Kiemelkedő BEAC siker a Bácsalmási Emlékversenyen
2010.09.02.

A Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny idén 2010. augusztus 28-29-én, új helyszínen a Budapest Bajnoksággal összevonva került megrendezésre a Honvéd pályán, ahol atlétáink kitűnő eredménnyel szerepeltek.Tíz alkalommal állt BEAC-os sportoló a dobogó legfelső fokára. Ezek közül is kiemelkedő Gerendási Eszter eredménye, aki női 5 km-en közel egy percet javítva egyéni csúcsán, 22:46-tal ért célba. Tíz éve nem ért el senki hasonló eredményt ezen a távon.

Kategória: Atlétika
ELTE-Online interjú Kis Gyula vezetőedzővel
2010.08.31.
Fél esztendőn belül immáron a harmadik olyan sportrendezvénynek ad otthont Budapest, melyen a szervezők jóvoltából önkéntesként ti is kivehetitek a részeteket a szervezésből. Eddig a futsal és az úszó Európa Bajnokság rendezésben és eredményességben egyaránt osztatlan sikert aratott, szeptember elején pedig a triatlon világbajnokság kerül terítékre. Többek között utóbbi verseny apropóján kérdeztük az ELTE-BEAC Polythlon-Triatlon Klub csupaszív vasemberét, Kis Gyulát.
Kategória: Triatlon
Sportos programok az ELTE ásványtani világkongresszusán a BEAC
2010.08.31.

A Nemzetközi Ásványtani Társaság (International Mineralogical Association) augusztus 21-27. között megrendezésre került világkongresszusának az ELTE Lágymányosi campusa adott otthont. A világ minden tájáról érkezett 1700 résztvevőt rendkívül gazdag szakmai program várta. Weiszburg Tamás (TTK), a konferencia főszervezője úgy gondolta, hogy az előadások és szakmai viták közötti szünetekben a kutatók számára meg kell teremteni az aktív kikapcsolódás lehetőségét.

Kategória: Egyéb
BEAC - Zrínyi AC: 2-2
2010.08.30.

Augusztus 29-én megkezdte mérkőzéseit a BEAC futballcsapata a 2010/2011-es idényben. A BLSZ I/b osztályban szereplő gárda első mérkőzésén az újonc Zrínyi AC ellen, hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el.

Kategória: Labdarúgás
Nyolc új Ironmant avatott az ELTE csapata!
2010.08.30.

Augusztus közepén az állóképességet próbára tevő triatlon legnehezebb versenyét, az Ironman Országos Bajnokságot rendezték meg az izzasztó kánikulában. Az ELTE-BEAC Triatlon Klubja 65 versenyzővel, 16 ELTE-s cheerleaderrel és kísérőikkel indult neki a 226 kilométernek, amit úszva, kerékpározva és futva kellett egyetlen nap alatt megtenni. A csapat 3 ezüst és egy bronzérmet gyűjtött be, de talán ennél is fontosabb, hogy 19 egyéni teljesítő és 13 váltó ért célba a nem mindennapi viadalon.

Kategória: Triatlon
Szándéknyilatkozatot írt alá az ELTE és a BEAC
2010.06.23.

A cél az egyetem és a sportegyesület hosszú távú együttműködésének megalapozása.

2010. június 2-án Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora és Dr. Kiss Ádám professzor a BEAC Sportegyesület elnöke aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amely megalapozza az egyetem és az Eötvös Loránd által alapított sportegyesület hosszú távú együttműködését. Az ELTE Szenátusa által 2010. április végén jóváhagyott dokumentum aláírására a kapcsolatok rendezését követően kerülhetett sor. A megállapodás előkészítését az egyetem részéről Dr. Fazekas Marianna általános rektorhelyettes, a BEAC részéről pedig Dr. Székely Mózes ügyvezető igazgató végezte.

Kategória: Egyéb
A BEAC ismét ott volt a legjobbak között
2010.06.23.

Azt rögtön az elején kijelenthetjük, hogy az időjárás minden erejével a verseny ellen dolgozott. Ezt a versenyt elvileg május 16-án kellett volna megrendezni, de a viharos erejű szél miatt a rendezők példátlan módon kénytelenek voltak elhalasztani június 13-ára. Akkor még azt gondoltuk, hogy jó, hogy nem a szokatlan májusi hidegben, szakadó esőben kellett futnunk...

Kategória: Atlétika
Kis Gyula a Féltáv Magyar Bajnoka!
2010.04.29.

Kis Gyula kiemelkedő teljesítménnyel nyerte meg az idei középtávú Magyar Bajnokságot Orfűn, több mint hat perccel megelőzve a mezőnyt. A BEAC tizennyolc fős csapata is kiválóan szerepelt, mindannyian teljesítették a távot. Massányi Kinga seniorként győzött, míg Szabó Gyula második lett korcsoportjában. A versenyen a BEAC ügyvezető elnöke, dr. Székely Mózes is indult és sikeresen ért célba a csapat tagjaként.

Kategória: Triatlon

Tisztelt Sporttársak és Érdeklődők!

Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub, a BEAC, a budapesti tudományegyetem, az ELTE hivatalos.. tovább...

Eseménynaptár

Sportolj velünk

Büszkeségeink