Kicsi 01 0

Válassz Sportot Újbudán 60 felett

2016. 10. 18.
Kicsi 01 0

Öt versenyszámban (úszás, futás, asztalitenisz, sakk, tenisz), öt különböző helyszínen mérhetik össze erejüket, tudásukat a sportolni vágyó 60 év felettiek

Öt versenyszámban (úszás, futás, asztalitenisz, sakk, tenisz), öt különböző helyszínen mérhetik össze erejüket, tudásukat a sportolni vágyó 60 év felettiek november 9-én és 12-én.

A foci-EB és az olimpiai láz nem csak a szurkoláshoz, hanem a sportoláshoz is meghozza a kedvet. Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. most először, kifejezetten a hatvan felettiek számára szervez egy 2 napos versenysorozatot, amelyen 5 népszerű sportágban próbálhatják ki magukat a nevezők, ráadásul a sakkversenyt a BEAC sakk szakosztálya rendezi!

Úszás, futás, asztalitenisz, tenisz és sakk
November 9-én szerdán úszószámokkal indul a verseny a Nyéki Imre Uszodában, majd asztaliteniszben és sakkban mérhetik össze tudásukat a jelentkezők. November 12-én kora reggeltől az Újbudai Sportcentrum ad helyet a teniszversenynek. A Kerület Napjához kötődő, Bikás parki futókörön rendezett Városrészek Közötti Futásba bekapcsolódva pedig a futás lesz a versenysorozat zárószáma.

Két fős wellness csomagot is kisorsolnak!
A jelentkezők a helyszínen regisztrációs csomagot vehetnek át. A különböző versenyszámok első három helyezettje ajándékot kap. Aki a versenykiírásban szereplő pontrendszer szerint összesítésben kiemelkedően teljesít, elnyeri az „Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka” címet, és egyúttal értékes, két fős wellness csomag boldog tulajdonosa lehet. A fődíjak átadására az összesítést követően külön rendezvény keretében került sor.

Több sportág, több pont!
Minden versenyszámban az első 10 helyezettet értékelik 1-10 ponttal. A bajnoki címért folyó verseny összesítésébe az adott sportágban elért legjobb eredmény számít be.

Helyszíni nevezés nincs! Jelentkezni kizárólag előzetes nevezés alapján lehet!
A nevezés ingyenes, a nevezési lap kitöltésével és visszaküldésével együtt érvényes. A Válassz Sportot Újbudán 60 felett rendezvényre kizárólag XI. kerületi lakcímmel vagy 60+ kártyával rendelkező hatvan év felettiek jelentkezhetnek. Nevezni kétféleképpen lehet: egyrészt a sport.ujbuda.hu honlapon keresztül elérhető online űrlap kitöltésével, másrészt a szórólapon vagy az Újbuda Újságban szereplő nevezési lap kitöltésével. Utóbbit vágja ki és dobja be az önkormányzat (Zsombolyai utca 5.) vagy a Nyéki Imre Uszoda előterében található gyűjtőládába. A jelentkezési lap feletti részt is érdemes megtartani, hogy szükség esetén kéznél legyen minden szükséges információ a helyszínekkel és az időpontokkal kapcsolatban.

Nevezési határidő: 2016. október 28. péntek

>> Online nevezési lap

Versenykiírás - Asztalitenisz

Versenykiírás - Futás

Versenykiírás - Sakk

Versenykiírás - Tenisz

Versenykiírás - Úszás

Összesített pontrendszer

Korcsoportok évszám szeirnt

forrás: http://sport.ujbuda.hu/sport/valassz-sportot-ujbudan-60-felett-0

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech