Kristóf Gábor – Kosárlabda (PPK SEK sportszervező)

HALÁSZ Bence – Atlétika: kalapácsvetés (PPK SEK rekreációszervezés és egészségfejlesztés)

SIKLÓSI Enikő – Vívás: párbajtőr (PPK SEK rekreációszervezés és egészségfejlesztés

ELTE TÓK

FIBECZ Alexandra Györgyi – Ritmikus gimnasztika: együttes kéziszercsapat (óvodapedagógus, Alumni 2015.)

SZEKERES Eszter – Ritmikus gimnasztika: együttes kéziszercsapat (óvodapedagógus –nemzetiségi német)

ELTE TÁTK

ILIÁSZ Nicolas – Vívás: kard (nemzetközi tanulmányok)

ELTE TTK

BOLONYAI Flóra – Vízilabda  (mesterképzés: biztosítási és pénzügyi matematika)

Az ünnepségen Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár átadta a delegáció vezetőjének Prof Dr. Kiss Ádámnak, a MEFS elnökének a csapatzászlót, majd Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára vezetésével csapatgyűlést tartottak a kiutazók számára. A magyar csapat egészségére 3 orvos, 1 pszichológus és 5 gyúró vigyáz, míg a 6 fős csapatiroda 10 tajvani önkéntessel egészül ki, akik háttérmunkájukkal segítik a sportolókat. Rajtuk kívül még egy médiastáb felel azért, hogy minden magyar érintettségű sportág eredményeiről első kézből értesüljön a hazai közönség.