Váltó

Zsinórban hatodszor országos bajnok 4x800-as női váltónk!

2014. 09. 15.
Váltó

Tovább nyújtotta elképesztő sikersorozatát a BEAC Atlétikai Szakosztálya a váltó ob-n: női csapatunk kisajátította magának a 4×800 méteres számot és immáron egymás utáni hatodik alkalommal végzett az élen.

Atlétika: Tovább nyújtotta elképesztő sikersorozatát a BEAC Atlétikai Szakosztálya a Váltó Országos Bajnokságok történetében: női csapatunk idén is kisajátította magának a 4x800 méteres számot és immáron egymás utáni hatodik alkalommal végzett az élen. Következzen Perjés Fanni, az aranyérmes váltó egyik tagjának rövid beszámolója:

"Az első verseny amit láttunk, az az újonc leány 4x600m vége volt. Azt hiszem a középtávfutó lány utánpótlásunk miatt még nem kell aggódnom, mert Gizella, Alíz, Niki és Hédi minden próbát kiállt a csapatért, még fél szögessel futva is a második helyet szerezték meg! Jövőre remélem ez a malőr elmarad és az elemek helyett az ellenfélre tudnak majd koncentrálni a lányok. Őket követte fiú serdülő 4x800m-es csapatunk, akik után a junior korú gyalogló lányoknak szurkoltunk. Bors Mercédesz, Benczik Viktória, Richter Dóra és Südi Anna nagyon szépen futották a 800 métert és ezzel bronzérmesek lettek. Legalább végre hasznosnak bizonyultak a gyaloglás melletti futó edzések.

Ezek után már csak a mi váltónk volt hátra. Egy rövid várakozás után mind a három lány megérkezett és felmentünk a lelátóra készülődni. Amíg Zsani a lassan hagyománnyá váló fonásainkon ügyeskedett, felraktuk a BEAC-os tetoválásainkat ami Zsófi meglepetése volt az utolsó pillanatban. A melegítés és a repülők is jól sikerültek, úgy éreztem megvan az összhang mind a négyünk között. Majd előtték a pisztolyt és a következő pillanatban már Evelintől kaptam a botot. Futás közben Imre bá' szavaira koncentráltam és felzárkóztam az előttem futóhoz. A megfelelő pillanatra vártam, amikor Zsanihoz értem, aki túlkiabált mindenkit, hogy lépjek ki, ezért elléptem az ellenfelemtől és nagyon drukkoltam, hogy előnyt szerezzek az utolsó métereken. Utánam Zsófi és Zsani egy gyors első körrel hozták be a botot, ami bizonyította, hogy 2014-ben 9:02-vel a BEAC volt a leggyorsabb 4x800-as női váltó.

Nagyon boldog vagyok, hogy hatodszorra is egy győztes BEAC-os váltó tagja lehettem, és remélem, hogy jövőre is kiálljuk a próbát! Összességében ez a 2014-ben másodszorra megrendezett Váltó Országos Bajnokság három érmet hozott a BEAC számára, ami mindenképpen egy kiemelkedő eredmény és hatalmas felelősség is egyben. Számunkra, és az utánpótlás számára is, azt hiszem feladtuk a leckét!"

A dobogós helyezések mellett több szép helyezésnek is örülhettünk. A junior korosztályban indult, de zömmel ifjúsági korú versenyzőkből álló leány csapatunk Kókai Kata, Bíró Kincső, Baranyai Dorottya, Németh Nikolett összeállításban 4 x 400 m-en az 5. helyen, 4 x 100 m-en a 7. helyen ért célba. A szintén junior korúak mezőnyében induló Böhm Patrik, Kovács Kristóf, Meskó Márk a középtávos Göllény Zsomborral kiegészülve a 4 x 400 méteres futamban a 6. helyen végeztek.

rajtolás(Félmaraton Csapat Országos Bajnokság) Ugyancsak jár a gratuláció az ELTE Sashegyi Gepárdok hosszútávfutóinak, valamint az őket kiemelkedő munkával felkészítő Szabó Gábornak a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon nyújtott teljesítményükért. A Németh Dániel, Deli Gergely, Varga Dániel összeállítású trió összetettben a dobogó legfelső fokára állhatott fel a hétvégi országos bajnokságon, tőlük nem sokkal maradt el a negyedik helyezésig jutó Szabó Gábor, Komócsin Balázs, Beda Szabolcs hármas. Egyéniben is negyedik helyezésnek örvendhetünk: az 5vös 5km specialistájának is számító Csere Gáspár fél perc híján bronzérmes pozícióban végzett.

Kézilabda: Kézilabda csapatunk a hét végén, Csepelen a Híd- Unió ellen lépett pályára és a szezonnyitó mérkőzésen 11-25-re legyőzte ellenfelét. A második félidőben csapatunk a saját játékát diktálva fegyelmezett játékkal, mindössze három (!) kapott góllal játszott.

(Budapest Bajnokság) Híd Unió SE – ELTE-BEAC 11-25 (8-12)

Nagypályás labdarúgás: Kiütés győzelem a mezavatáson, majd némiképp meglepő vereség a BEAC-katlanban - ez az első számú csapatunk múlt heti mérlege. Szabó András fiai előbb Kelenföldön a Kispest SE(!) ellenében vendégszerepeltek és mindkét félidőben 3-3 találattal terhelték meg az ellenfél kapuját. A találkozónak két különlegessége is akadt: egyfelől a BEAC új garnitúra mezét ezen az összecsapáson avatták fel, másfelől az együttes meghatározó játékosa, Magyar László századossá lépett elő a BEAC színeiben játszott mérkőzések tekintetében.

Sajnos ez a góláradat a rá következő bajnokira már nem tartott ki: a kissé felforgatott kezdővel pályára lépő együttesünk már az első félidőben gólhátrányba került, amit aktuális riválisunk a második játékrészben megduplázott. A hajrában egy szemfüles Flaskay Miklós találattal látótávolságnyira zárkóztak a mieink. Srácaink hiába szorították kapujukhoz a CSHC' 94FC játékosait az utolsó 10 percben, végül az egyenlítés elmaradt. Folytatás jövő héten a Budai XI. SE ellen ismételten a Kövér Lajos utcai BEAC-katlanban.

(BLASZ III.) Kispest SE – ELTE-BEAC 0-6; ELTE-BEAC – CSHC' 94FC 1-2

(BLASZ IV.) ELTE-BEAC – SZAC KSE II. 1-4

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech